Paradise Lost: Ascension (2025)
Kénytelen vagyok egy őszinte vallomással kezdeni: számomra a Paradise Lost munkássága a Host és a The Plague Within lemezek között a homályba
Címke: Doom Metal
Pagan Altar: Never Quite Dead (2025)
Erről a kultikus londoni együttesről eddig valahogy lemaradtam – pedig a Brit Heavy Metal Új Hullámának (NWOBHM) számos képviselője jó ismerősöm, és
Cathedral: Society’s Pact with Satan Ep. (2025)
Noha a doom metal alapzenekarai között a legtöbben a Trouble-t, a Pentagramot (Washington D.C.) és a St. Vitust tartják számon, számomra érdekes
Fer de Lance: Fires of the Mountainside (2025)
Úgy tűnik, egyre inkább vonzódom a nagyívű, epikus, akár doom metal ízeket is felvonultató zenekarokhoz. Olyanokhoz, mint a Sorcerer, a Memory Garden,
Mercy: Witchburner (1985)
A Candlemass cikkem (itt) írása közben jutott eszembe, hogy, ha az epikus doom zene létrejöttét vizsgáljuk, nem biztos, hogy a Leif Edling
Angel of Damnation: Ethereal Blasphemy (2025)
Előző albumával, a Heathen Witchcraft-tel nagyon magasra tette a lécet maga és pályatársai előtt az Angel of Damnation. Én azzal a kiadvánnyal
Angel of Damnation: Ethereal Blasphemy (2025)
Hét évvel ezelőtt, azaz 2018-ban jelentkezett hangzóanyaggal ez a kitűnő német doom brigád, tehát már javában itt volt az ideje, hogy egy
Nemesis: The Day Of Retribution Ep (1984)
A ’80-as évek legelején berobbant heavy metal hullámában Svédország nagyon komoly szerepet vállalt. Elsősorban a műfaj dallamos, könnyen emészthető frontján „villantottak nagyot”
Stillborn: Netherworlds (2024)
Úgy gondolom, hogy Svédország rengeteg minőségi zenekart termelt ki – stílusoktól függetlenül – az egyetemes hard rock/heavy metal színtérnek. A N. W.
The Obsessed: Gilded Sorrow (2024)
Köztudott, hogy a The Obsessed (Maryland) az egyik a korai Black Sabbath által inspirált doom metal banda az amerikai kontinensen. Pályafutásuk 1976-ban