TABULA RASA

Hát, ez a nap is eljött. A Rattle Inc. Heavy Metal magazin azon formájában, ahogy ismertük, ismertétek megszűnt, s lesz helyette a Rattle A.D. Magam is jól tudom, az ember nehezen vált x idő múltán, s még nehezebben szokja meg, ha valamit pótlék formájában akarnak lenyomni a torkán, nesze, ewwan, ezt kell szeretni. Szerencsére azonban itt azért a helyzet ennél kedvezőbb, ugyanis szeretnénk nem pótlékok lenni, s mi sem bizonyítja jobban ezt, hogy -egyelőre- senki sem jelezte közülünk, nem szeretné folytatni az új formában. Abban az új formában, ami végül is a régi folytatása, csak kicsit másképpen, kicsit máshogy.


Az igazán nagy változás inkább csak a főszerkesztői pozíció terén nyilvánul meg és bár Coly szerencsére továbbra is fog írni, a cikkek, s ezzel a zenék terén mindenképpen lesz egy kis eltolódás, elvégre az én preferenciáim e téren mások, így az írásaim is tükrözni fogják ezt: ennek van, aki örülni fog, van aki nem. A többiektől ettől függetlenül ugyanazt a minőséget és lelkesedést kapjátok, amit eddig, s remélem, ti is ugyanúgy fogjátok fogadni és olvasni, mint eddig, elvégre nélkületek mi is kevesebbek vagyunk, mert, mint minden magazin, a Rattle A.D. is egy kicsit az olvasóké, ők is ugyanúgy formálják, alakítják azt, ezért ti ugyanúgy kellettek, mint mi.
Ezért is nyitok egy tabula rasát, és mint egy új könyvet, szép sorban, minden nap megtöltjük valami újjal, érdekessel, és reméljük ti is örvendezni fogtok vala. Mások akarunk lenni, mint eddig, de mégis ugyanolyanok. Mint amikor egy banda átalakul, újjászületik, így nem is véletlen az utalás a névben: A.D. Anno Domini, vagy After Death?

Reaper

2 thoughts on “TABULA RASA

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük