Mi lett volna, ha? Ha annak idején Stefan Kaufmann nem „dobja be a köztudatba” a kétlábgépes témáit a Fast As A Shark klasszikusba? Minden bizonnyal nem született meg volna a germán thrash/speed metal, vagy legalábbis nem a ’80-as években megismert formájában. Mert, a kiindulópont, a táptalaj az a bizonyos téma volt.
Valljuk be, zenekarok ezreit ihlette meg az a legendás cséphadarás, maximum a „követők” finomítottak, dallamosítottak rajta, bár, ezt nem feltétlenül írom alá. Lényeg az, hogy megtermékenyítő hatással bírt az egyetemes speed/thrash vonalra. Azután, 1985-ben megszületett, létrejött egy másik alapmű, a Walls of Jericho. És itt érnek össze a szálak, ugyanis a 2021-ben, Nürnbergben zászlót bontott Mechanic Tyrants az akkori zenei világ legtökéletesebb leképezése. Itt, az ismertető elején, rögtön lelövöm a poént. Ha a St. Diemen Riots – teszem azt -, 1985/1986 környékén jelent volna meg, minden bizonnyal klasszikusként tekintenénk rá manapság. Danny Keck basszusgitáros, Orlando Mack dobos, Jakob Struve gitáros, illetve Florian „Flo” Fait gitáros/énekes „nem tesznek mást”, mint a germán speed metal dicső múltjának állítanak emléket, mégpedig egy hibátlan alkotás formájában.
Hozzáteszem rögtön, hogy Danny és Florian a szintén Nürnbergi Torpëdo – róluk írtam anno a rattle.hu oldalon itt – tagjai voltak, és mi volt 2019-es demójuk címe? Mechanic Tyrants. Egyértelmű. (Amúgy a fotó(k) alapján 30-as/30+-os csókák lehetnek). Az ismertető azt írja, hogy a Mechanic Tyrants gyorsan robbant be a színtérre a pandémia idején, és számolni kell velük a jövőben. Hozzáteszik, hogy a St. Diemen Riots egy félrészes konceptalbum, hasonlóan a Rush 2112-jéhez/2112-ben játszódó albumához. Egy disztópikus mesét pörgetve Manhattan kaotikus városában. Rögtön megnyugtatom a kanadai istenek rajongóit: a Mechanic Tyrantsnek köze sincs – zeneileg – a Rush-hoz, köszönő viszonyban sincs vele, sokkal inkább a Helloweennel (Walls of Jericho éra), a Warranttal, az Angel Dusttal, esetleg a Kill ’em All korszakos Metallicával. Ilyetén, belőve az album zenei irányvonalát, ódákat nem tudok (nem is akarok) zengeni róla, legyen elég annyi, hogy german speed at its best, mert az. Megkockáztatom, ezeknek az arcoknak nem állt szándékukban a kerék újra feltalálása, azt nyomják, ami szívüknek a legmeghatározóbb, legkedvesebb. A markáns basszussal színezett Above the Law-hoz, a harmóniákban gazdag Sons of Evilhöz, a Speed Metal Guerrilla-hoz, a Murder at the Barricades-hez, esetleg az epikus felhangokkal megspékelt Ruins of the Pasthoz sok kommentár nem szükségeltetik, míg a Madrugada egy majdnem két perces (1:55) instrumentális átkötő. Esetleg annyit tennék hozzá, hogy Flo Fait hangja, itt-ott, nagyon hajaz a fiatal Kai Hansenre.
Többször pörgettem le az anyagot és megelőlegeztem neki egy maximális kalkulust, azonban pl. a Bad Seed miatt, egy felest levontam (megittam).
Ettől függetlenül ez nem jelenti azt, hogy nem kerül fel év végi top 10-esem listájára. A lehetőség adott.
