A Candlemass cikkem (itt) írása közben jutott eszembe, hogy, ha az epikus doom zene létrejöttét vizsgáljuk, nem biztos, hogy a Leif Edling and Co. volt a műfaj letéteményese. Miért? Mert megelőzte őket egy szintén svéd zenekar, a Sölvesborgból (Blekinge) indult Mercy.
A csapat 1980-ban alakult (jogelődje 1979-1980 a Turbo, termésük pedig egy demó/próbatermi felvétel és a Nattens barn – mindkettő 1980-as keltezésű – volt), soraikban Andrija Veljača gitárossal (R. I. P. – 2005. augusztus 25. (stroke); annyit kell róla tudni, hogy az egykori Jugoszláviában született, a ’70-es években költözött Svédországba, Yandriya, Veechking, vagy Boszorkánykirály (Witchking) művészneveken játszott), Christian „Chris” Karlsson basszusgitárossal, Ola Persson énekessel, illetve Paul „Judas” Gustavsson dobos/énekessel, és „követtek el” egy demót 1981-ben. (Jonny Mellis Reinholm gitáros is erősítette soraikat, csak azt nem tudtam kideríteni, mikor, mettől-meddig). Ezt követte a Swedish Metal Ep 1982-ben, trióban rögzítve, mert Ola nem volt már az együttes tagja, majd a ’83-as demó felvételeinél csatlakozott hozzájuk Magnus Klintö gitáros, valamint Ulf Johansson énekes. Ahogy az látható, jövés-menésből nem volt hiány, de 1983-ban „jött a nagy fogás”, lévén „beiratkozott hozzájuk” egy akkor mindösszesen 16 éves fiatalember, bizonyos Messiah Jan Alfredo Marcolin, tehát a későbbi őrült csuhás. Szerepét azonnal megduplázták, mert ezen a lemezen az énekesi teendők mellett, a dobos feladatát is ellátta. (Csak a rend kedvéért: a banda bemutatkozó anyaga az 1984-es Mercy volt, ugyanúgy a Fingerprint Records adta ki, ahogyan a Nemesis The Day of Retribution Ep-jét. A katalógusszámok figyelembevételével kimondhatjuk, hogy az epikus doomot 1984. szeptember 25-én a Nemesis „véste kőbe”, erre bizonyíték az alábbi adat: Nemesis (FING MLP 003), Mercy (FING LP 008). A Witchburner volt a FINGLP013, egyben a kiadó utolsó előtti kiadványa. (És, hogy ki ne maradjon a felsorolásból, a Mercy-nek volt kettő, válogatáslemezeken történt megmérettetése is: State of Shock, Love Tonight (Rockslaget – S.O.S., 1981), Heavy Metal Warriors (The Great Metal Attack 1 – Fingerprint, 1984).
Szóval, a Boszorkányégetőt 40 évvel ezelőtt szabadították a világra, amelynek felvételeire 1985. áprilisában, Stockholmban, a Decibel stúdióban, míg keverésére a Starec stúdióban, Vaxjo-ban került sor. Mondanom sem kell, a Mercy ezúttal sem úszta meg személyi átrendeződések nélkül, ugyanis a lemezt hárman „szülték meg”: Eddie „Messiah” Marcolin dob/ének, Andrija „Weechking” Veljača gitár, valamint Jörgen Horst gitár/basszusgitár. (Nem feltétlenül mondom, hogy a Kegyelem és a Nemesisből „átalakult” Candlemass között őrült rivalizálás ütötte (volna) fel a fejét, de 1985-ben Leif Edlingék kettő demóval – Tales of Creation, Witchcraft – jelentkeztek). Úgy vélem, hogy egy nagyon elfeledett, alulértékelt, epikus doom metal alapmű a Witchburner. Messiah már ekkor kiforrott stílussal, hanggal, egyéniséggel, karizmával rendelkezett, úgy gondolom, egyenes útja volt a Candlemassbe, amelyet egyértelműen ő „tett naggyá”. Ahogyan a korong elindul az I’m Your Pervert Priesttel (benne az „I hear to your confessions and you’re relieved, but I can’t help from laughing, I am the beast, I’m your pervert priest! refrénnel) az azt sugallja, hogy a Trouble nem volt előttük ismeretlen, ugyanis ez a nóta akkora korai Trouble hatásokat, hangulatot vonultat fel, mint ide Lacháza. Ez alól – mondjuk – a folytatás, a Pains of Golgata sem kivétel. A műfaj követelményeinek megfelelően, nagyívű, fogós dallamok, emlékezetes témák arzenálját kínálja az anyag, ahogyan az a Pray-ben, vagy a Judgement Day-ben tetten érhető. Miután a doom metal bandáknál nem volt „ördögtől való gondolat”, hogy itt-ott gyors elemeket is beépítsenek, ilyen jellegű tétel a Witchburneren is hallható, mégpedig a Welcome to My Graveyard formájában. A Voodoo Kills szintén tartalmaz „gyorsabb” részeket, melyeket kiválóan „ültetik le” a doomos váltással, „témázgatnak ide-oda”), végül a címadó szerzeménynél minden visszatér a normális kerékvágásba, magyarán ez a szám is az epikus oldalt domborítja ki. Hozzáteszem – értelemszerűen –, a Pentagram, illetve a St. Vitus befolyása sem megkerülhetetlen volt esetükben.
1989-ben még kiadták a King Doom anyagot, aztán további kiadványok (is) napvilágot láttak, de pályafutásuk legmeghatározóbb, legklasszikusabb alkotásai a Mercy és a Witchburner. Ha még nem hallottál róluk, nem ismered őket, ráadásul az epikus doom fanatikusa vagy, nem késő (még), hogy felfedezd őket, minden rendelkezésre álló eszköz (YouTube, Spotify, letöltő oldalak) „előtted van”, rendelkezésedre áll. Ha lemaradtál róluk, maradéktalanul pótold be eme hiányosságodat.