Ezt a lemezt először félreraktam, mert nem tetszett. Komplex volt, tele tízperces dalokkal, sok váltással és érthetetlen dalszerkezetekkel. Aztán hetek alatt, apránként hallgatva egyre közelebb kúszott hozzám, majd szépen, észrevétlenül magához láncolt. Ma már nem is értem, miért ijesztett meg ez az album, ugyanis a dalszerkezetek kitisztultak, a sokperces darabok összeálltak, és már nem tűnnek hosszúnak. A témák a fejemben már maguktól mennek, várom a következő tempóváltást, gitárszólót.
Komplex power metal ez, de a progresszív szót nem szívesen használnám, ugyanis a komplexitás inkább jazzes, és az is a jobbik fajtából. Nincs öncélú hangszermaszturbálás, vagy csak épp annyi, amennyit a dal megkíván, és már jön is vissza a fő téma, vagy bontakozik ki egy új énekdallam.
A Los Angeles-i, spanyol ajkú legények második lemeze a Shifting the Axis of the World, és bizony volt tagcsere is bőven az elmúlt tizenegynéhány évben, de a keménymag, David Marquez énekes, Balmore Lemus gitáros és Moises Galves basszeros szinte a kezdetektől együtt nyomja.
Kiállásban is bajnok a zenekar, nem csak hangszeres tudásban. Van itt haj és szőrzet bőven, igazi metalcsapat benyomását keltik, nem olyanok, mintha öt szemüveges matektanár alapított volna egy djentbandát a fizikaszertárban.
Az 54 percen mindössze hét dal osztozkodik. Tempós, dallamos power metal tételek ezek, kiemelni egyet sem szeretnék, mert a lemez minden dala nagyon magas színvonalú. Olyan bandák ugranak be, amikor hallgatom, mint a Holy Grail, a DragonForce (a jobb pillanataiban), az újkori Judicator vagy a Matos utáni, komplexebb Angra.
Nagyszerű lemez, elsőre nem könnyű falat, de aztán igazán beszippant, ha nem vigyázol.
