
Rendületlenül
Nem hiszem, hogy sok embernek kéne bemutatnom a The Halo Effect-et, mint együttest, de azok akik még csak nem rég hallottak róluk: A The Halo Effect egy svéd Melodic Death Metal banda, amely régi In Flames tagokból áll. A Niclas Engelin, Peter Iwers, Mikael Stanne, Jesper Strömblad és Daniel Svensson által 2019-ben alakult együttes célja az volt, hogy visszatérjenek a gyökereikhez, a régi 90-es évekbeli Göteborgi hangzású Melodeath-hez, és ezt a 2022-es Days Of The Lost című debütáló lemezükkel jól is reprezentálták. A lemez tele volt régisulis In Flames és Dark Tranquility hatásokkal, amik ismét lángra lobbantották bennem a klasszikus In Flames utáni vágyat és 2025 sem telik el úgy, hogy ne hallanánk a srácokról. Igaz, már az új lemez beharangozója megtörtént 2024 szeptemberében, mikor a csapat kidobta az új lemez első sinlge-jét, a Detonate-et és újfent nagy érdeklődéssel vártam a második lemezt, amely March Of The Unheard-ként jelent meg Január 10-én. Azt hiszem nem is kell igazából arra számítanom, hogy valami igazán Modern Metálos jellegű dolgot fognak elém csapni, mert ha 5 olyan személyt rakunk egy próbaterembe és stúdióba, akik szintúgy felelősei és atyjai voltak a göteborgi hangzás kialakulásának, akkor mire számíthat az ember? Az In Flames I The Mask éráját fogják követni? Minek? Fölösleges és egyben eléggé erős váltás lenne! Ők jól tudják, hogy mit akarnak, hogy kell azt megcsinálni és ha nem tört el, akkor mi a francnak megjavítani? Tőlük nem várom azt, hogy újra feltalálják a kereket, hanem azt, hogy ismét hangulatos és 100%-ig igazi göteborgi Melodeath-et hallhassak. És ezt ismét jól megmutatja a The Halo Effect.
A 44 perces lemez, ami a Nuclear Blast égisze alatt jött ki, remekül indul el a Conspire to Deceive nótával, ami a jó öreg Colony/Clayman érás In Flames-t idézi a szememben, a melódiák azonnal be is égnek az agyamba! De nemcsak a melódiák az igazán figyelemre méltóak, hanem maga a hangzás: ahogyan megszólal az egész lemez, az maga a letisztult dögösség igazi esszenciája. Stanne hangja változatlanul is erősen is ott van a szeren, Niklas és Jesper gitártémái igazi tanulóleckék, és Peter basszustémái remekül követik Daniel dobritmusát. Aztán következik a Detonate, ami ugyanúgy hozza a Clayman-érás riffelést és egyben a dinamikát is! Egy igazán Top ligás riffeléssel és egy 11 ponttal megfejelő melodikus résszel, amit még az Iron Maiden is megirigyelhetne tőlük. Nemcsak, hogy kemény a nóta, hanem igazán slágeres is és értelemszerűen ezért került ki első Single-nek, mert jó marketing fogás és ezzel elhúzták újból a mézes-mázas madzagot a metálosok előtt! De tény, hogy ezzel a számmal nem lehet betelni. Imádom!

Harmadik tételnek érkezik az Our Channel To The Darkness, ami már picivel ismét visszább repít minket az időben, méghozzá a The Jester Race korszakba! Ezért imádom ezt a csapatot, mert mindig tudják, hogy kell még jobban fokozni a nosztalgikus faktort és ezáltal megmarad bennem az érdeklődési vágyam. Persze a hangzás maradéktalanul modern, de azok, akik a régi In Flames anyagokon nőttek föl, érezni fogják és tudnak kapcsolódni vele, hogy ismét egy múltidéző lemezzel van dolgunk. A dal az intenzitást tovább tartja, és a dallamok továbbra sem laposodnak el, hanem jobban kezdenek megmaradni az emberben, és azonnali hatállyal ott is ragadnak. Nem tudok erre mást mondani, mint hogy gyönyörű!
Azután jön a Cruel Perception, ami ismét a Colony éra vonalat hozza. Újra, és szabályosan egyre jobban kezdem élvezni ezt a zenei időutazást! Ahogy a kemény részből átváltunk lágyabb vonalakra, de ott marad az a sötét és picivel komorabb összkép, az egyszerűen páratlan! Ilyet is csak az öreg svédek képesek, még ennyi idő után is véghez vinni! És persze jó hallani, hogy azért használnak különböző elektronikai és atmoszférikus hangzást is, hogy még jobban meglegyen ennek az eposzi tételnek a hangulata. Az elszállós szóló pedig… Nincs több kérdésem! 10 pontos dal!
A What We Become talán egy hangyányit eltér, mert ez jobban emlékeztet engem a régi Dark Tranquility érára, de az elején meginduló elszállós harmónia már alapjáraton meggyőzött engem és az utána követő nyitóriff rögvest levett a lábaimról. Hangulatos refrén, fogékony riffek és irgalamatlan feszes témák! Niklas! Jesper! Igazi riff és dallam-mágusok!!!
Egy picit megosztó leszek, mert a This Curse Is Silence és a March Of The Unheard-öt egy dalnak gondoltam, és először valahogy nem éreztem benne az összhangot, de mikor rájöttem, hogy ez két külön dal, már jobban kezdtem érteni a dolgot és, így jobban bejött nekem a dolog, mert a lemez címét viselő March Of The Unheard ismételten hozza a Colony lemez időszakát. Ugyan picivel visszafogottabb dal, mint az előtte levők, de azért minden elismerésem az öregeknek, hogy képesek még ezek után is olyan slágeres, dallamközpontú dalokat írni, hogy nem kell beáldozni a hangzást és az örökséget sem. És ez nem csupán vélemény az én részemről, hanem tény! Tetszik vagy sem!
Következik utána a Forever Astray, és ismét növekedik a tempó. A Jester és picikét a Whoracle éra is fel-fel tűnik ebben a dalban, ami előtt ismét kalapomat emelem, annyi különbséggel, hogy ez a dal pontosabb,hála annak, hogy Daniel Metronómra játszik. Talán Stanne énekhangja az, ami nem illik képbe (továbbra se rakjatok tiszta éneket Death Metal dalokba!!!), de azt hiszem, ezt a kis hibát nagyon óvatosan ugyan, de elnézek. Tökéletes dallamvezetés és a közép és gyors tempók váltása hibátlan, a különböző harmóniák meg nem vesznek el és nem érződnek túlzásnak se. Pont ott kell lenniük, máskülönben nagyon üres lenne a tér.

Következik egy másik nagy kedvencem, a Between Directions, ami a Dark Tranquility és az In Flames elegye, mert a komor hangulatú hegedű ad egy olyan kezdő atmoszférát, ami egy H.P Lovecraft történetnek is lehetne a nyitánya. Na! Viszont Stanne énekhangja szerintem már jobban passzol ehhez a dalhoz, mert add egy minimális kis fényt ebbe a komor, ködös tételbe, ami lassú és igazán szomorkás hangulatot hozz létre és pont az ének az, ami ad egy kis megvilágosodást a dalnak, Mintha egy enyhe fénysugár törne ki a komor, szürke felhőfátyolból az északi tájakon (de drámai vagyok, hehe!)
A Death That Becomes Us picivel a Shadowminds-ot idézi nekem riffelés tekintetében, de ez nem gond részemről, mert ha sikerül bizonyos kemény riffeket megfejelni némi groove-al is, azzal engem simán meg lehet fogni. A refrén résznél a harmónia pont megint telibe talált itt, és olyan érzésem van, hogy ezek a gitárosok nem hibáznak, ha arról van szó, hogy hibátlan refrént írjanak! Ez a vérükben van. Nem! Hanem megszokták és jól ismerik ezt a receptet!
A The Burning point az elején lassan indul meg, aztán fokozatra kapcsolós része ismét hajárzós effektet okoz nálam, utána a refrén ismét lelassít és egy bridge-el még lassabb tempóra mennek, aztán megint gyorsítanak? Oké, ez határozottan Lunar Strain hatás! Nagyon örülök, hogy ismét így felvonultatják az összes régi In Flames és Dark Tranquility lemez érákat és módfelett örülök annak, Hogy Niklas még mindig tud hangulatos szólókat írni. Tudom, ő is igazából egy riffközpontú személy, de szerintem azért szólókban is elég jól megállja helyét, akárcsak Jesper riffek és harmóniák terén.
A Coda egy igazán nagy felüdülés a részemről a lemez végén, és ugyan az elején picit furcsáltam, de második hatásra már nagyon is megértettem ennek a dalnak a koncepcióját és most már határozottan az egyik kedvenc chill zenémmé avanzsálódott! Vonósok és klasszikus gitár remek kombinációja és remekül passzol olvasáshoz, meditációhoz, vagy szimpla lazuláshoz.

Azt hiszem, kiírtam minden gondolatomat erről a lemezről és még mindig jobbnak tartom a The Halo Effect-et a jelenlegi In Flames-nél, bár ha követi az In Flames a Foregone receptjét (kötve hiszem, bár ne legyen igazam), akkor egyre jobban visszanyerik a bizalmamat, de addig marad a The Halo Effect és a March Of The Unheard. Nálam kifogástalanul vizsgázott és ez istencsászár lemez lett! Miért? Mert a kollégák mondták, hogy én jól értek a Melodeath-hez! Há!
Addig is, ahogy Niklas szokta mondani: Obey The Riff!!!

Várós volt, nem is okozott csalódást, de az első lemez nagyobb tagló volt.
Ide bekerült 1-2 töltelék is, két lehetséges húzónótát meg kiraktak bónuszba.
Amúgy melodeath kánaán.