Véleményem szerint (és ezt bátran ki is merem jelenteni) nem létezik olyan zenekar az Underground Modern stílus berkein belül, amely professzionálisabb és felkészültebb vagy feszesebb lenne, mint a The Black Dahlia Murder. Sok szempontból mindig is igazán eszement és emellett vérprofinak gondoltam az együttest és stílusában joggal merem mondani, hogy ők a modern Death Metal igazi megtestesítői! Elég sokszor láttam az együttest élőben, mindig lenyűgözve néztem és élveztem a koncertjeiket, csak úgy áradt belőlük a profizmus! Ezt azonban beárnyékolta az énekesük, Trevor Strnad 2022 júliusában bekövetkezett tragikus halála, amelyet – ha jól tudom -, még mindig homály fedi.
Trevor nemcsak kiváló forntembere és vokalistája volt az együttesnek, hanem az ő neve is ugrana be, ha jellemeznem kéne a tipikus Metal rajongót. Gyűjtötte a lemezeket, pólókat, mindenkinek a koncertjét megleste és az underground bandákért nagy szenvedéllyel rajongott. Nélküle sajnos azonban nagy űr keletkezett, és a kérdés az volt, hogy a banda többi tagja vajon folytatja-e nélküle. És ők fogták Trevor mentalitását és azt mondták, hogy folytatják, mert lényegében Trevor is ezt szerette volna, hogy a modern Death Metal gépezet ne álljon meg, hanem rendületlenül is folytassa azt az utat, amit anno vele elkezdtek és kitapostak. A kérdés csak az volt, hogy ki lesz a megfelelő vokálos Trevor helyére… A 2022 Szeptember 14-i megemlékezés koncerten derült ki, hogy a banda gitárosa Brian Eschbach veszi át a vokalista szerepét és egyben a gitáros posztját, pedig Ryan Knight is visszakerült a bandába, aki 2009 és 2016 között volt a szólógitáros.
2023 novemberében a banda stúdióba vonult és majd rá egy évvel meg is jelent az új The Black Dahlia Murder lemez, ami a Servitude címet kapta. A lemez hivatalosan Szeptember 27-én jelent meg, 10 dalt tartlamaz és a játékideje bőven ideális, 32 perces. Nos, nem is vártam igazán semmi extrát a lemeztől, mert jól tudja a banda összes rajongója, ha a srácok kiadnak egy lemezt, az bizony minőségi és profi anyag lesz! Azt hiszem, egy interjúban hallottam, hogy a banda tipikusan úgy dolgozik a lemezen, hogy amíg minden egyes részlete nincs a helyén minden dalnak és nincsen alaposan kigyakorolva, addig nem kezdik el felvenni az anyagot. Pár producer is említette, hogy banda mindig maximálisan felkészülten és feszesen szokott a stúdióban dolgozni és mindig a legjobbat nyújtják. Amikor elkezdtem hallgatni a lemezt, már egyből kapcsolt az agyam azon félteke, ami még a Wintersun Time 2 lemezénél is tette: Ez egy olyan vérprofi anyag, amibe nemes egyszerűséggel képtelenség lenne belekötnöm. A hangszeres szekció minden egyes szegmense nagyon jól hallható és értelmezhető, sok zenész már gyomorgörcsösen is álmulattal hódol a banda technikai és némi virtuóz gyakorlatiasságuknak. Brian hangja tökéletesen megfelel Trevor örökösének és már az Eveneing Ephemeral kezdésénél tudtam, hogy hibátlan választás volt Brian.
A 10 tétel remekül vegyíti a Melodeath, a korai Deathcore és egy csipetnyi Black Metal egyvelegét, sok technikai finomságokkal megfűszerezve, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nincsenek benne nagyon húzós és emlékezetes témák a lemezen. A Panic Hysteria például kifejezetten egyik kedvenc nótáim közé sorolható, akárcsak az Utopia Black, amihez egy nagyon humoros farsangi ruházatos klip készült és ez végül be is bizonyította nálam, hogy a banda komolysági szintje klippek terén semmit se változott! Aggresszióban is bővelkednek a dalok, ilyen például az Aftermath, az Asserting Dominion, és a lemez címadó dala, a Servitude is. Ami jól jellemzi a lemezt, hogy van némi szellősége, mert a Cursed Creator és az átvezetőként operáló An Intermission ad nekünk némi lélegzetvételnyi időt, hogy feleszméljünk ezen Modern Death Metal sebesvonaton. Még a Mammoth’s Hand ami picivel lassabban, hömpölygősen induló tétel a lemezen, hogy a Servitude után szintúgy adjon egy kis levegőt az újonnan érkező Death Metal rajongóknak, hogy megismerkedjenek a zenekar sokszínűségével. Régebbi anyagaikon is megvolt ez a fajta változatossági jellemző és maximálisan elégedett vagyok, hogy ezt a képességüket egyáltalán nem vesztették el, vagy temették el végleg. Valahol azért a dalok melankolikusabb részeiben érződik, hogy ezzel a lemezzel is extraként meggyászolják elhunyt bajtársukat és szerintem Trevor mosolyogva mondja magában: EZ AZ SRÁCOK! ÍGY KELL EZT CSINÁLNI.
Nos, a lemez 32 perce számomra egy totális megváltásnak minősül és hogy az őszi dömpingben jött ki, adott nekem némi okot arra, hogy ezt a lemezt nagyon sokszor végighallgassam, ami nagy élvezet volt a részemről. Igazából semmibe se tudok belekötni ismételten a The Black Dahlia Murder-nél, mert újfent egy szuper Modern Death Metal lemezt szállítottak le, ezáltal is életben tartanva Trevor, és maga a banda örökségét is!
Pacsi nektek srácok!
