Három év telt el az előző album megjelenése óta. Nem mondom, hogy azóta minden percben ezt vártam, de mivel hosszú évek óta a csapat rajongója vagyok, ezért mindent is várok tőlük. Nem titkolom, hogy a banda korábbi anyagai kedvesebbek nekem inkább, körülbelül a Brave Murder Day-től a Night Is The New Day-ig bezárólag. Az utána potyogó anyagokon is van egy-két gyöngyszem, de teljes egészében már nem tudtak lenyűgözni. Az előző lemez beharangozó klipje, a Behind The Blood annyira erősre sikeredett, hogy akkor nagyon bizakodó voltam, hogy na most visszatér a régi tűz, de aztán újra csalódás lett a vége.
Múlt év vége felé kezdtek begyűrűzni az új album felvezető klipjei, jelesül elsőként az Atrium. Egyből felkaptam a fejem rá. Torzított gitárok, rockos ütemek, megfogó ének dallamok, korabeli hangulat. Na gondoltam megint megpróbálnak beetetni, hogy itt valami bólogatós zene készült aztán majd a többin újra elalszok. De nem sokkal később érkezett az Austerity klipje, ami ha lehet még karcosabbra sikeredett, úgyhogy akkor már nagyon kezdtem reménykedni, hogy talán kisüthet a Nap a felhők közül végre, bár a Katatonia esetében inkább a hó kezdjen el szakadni.
Az i-t a pontra vagy fordítva, az év elején felbukkanó Birds klipje tette fel. Itt már kifejezetten metalos ízeket hallhattunk, igazi régebbi időket idéző hangulattal, énekdallamokkal. Ekkor már nem volt kétségem, hogy a Katatonia visszatért! Úristen! Hány évet kellett várnom, hogy végre újra érezzem ezt a tüzet! Várjunk csak, 14-et. Nem semmi. Ez aztán a kitartás. De megérte várnom, megérte, hogy nem engedtem el őket. Megérte, hogy bíztam bennünk, bíztam benne, hogy van ott még valami, ahonnan olyan nóták jöttek, mint a Brave, a Deadhouse vagy a Teargas és társai. Közben az új klipeket nézve keserédesen konstatáltam, hogy a banda gerincének tekinthető Anders Nyström gitáros és Jonas Renkse énekes is igencsak megöregedtek, hozzám hasonlóan ( hasonló korosztály vagyunk ).
Szóval az új anyag a korábban már említett Austerity-vel indul. Tökéletes kezdés, in medias rés, bele a közepébe. Semmi előjáték. Nincs is rá szükség azt hiszem. Elég volt már cirógatásokból az előző években…
Másodikként a Colossal Shade betonbiztos alapjai csendülnek fel. Mint egy ütve fúró, úgy hatol a bőrünk alá. A refrén énekdallamai már a csontot karcolják. Következik az Opaline, ami egy kis opálos, melankolikus elmélkedés az idő múlásán. Lehet, hogy a srácok is észrevették magukon, amit én is? Egyébként erre is készült az utolsó pillanatban egy videó.
A következő track a szintén már korábban is említett Birds. Kicsit visszahozzák az urak a tempót és a keserédes dallamokat. A lemez egyik, ha nem a legjobbja. Abszolút favoritom.
Ötödik etűd következik, a Drab Moon. Vissza a borongáshoz. Újra szakad a hó. Sötét felhők úsznak el felettünk, a fák kecsesen táncolnak. Meghajolnak a lég ereje előtt.
Az első hírnökként tavaly ősszel felbukkant Atrium a kilencedik helyre került. Előtte még az Author, az Impermanence, illetve a Sclera című darabok foglalnak helyet. Mindegyik kellemes, emlékezetes, jól sikerült, bár kevésbé intenzív nóták. De a torzított gitárok, a rockosabb/metalosabb megközelítés szerencsére végi megmarad. Az album utolsó, tizedik tétele a No Beacon To Illuminate Our Fall. Szerintem ez egy kicsit lagymatagra sikeredett egy albumzáráshoz, de szokható. Mondjuk van egy bonus track, az Absconder és az egy ütősebb darab, úgyhogy ha azt tekintjük zárásnak, akkor úgy rendben is vagyunk.
A lemez Bonus track nélküli hossza 45 perc, a bónusszal együtt 50 körüli.
A tagok között találhatjuk még a fentebb említett dinoszauruszokon kívül Niklas Sandin bőgőst, aki a Dead End Kings lemez óta van velük, illetve Roger Öjersson gitárost és Daniel Moilanen dobost.
Pár szót még a végére a január végi Katatonia koncertről. Eredetileg úgy gondoltam, hogy írok majd egy jó kis koncert beszámolót róla, de sajnos különböző okok, miatt úgy sikerült odaérnem a helyszínre, hogy már csak a Katatoniat láttam, úgyhogy az előttük fellépőkről semmit nem tudnék szólni, így meg nem lehet beszámolót írni, nyilván.
A buli előtt már lehetett tudni, hogy Nyström nem tudott eljönni, az Entombed gitárosa helyettesíti majd. Amikor elkezdték a koncertet, akkor hirtelen olyan érzésem volt, hogy az énekes sem az eredeti, olyannyira rosszul, hamisan kezdett bele a dolgokba. Aztán láttam, hogy mégis ő az. Utána az volt az érzésem, hogy valószínűleg kicsit szétcsapta magát, aztán nem igazán találja, hogy merre van az arra. Viszont a negyedikként játszott Deliberation-ra valahogy magára talált a csapat. De addig mind a hangzás, mind a teljesítmény meglehetősen ingadozó volt. Lehet, hogy a kontrollal volt gond, nem tudom. Mindenesetre nem volt egy tündöklő esemény, sajnos. A múltban jó pár bulijukon voltam, azok sokkal jobbak voltak…
Visszatérve a lemezre, minden régi és új rajongójuknak ajánlom, most tényleg jól sikerült, abszolút élvezhető elejétől a végéig. Természetesen öt pont!