
Ha figyelembe vesszük, hogy a Captain Cleanoff 1997-ben jött a világra, de ezalatt csak két olyan fullos albumot jelentetett meg, amelyek még a fél órás időtartamot sem érték el, akkor elmondhatjuk, hogy az ausztrálok nem szenvednek a kapkodás szörnyű terhétől. Oké, persze voltak split-tek, válogatások, meg egy EP is, de így sem vádolhatóak avval, hogy szünet nélkül fossák magukból a dalokat. Az első teljes cséplőgyakorlat 2008 – ban jelent meg ” Symphonies of Slackness” címmel, s bátran kijelenthetjük, hogy tökös egy grindcore pusztítás! Hét év elteltével jött ki a „Rising Terror”, s megmondom őszintén én sem hittem abban, hogy meg tudják fejelni a debütáló lemezt! Hát meg tudták! Bár az album csak egy balett táncosnyi finggal lépi túl a 21 percet, de még így is képes arra, hogy az örültbe kergessen.
A csapat tagjainak száma az első lemez idején még öt volt, viszont ezt a felvételt csupán csak hárman rögzítették! Nem tudom, hogy Rohan – gitáros / basszer, Murray Russe – dobos és Ben Parson – vokálos szedett – e valami gerjesztő tablettát vagy csak rohadtul idegesek voltak, de amit ebben a 16 nótában művelnek, azt még én sem tudom ép ésszel felfogni. Az album már az első pillanattól elkezdi leverni a vakolatot, s még annyi időt se hagy a hallgatónak, hogy az kiköpködje a padlóra az agyvelejével összekeveredett tüdejét. Rohan úgy ontja magából a jobbnál jobb riffeket, mint egy felturbózott darálógép. Murrey egy állat! Az 1 négyzetméterre jutó blastbeat-ek száma rekordot döntöget, miközben a cintányérok hangja szinte véresre marja az ember dobhártyáját. Na, és itt van Ben, aki olyan hangokat ad ki magából, mint aki nekiállt egy grizzly medvével birkózni, miután reggelire elfogyasztott fél kiló százas szöget.

Megmondom őszintén, hogy nem terveztem vastag cikket írni, mert egy 21 perces grindcore ámokfutásról semmi értelme hosszú sorokban ömlengeni. Meg hát halvány sejtelmem sincs, hogy az olvasók közül, mennyien imádják ezt a stílust. A Captain Cleanoff most is aktív, úgyhogy a fene tudja, hogy miért tökölőznek már tíz éve, de remélem vannak újabb dalaik a fiókban. Rohan tagja még a szintén ausztrál Remains nevű death / grind csapatnak, amellyel kiadtak egy albumot 2022-ben. Ben egy Bad Rites névre keresztelt technikás grindcore csapatban tűnt fel, Murray pedig egy, csak öt évig létező blackened sludge / crust punk hordában dobolgatott. Aki szereti az elmebaj határait feszegető grindcore bandákat, az mindenképpen ismerkedjen meg a Captain Cleanoff-al, mert garantáltan fülig fog érni a segge! Az első grindfutás is nagyon ajánlott, de a „Rising Terror” akkora alap, hogy akkor sem tudna megroppanni, ha telibe találná egy kibaszott meteor! Grind a vége, fuss el véle!!!
