- NAP 2025.02.01. (szombat)
A 3. nap a metalhajón hagyományosan a kikötői nap, vagyis majdnem egy teljes nap a célállomáson. Ezúttal ez (ahogyan a legelső utamon, 10 évvel ezelőtt) a jamaicai Ocho Rios volt. A hajó már reggel 7-kor kikötött, és délután 4-ig lehetett visszaérni a fedélzetre azoknak, akik befizettek valamilyen túrára, vagy csak egyszerűen bóklásztak egyet, de én úgy döntöttem, hogy nem szállok ki, és a hajón lazítok, kihasználva, hogy délutánig nincs koncert. Ahogy említettem, már jártam Ocho Riosban, részt vettem egy jó kis vízesésmászáson, így nem különösebben motivált a hely, főleg, hogy az idei kínálatból nem találtam jó ár-érték arányú túrát. Két nap tömény koncertlátogatás után rám is fért egy kis lazulás, így a jakuzzi-étterem-napozás szentháromsággal töltöttem az időmet egészen 4-ig, sőt, még egy kis plusz alvás is belefért.
Miután mindenki épen és egészségesen visszatért a hajóra, 17:00-kor a fedélzeten a húrok közé csapott a Tankard, ezzel megnyitva a második kört, vagyis a visszafelé utat. Sorra jöttek ismét a sör ihlette slágerek, ahogy lassan magunk mögött hagytuk Jamaicát, a Tankard alaposan bemelegítette a reggae után végre metalra ácsingózó közönséget.
A következő banda, amit megnéztem, az Unleash the Archers volt. Őket is a hajónak köszönhetően ismertem meg, és a szép számú közönségből látszott, hogy nem csak nekem jön be a srácok heavy/power metalja. A kanadai brigád hatalmas lendülettel vetette bele magát a koncertbe, és élőben is lenyűgöztek, nem csak a hanghordozóikon.
A hajó belsejéből ismét felrohantam a fedélzetre, hogy a The Kovenant Nexus Polaris szettjét elcsípjem. A lassan lenyugvó nap adta a hátteret a banda hangulatos zenéjének, amiről nem is egyszer a Tormentor muzsikája ugrott be valamiért.
Itt aztán a szokásos vacsorám következett, és mindenféle ismerőssel való italozásba torkollott az este, így a hátralévő koncertekbe csak bele-belepillantottam, korán fekvéssel körítve.
- NAP 2025.02.02. (vasárnap)
Mivel előző nap meglehetősen korán ágyba kerültem (biztos leszívott a karibi nap :-), így korán is keltem. Ha már felébredtem, el is indultam a konditerembe, ami 6-kor nyit, de nem számítottam rá, hogy a fedélzeten átbaktatva belebotlok a még éppen folyamatban lévő előző napi utolsó koncertbe, a Hate előadásába. Ott is ragadtam jó 15 percre a lengyel brigád masszív thrash/death/black előadásán. A srácok iszonyatosan odatették magukat a még talpon lévő kb. 50 embernek, le a kalappal előttük, én is bele fogom ásni magam alaposabban a diszkográfiájukba, ezek után megérdemlik.
A Hate-től felpaprikázva a konditerem is jobban esett, majd egy rövid reggeli és egy kis ejtőzés után már az első sorokban álltam a fedélzeti színpadon, hogy a 10:00-kor kezdő Flotsam and Jetsamtől meghallgathassam élőben a Doomsday for the Deceiver albumot. A Flotsam ismét bizonyította az alaptételt, hogy az öreg thrasher nem vén thrasher, nagyon ütős koncertet adtak így aznapi nyitóbrigádként, és a közel 40 éves album is frissen és zúzósan hangzott, a nagyszámú közönség nagy megelégedésére.
A klasszikus thrash után rögtön egy másik véglet: a Trollfest ezúttal a hajó gyomrában szórakoztatta az őrültködésre vágyó tömegeket, akiknek ismét nem kellett csalódniuk. Most egy rózsaszín flamingóruha sem jutott a színpadra, a srácok erre a napra a hanyag eleganciát választották hawaii ingeikkel. Az előadásukat látva biztos vagyok benne, hogy még a legzordabb metalosok is elmosolyodtak legalább egyszer-kétszer, meg hát az sem mellékes szempont, hogy a norvég banda minden egyes tagján látszik, hogy nem veszi komolyan magát, ellenben rettentően élvezi azt, amit csinál.
Septichflesh délelőtt 11:30-kor a fedélzeten, a legnagyobb napsütésben? Igen, ilyen is csak a 70 000 Tons of Metalon fordulhat elő, és itt is ugyanolyan hatásos volt, mint legutóbb hajnali kettőkor. A hajón játszott két szett nagyrészt ugyanaz volt, de bármikor bármennyiszer meghallgatnám tőlük a Neuromancert, az Anubist vagy az A Desert Throne-t. El is kezdtem feldolgozni szép lassan az általam eddig nem ismert Septicflsh lemezeket.
Két koncert között a másnapi haza utamra is gondolva megpróbáltam becsekkolni a hazafelé (Madridon keresztül) tartó gépemre, de természetesen ez sem ment egyszerűen. Végül csak a reptéren sikerült megoldani a problémát, szóval megint volt min izgulnom a hazaúton is.
A kis intermezzo után irány a Kissin’ Dynamite koncert, ahol nem igazán nyűgözött le a haj rock and roll, pár szám után inkább továbbálltam a feltörekvő Stormrulerre, akik igazán kellemes, dallamos black metalt nyomtak, hatalmas szögekkel kiverve. Abszolút van potenciál bennük, és még csak 6 éve vannak a színtéren. És ne felejtsük el, a logójuk is faszagányos. 🙂
Kifejezetten rühellem a doom metalt, de mégis felbandukoltam a fedélzetre, hogy rápillantsak a Candlemass-re, mert sokan ajánlották a szerkesztőségből, de sajnálom, nekem a koncert 10 perc után unalomba fulladt, egyszerűen nem bírom ezt a fajta vontatottságot, így gyorsan le is futottam a jégpályás színpadra, ahol a Seven Kingdomsra voltam kíváncsi. Őket egyfajta Unleash the Archers light verziónak tartom, de profi produkcióval álltak elő, és a közönség is vevő volt az előadásra, bár nem volt teltház, mert közben máshol Ihsahn elszipkázta a tömeg nagy részét. Nem mondom, hogy sokszor fogom hallgatni az SK-t, de az biztos, hogy egy életre beleégett a retinámba az, hogy az énekesnő redneck/white trash műkorcsolyázónőnek öltözött.
A következő áldozatom a Kalmah volt, ők kicsit olyan érzetet keltettek, mintha az utcáról estek volna be, mert szóltak nekik, hogy kéne játszani. Hiába adták elő a They Will Return albumukat teljes egészében, ebben a műfajban kapásból tudnék 5 jobb együttest mondani.
Dirkschneider papára is ránéztem még gyorsan egyszer, hogy konstatáljam, ugyanazt a szettet nyomja (Balls to the Wall). Mellékzönge: Udo egyébként a legnagyobb zenész partiarc volt, akivel csak a hajón találkoztam. Mindenhol ott volt, fotózkodott, sörözött a rajongókkal, abszolút látszott, hogy éli a metalt, nem vonult el a kabinjába, hogy csak rajongókkal ne kelljen találkoznia.
Ezek után egy számomra sokkal izgalmasabb előadó, a Samael jött, akikre szintén a hajó miatt találtam rá. Ők a Ceremony of Opposites albumukat tolták el egészben egy nagyon hangulatos, intim szett keretében. Náluk is mélyebbre kell ásnom a diszkográfiában.
Zárásként a Sepultura búcsúztatta a bulit és önmagát a fedélzeten. Mivel az elmúlt egy évben ekkor láttam negyedszerre őket, sok izgalmat nem tartogattak már számomra, talán érdemesebb lett volna búcsúzóul valami izgalmasabb, érdekesebb szettet összerakni, de régi Sepu-számokat persze mindig jó hallgatni. Hiányozni fognak, na.
A Seput már csak a „kapitány búcsúbeszéde” követte, aki be is jelentette a következő időpontot és desztinációt: 2026. január 29-től február 2-ig Haiti, Labadee.
Illetve fél 2-kor azért még a húrokba csapott a Majestica, és természetesen reggelig csúcsra járatta a karaokét a bulizni vágyó közönség.
Összességében megint nagyon-nagy buli részese lehettem; amikor leszálltam, rögtön az forgott a fejemben, hogy jövőre ugyanitt találkozunk, de persze az élet azért tartogat meglepetéseket, és a jelenlegi beutazási szigorításokat figyelembe véve még nem 100 %, hogy jövő januárban is útnak indulok, bár iszonyúan sajnálnám, ha kimaradnék a következő körből.
Egyébként az ez évi út több résztvevőt vonzott, mint az előző évben, a szervezők szerint teltház volt, és ez érezhető is volt a különböző helyszíneken, de még pont azon a határon volt a tömeg, ami számomra elviselhető. Új rekord is született, minden eddiginél több, 81 (!) országból érkeztek metalosok, így tényleg joggal mondhatta a „kapitány” búcsúbeszédében, hogy az ezen a fesztiválon részt vevők valóban egy nagy, nemzetközi családot alkotnak.
Hogy a mocskos anyagiakról is essen egy-két szó, és nagyjából képben legyetek, mibe is kerül egy ilyen szabású móka:
Hajójegy: kb. 2000 USD (akkori árfolyamon olyan 800 000 HUF, most „csak” 700 000 lenne)
Repjegy Miamiba Londonon/Madridon át: 220 000 HUF
Miami szállás 4 éjszakára: 300 000 HUF (közepes kategóriájú szállás)
Hajón elköltött pénz: kb. 500 USD (200 000 HUF)
Köszönöm a figyelmet, most megyek és végighallgatom a 2025-ös Spotify-listát, amit ti is elérhettek itt:
81 országból, új rekord
