December 7-én nem gondoltam volna, hogy adott tárgyhó végén újabb koncerttel zárom le az óesztendőt. Márpedig így történt, a csillagok szerencsés állásának, és nem utolsó sorban Bozzai Ernő kollégámnak köszönhetően. Egy műszakcsere révén jutottam el Szombathelyre, a Végállomásba, az immár komoly hagyománynak örvendő, két napos HC fesztiválra, annak is első napjára. Mondanom sem kell, hogy a Social Free Face és a Liberal Youth miatt.
Az eredetileg két színpados, hét fellépős első nap, végül egy színpados, négy fellépős „matinévá fejlődött vissza”, amelyről legkevésbé sem a szervezők tehetnek, egyéb okok miatt, három csapat esett ki a „kalapból”. Ellenben a „többiek”, azaz akik az aznapi „talpalávalót húzták”, szemernyi csalódást sem okoztak. Sőt. Kezdésként az immár 31 éve működő, hódmezővásárhelyi LECSA-PUNK vette birtokba a „világot megváltó” deszkákat, akikről tudtam, hogy régóta „űzik az ipart”, viszont sohasem láttam/hallottam őket korábban. Magyarán, ez volt az első találkozásom a Hejja „Rocky” Ferenc basszusgitáros/énekes vezette trióval és nagyjából 10 perc elteltével, le is vettek a lábamról. Hozzáteszem gyorsan – anélkül, hogy a bandát megbántanám -, túl nagy zenei tudást, felkészültséget nem igénylő gyors hc-ben – itt-ott metalos áthallásokkal – utaznak, amely helyenként, a korai A. M. D.-t is eszembe juttatta. Kő egyszerű (uram bocsá’), monotonitásba hajló témáik nem feltétlenül a progresszív rock/metalért rajongó földi halandót „környékezik meg” – eleve, nem is erről szól a történet -, mindenesetre a cél szentesítette az eszközt, és maximálisan hangoltak rá engem az este további részére. Azt még megemlítem, hogy az Az Utolsó Figyelmeztetés című tétel némi lassulást vonultatott fel, mint, ahogy azt is, hogy a Robotok Vagytok, illetve a Rendőrállam refrénje(i), napok óta a fülemben zúgnak, „kísértenek”. Fergeteges nyitány volt.
Miután a szlovén ODPISANI színpadra lépett, a rendezvény „nemzetközi méreteket öltött”. Mi több, a hangulat fokozódott, az erre a zenére fogékony rajongók, egyre jobban kezdtek belemelegedni, „önmagukból kivetkőzni”. Róluk is hallottam már korábban, ellenben sohasem volt hozzájuk szerencsém, így hiányosságomat ezen az estén bepótoltam. Igen, megvettek dekára, ugyanis egy az egyben hozták el, idézték meg a Sick Of It All-t, mégpedig olyan nóták formájában, mint a We Will Fight, a Blood Storm, a Raised Fist, az Open Your Eyes, vagy az A Better Tomorrow. A New York-i bandával meghúzott párhuzamot az is megerősítette, hogy Dario Berg énekes hangja nagyon hajazott Lou Koller orgánumára, emellett pedig kifejezetten jókedvűen, mosolygósan vezényelte le a műsort. Ők is nagyot játszottak.
Ha valaki totális zenei megsemmisülésre vágyik élőben, annak nyugodtan, meleg szívvel ajánlom a LIBERAL YOUTH-ot. Mondjuk, ha egy zenekarnak olyan frontembere van, mint Bertalan „Berci” András (ex-United Side, Speak Up), akkor ebben semmi meglepő sincs. Közel 35 percben úgy lezúzták 16 dalukat (és az arcunkat), hogy abban hiba nem volt, mi több, „vették a bátorságot” arra, hogy – Szakály „Sas” Péter gitáros árulta el nekem másnap – 6 vadonatúj számukat, egybefűzve tálalták, míg a BS outroba a Black Sabbath Iron Manjének részletét csempészték be. Tényleg nem tudok litániákat írni róluk, egyszerűen látni, hallani, megtapasztalni kell őket. Tűkön ülve várom a már keverés alatt álló, a Social Free Face-szel közös split anyagukat.
Az estére a másik SCHC veterán, a SOCIAL FREE FACE tette fel a koronát, mintegy megadva nekünk a kegyelemdöfést. Itt sem volt kec-mec, laca-faca, csak intenzív, pusztító old school hardcore, vérprofi előadásban. Karizmatikus, szuggesztív énekest ez a banda is tud a soraiban, Horváth Bélának hívják, aki megállás nélkül ugrálva tolmácsolta a nótákat. A Fordított Világgal csaptak bele a lecsóba és egy 45 perces fűrészelést, zúzást vezettek elő. Ellentétben az L. Y.-vel, az S. F. F. szerzeményeiben jól elhelyezett váltások, szaggatások, zakatolások érhetők tetten, produkciójuk fényét pedig azzal emelték, hogy a buli felénél (két-harmadánál?) korai korszakuk vokalistája, Egyed „Egon” Tamás is a színpadra lépett, így az énektémákat ketten, felváltva prezentálták. (Csak úgy „mellékesen”, Sas basszusgitáron „kísérte” társait).
Egy percre sem lankadt a lendületük, nagyon megsoroztak bennünket, és ahogyan ment a koncert arra gondoltam, „nem hiányzik” sem az Elég Volt, sem a Gyerünk, Állj Fel! Performanszuk – Béla invitálására – egy közös össznépi – amikor is a jelenlévők egy része felment a színpadra – „sláger”, himnusz interpretálásával, a Colonia-val – egy nagy hardcore üvöltéssel a végén – ért véget, kielégítve a közönség minden igényét. A hangzás mindegyik csapatnál optimális volt, ezúttal nem vezérelték túl a megszólalást, csupán a nézőszámmal voltam elégedetlen, hiszen az eddigi, jellemzően teltházas SCHC rendezvényekkel ellentétben, most jó, ha félház volt.
Így zárult le számomra 2024 koncertfronton, egy újabb óriási élménnyel, sok ismerőssel történt találkozással. Nagyon békés, boldog, áldott, új esztendőt kívánok mindenkinek.
