„Pfúúúúúú röhögés, röhögés…. csattant klubok, izzadtság és szép csajok”

Tibi, sok szeretettel köszöntelek magazinunk nevében. Zeneileg aktív vagy még manapság?

Szia! Én már nem muzsikálok se aktívan se passzívan

Követed a metal színtér alakulását?

Olyan nagy figyelmet, mint régen már nem szentelek neki, de nagyjából képben vagyok…

Hogyan kerültél kapcsolatba a metal/rock zenével és mely zenekarok/előadók gyakorolták rád a legkomolyabb hatást?

A nővérem hallgatott bakeliten magyar rock zenekarokat, Hobó, Piramis, Korál, Dinamit stb, így én is ha akartam ha nem, mivel közös szobánk volt. De természetesen meg is szerettem általa a rockot, és ahogy cseperedtem, jobban bele is ástam magam a műfajba. Első körben heavy metal… Judas, Accept, Iron Maiden… Meg a kicsit keményebb vonal is befigyelt, Anthrax, S.O.D., D.R.I., Sodom, Kreator ( 1986 ban koncerten is voltam 12 évesen 🙂 Majd jött az amerikai RnR/Glamrock és nagyon behúzott.

Sok zenekar tetszett, de a legnagyobb kedvenc a Mötley Crüe volt. Tommy Lee akartam lenni, miattuk szerettem volna rockenész lenni, és kezdtem el dobolni. Az idő haladtával pedig egyre keményebb zenék következtek, és egyszer csak megérkeztem a trash/death bugyrába…. Na meg a SLAYER!!!! A legmeghatározóbb zenekar számomra.

 Mikor és milyen körülmények között alakult meg a Carbon Cage?

Röviden, Zolival volt egy zenekarunk a Ramadan, ami zeneileg keményebb alapokon nyugvott, de Magyar Ádám személyében dallamos énekkel. Amikor Ádám abbahagyta, akkor mondtam Zolinak hogy nekem van egy osztálytársam, aki death metál arc, és mi lenne ha kipróbálnánk… Bejött…. először Kovenant néven, talán az első koncert is ezen ment le. 

 Milyen zenei közegből érkeztél? Milyen zenészi múltad volt?

Az első gimis zenekarom egy punk banda volt, két koncerttel. Utána a dallamos rockot játszó Hammer Head Shark jött, Csató János gitározott, Kecskeméti ” Kecsu” János ének, Béres „Peer” István basszusozott benne. Ebben a felállásban egy Bp-i koncert volt, majd Jánoska átigazolt a Krakatau vagy toa zenekarba gitározni. Mi meg egy másik gitárossal és egy billentyűssel, Darling néven folytattuk. Itt jött képbe Zoli valamikor, és csináltuk a Ramadant.

 A kezdetektől fogva a Mányák Péter ének – Czifra Zoltán gitár – Szakajda Tibor dob – Bordás Péter basszusgitár felállás verbuválódott össze vagy voltak tagcseréitek?

A Ramadanos bőgős Kovács Tibi, Ádámmal szinte egyszerre hagyta abba, vagy szüneteltette a zenei pályafutását, így nem tartott velünk a Mányáki mélységbe… Először Dobos Attila került be, nem emlékszem hogy hogyan, majd amikor megváltunk tőle akkor én gondoltam Pepére. Ismertem valahonnan, és megkérdeztem hogy nem lenne kedve egy ilyen zenekarhoz, és lett..

A zenekar nevéről mit kell tudnunk? Honnan jött, mire utalt?

Erre én nem emlékszem, Zoli lehet jobban tudja…. talán hogy teljesen szénen, szénszármazékokon alapuló világban élünk és hogy ez ketrecbe zár… ez így dereng de lehet hogy fals emlék

Úgy zeneileg, mint emberileg közös hullámhosszon voltatok? Jól kijöttetek egymással? Megvolt közöttetek a szükséges kémia?

Szerintem igen.

Milyen gyakran próbáltatok?

Ha jól emlékszem, hetente minimum kétszer.

Saját dalok megírására törekedtetek vagy jobbára feldolgozásokat játszottatok?

Csak saját dalok voltak, addig legalábbis amíg én a zenekarban voltam.

Voltak esetleg közös kedvencek?

Slayer, Pantera, Morbid Angel.

Hogyan zajlott a dalszerzés? Ki felelt a zenéért és a szövegekért?

A zenét hárman, de inkább Zoli hozta a dalokat, az ötleteit, majd Pepével meg velem összejátszottuk, ha valakinek volt még valamilyen meglátása, beletettük. A szövegért Manyi felelt.

1996-ban jelentettétek meg a Tükörkép demót, amelyet Szombathelyen, az LMS stúdióban rögzítettetek. Hogyan esett arra a helyszínre a választásotok?

Ezt a lehetőséget díjként kaptuk egy tehetségkutatón.

Mennyi idő állt rendelkezésetekre? Hogyan zajlottak a felvételek?

Három napunk volt rá összesen.

A nóták már készen voltak, amikor feljátszottátok azokat? Felkészülten érkeztetek a stúdióba?

A nóták készen voltak, és az idő rövidsége miatt muszáj volt felkészülten érkezni, bár arra emlékszem hogy ott derült ki, amikor csinálta Zoli a takk sávot, hogy vannak tempóváltások egyik másik dalban 🙂 meg az egyik nóta végén egy körrel többet játszottam, de sikeresen le lehetett vágni a felesleget.

Ki finanszírozta a stúdiós költségeket?

A stúdióban eltölthető időt, mint már említettem nyertük, az utat és az ott tartózkodás költségeit magunk finanszíroztuk.

Hat nóta és egy intro/outro lett a végeredmény, voltak olyan szerzeményeitek is, amelyek nem kerültek fel az anyagra?

Erre nem emlékszem. Zoli tudja erre a választ vagy Manyi 🙂

Arra kérlek, hogy a saját szavaiddal beszélj a demóról!

Hmmm akkor és ott ennyi tellett tőlünk, tőlem… A hibáival együtt egy egész tűrhető kis demó lett. Engem meglepett az hogy (állítólag) egy kult anyag lett. 

Alapból magyar nyelven, magyar szövegekben gondolkodtatok?

Én úgy emlékszem hogy igen. Lehet hogy Manyinak volt olyan gondolata hogy angol legyen a szöveg, de nem vagyok biztos benne. Arra emlékszem jól, hogy mennyire meglepődtünk Zolival amikor elolvastuk Manyi első szövegét…

A borítóról is mondj pár szót!

A képet én találtam egy orvosi könyvben (szerettük a Carcass-t is :D) a logót meg Magyar Ádám alkotta meg aki akkor már grafikával foglalkozott.  Hogy a kép miatt lett Tükörkép a címe, vagy a cím miatt lett a kép, az már nincs meg.

Elégedetten jöttetek ki a stúdióból, miután végeztetek a munkálatokkal?

Szerintem igen.

Megállta a hangzás a helyét? Kielégítette a rajongók igényeit?

Ott és akkor ez ilyen lett. Nem gondolom kimagaslóan jónak, de nekünk kielégítően szólt. A rajongói oldalról szerintem Manyi tud bővebben nyilatkozni.

Milyen fogadtatásban részesült a demó és mennyi fogyott belőle?

Ez is Manyi asztala:)))  Mintha azt említette volna hogy ezren felül fogyott volna de nem merek rá esküt tenni.

A Metamorfózis felkerült a Demonstráció III válogatásra, ez a lehetőség dobott valamelyest a zenekar nevének népszerűsítésében?

Biztosan jelentett valamit, de én  nem emlékszem semmi konkrétra, amit ez hozott volna. Ez persze nem jelenti azt, hogy semmilyen hatással nem volt a zenekarra, csak én nem emlékszem semmire

Hogyan emlékeztek vissza a CC bulikra/turnékra?

Pfúúúúúú röhögés, röhögés…. csattant klubok, izzadtság és szép csajok :))

A demó megjelenését követően, nekiálltatok új szerzeményeket írni? Vannak esetleg kiadatlan dalaitok?

Igen készültek újabb és (óhatatlanul) zeneileg is jobb dalok. Hogy milyen kiadatlan szerzemények vannak azt Zoli meg Manyi tudja megválaszolni.

Mikor, miért és milyen körülmények között ért véget a csapat pályafutása?

A magam részéről azt tudom elmondani, hogy egyszerűen abbahagytam. Tipikus béna téma, csinálni kéne valamit amiből élni is lehet, meg a csajom is lelépett :))) Ennyi. A későbbieket a többiek tudják elmondani.

Tartjátok még egymással a kapcsolatot manapság?

Zolival nem igazán, amíg el nem költözött Debrecenből ritkán összefutottunk, és akkor váltottunk pár szót. Pepe külföldön van, Manyival néha találkozunk, beszélünk… ennyi kábé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük