Nameless kollégám szerint, aki nálam hamarabb hallgatta a Necro’ idei nagylemezét, a Constant to Death szimplán vállalhatatlanra sikeredett. Ám mivel a csapat előző albuma, a 2021-es The Final Chapter számomra abszolút szimpatikus anyag, dacolva a negatív kritikával, a zenekar új dalcsokrát is meghallgattam – és szerencsére nem pazaroltam rá feleslegesen az időmet, mert ez a CD is nagyjából azt a színvonalat hozza, mint elődje.
Amit a bandáról és a hozzájuk fűződő viszonyomról tudni érdemes, azt már a TFC kapcsán is leírtam (itt), úgyhogy nem ismételném magam, már csak azért sem, mert a két évvel ezelőttihez képest sem a felállás, sem a stílus nem változott. A Necronomicon tizenkettedik stúdióalbumán is power/thrash muzsikát hallunk. Előzetesen azt olvastam, a Constant to Death egyfajta koncept lemez lesz, ám ez esetben ez nem egy összefüggő történetet jelent, sokkal inkább azt, hogy a dalszövegek egy jelentős részét az orosz-ukrán háború szörnyűségei ihlették. (A számok közötti, hangulatfestő zaj- és szövegminták is ezt a tematikát erősítik.)
Mivel jelen felállás kapcsán egy német-kanadai-amerikai formációról beszélhetünk, a felvételek sem a hagyományos módon zajlottak. A gitáros Glen Shannon massachusettsi otthonában rögzítette a szólókat, az egykori Exciter-dobos, Rik Charron pedig két héttel a csapat Európa-turnéja előtt érkezett Németországba, és akkor játszotta fel a maga „ütős” témáit.
A Necronomicon legfrissebb produkciója hallatán a „megbízható” jelző jutott eszembe: nem kiemelkedő alkotás, viszont a speed-es power/thrash irányzat kedvelői számára abszolút kellemes hallgatnivaló. Kevesebb a jegyezhető, fogós nóta, viszont így sem válik unalmassá a bő háromnegyed órás anyag. Alapvetően jó a riffelés, és időnként a hangsúlyos dobtémákra is felkaphatjuk a fejünket. A szerzemények közül nálam – dallamos refrénjével – egyértelműen a Voice for the Voiceless viszi el a pálmát, de hasonlóan melodikusra hangolták a főtémát a Down from Above-ban is. A The Guilty Shepherd dobpörgetős-kiabálós középrészének van egy kis One-os (metallicás) utánérzése, ami egyesek számára esetleg zavaróan hathat – nálam ez is belefér.
Bár elődjénél egy árnyalatnyival halványabbnak érzem, napjaink power/thrash kínálatában messze átlag feletti anyag, úgyhogy Freddyék teljesítményére ez alkalommal sem adhatok négy pontnál kevesebbet.
