Idén ünnepeli fennállásának 40. jubileumát az epikus doom metal úttörője, a svéd Candlemass (Jogelődje 1982 – 1984 között a Nemesis volt). Az ünneplésnek pedig alaposan megadják a módját, lévén idén négy kiadvánnyal rukkoltak elő (A negyedikről külön írtam, de szervesen hozzájuk tartozik). Ebből három a csapat nevéhez köthető, míg a „maradék egy” énekesükhöz, Johan Längquisthez. (Erről írtam külön.)
Vegyük át őket szépen sorjában. Azt kell mondjam, hogy ezek amolyan rajongókat lehúzó alkotások, úgy gondolom, egy születésnapot nem így illik megünnepelni.
1. A négyszámos Black Star Ep tulajdonképpen egyetlen egy épkézláb dalt vonultat fel, a címadót, míg a Corridors of Chaos egy instrumentális szerzemény, a „többi kettő” pedig feldolgozás. Az egyik a Black Sabbath-tól, az egyik legkomplexebb tétel, a Sabbath Bloody Sabbath, a másik a Pentagramtól, a Forever My Queen. Utóbbit – sajnos – nem ismerem -, előbbit viszont nem kellett volna erőltetni, megbolygatni, mert – úgymond – epikus köntösbe csomagolva nem az igazi. Eleve, Ozzy hangját csak nagyon kevesen tudják visszaadni – pl. Dan Fondelius (Count Raven), Andy Alkman (Hellfueled) –, ilyetén, a dalt összeb@szták. Sajnos rettentően sántít a felvétel – mindenféle szempontból -, tényleg, kár volt nekifutni. Inkább nem pontozom az Ep-t.
2. Az alkonyat beköszönte, hirdeti magát a kiadvány, magyarán arról van szó, hogyan, milyen körülmények között jött létre az album (Nightfall), mégpedig az első a csapat diszkográfijában, amelyet Messiah „Marcolin” Jan Alfredo énekessel, a karizmatikus, őrült csuhással rögzítettek. (A vokalista Bror Jan Alfredo Marcolin néven született, olasz apa (velencei volt a faterja) és svéd anya gyermekeként. A Mercy-ben töltött ideje óta lett közismert neve az „Eddie”, mielőtt azt 1986-ban hivatalosan is megváltoztatta Brorról Messiahra.) Ami pedig magát az anyagot illeti: At the Gallows End, Samarithan, Bewitched, Dark Are the Veils of Death – az epikus doom előfutárjai, örök, megkerülhetetlen klasszikusai. (Itt még fontos kitérni arra is, hogy a Bewitched-hez anno videoklipet is forgattak (rendezte Jonas Åkerlund), amelyben Per Yngve „Dead” Ohlin (R. I. P. – ex-Morbid, Mayhem) is szerepelt. Dalszövegét tekintve a Bewitched a hamelini patkányfogó ősi német legendájának újragondolása. Az album eredeti címe Gothic Stone volt, de Marcolin elutasította Edling ötletét, és rávette a zenekart arra, hogy ehelyett a Nightfall címet használják. Marcolin nevéhez fűződik az album borítójának kiválasztása is, amely Thomas Cole Az élet útja (1842) című festménysorozatának Öregkor része. Sőt, a The Well of Souls-t a Lelkek kútja ihlette, egy titkos kamra Tanis ősi városában, amely az 1981-es Indiana Jones filmben, az Elveszett frigyláda fosztogatóiban is szerepelt.) Ennyit a történelmi háttéről. Maga az egész lemez 10/10.
3. Semmi extra. A Dark Are the Veils of Death válogatás az 1987-es próbatermi felvételeket tartalmazza, beleszőve a lemezen sohasem publikált Battlecry-t is. Magyarán, maradt még a zenekar tarsolyában pár kiadatlan kincs, úgy vélem, nemcsak ez az egy nóta maradt elfekvőben azokból az időkből. Viszont, ami mellett nem mehetek el szó nélkül és maximálisan meríti ki a vérlázítás fogalmát, az az, hogy a Peaceville idén piacra dobta ezeket az anyagokat (ráadásul önálló kiadványokként), holott már a Nightfall 2023-as, díszdobozba csomagolt verziójaban is napvilágot láttak.
A leírtak függvényében el lehet dönteni, hogyan sikerült a születésnapot megünnepelni; én úgy gondolom, nem feltétlenül rajongóbarát módon. De, ez maradjon csak „kettőnk között”.
