Eme cikkemnél ott veszem fel a fonalat, ahol Coly annak idején abbahagyta – https://rattlead.hu/2024/01/03/dark-wizard-devils-victim-ep-1984/ –, mi több, ezen írásával hívta fel figyelmemet a holland csapatra. Továbbá, idézve őt: „nem hallottam a folytatást, de ez az EP tényleg ígéretes kezdet volt. Kár, hogy az anyag megjelenését követő tagcserék megtörték a csapat pályájának ívét. 1984 végén a gitáros Hans Pol távozott a zenekarból. A helyére átmeneti jelleggel George Gomies került, első nagylemezüket, az 1985-ös Reign of Evilt pedig már Marcel de Groot közreműködésével rögzítették.”
Na, most elárulom, hogy Coly az égvilágon semmi izgalmasról, egyediről sem maradt le, lévén – tegyük őszintén kezeinket a szívünkre – ez a lemez unalmas. Árnyaltabban, burkoltabban fogalmazva: mediocre. Amíg az EP-t kvartettként, addig az albumot kvintettként jegyezték, csak a rend kedvéért, soraikban Kees Reinders basszusgitárossal, Tony „White” Wuite dobossal, Hans Pol-lal (R. I. P. 2016 – állítólag Invaders címen a ’90-es években szólóanyagot is rögzített), és Marcel de Groot gitárosokkal, illetve Berto van Veen énekessel. A műveletekre (értsd: felvételi folyamatokra) a Stable stúdióban, Arnhemben, 1985. március–áprilisban került sor, míg az anyagot a Mausoleum Records „zúdította a gyanútlan világra”.
Ugye, a ’80-as években megjelent alkotásokat zömében klasszikusokként (de minimum kultikusonként) jegyezzük, definiáljuk; ez a mű viszont – bárhonnan is nézem –, egyik „skatulyába” sem passzírozható be. Bevallom, az EP-t sohasem hallottam, sőt, demóikat (Dark Wizard / 4e Demo, Demo, Only a Coffin – mindegyikük 1983-as) sem, azaz kapásból ezzel a koronggal indítottam velük történő megismerkedésemet. Egyáltalán nem nyűgözött le a mű.
Mert ameddig teszem azt egy Vandenberg – vagy ha csak szigorúan a Benelux államokat nézzük – egy Ostrogoth, egy Acid, egy Crossfire elsőre megfogott, a Sötét Varázsló nem. Ennek oka pedig az (volt), hogy nem tudtam kihámozni, mit akarnak képviselni, előadni, közvetíteni. Mert egyértelmű: hatott rájuk a N.W.O.B.H.M., különösen az Iron Maiden; szerintem a Mercyful Fate-et is ismerték, azonban a fogós dallamokkal, megjegyezhető témákkal – valahogyan – spóroltak. Nehéz kapaszkodót, emlékezetes momentumokat találni a szerzeményekben. Még úgy-ahogy, szőrmentén a nyitó Mortal Agonyt nevezném jónak.
Magyarán próbálnak komplexek lenni, pl. a gyors, speedes részek egy az egyben hiányoznak muzsikájukból, ellenben a Choice of Life-ban enyhe Children of the Grave, a Death Struggle Thrillerben pedig The Mob Rules feelinget/hatást érzek. A Judgement Day kórusa az epikus jelzőért „kiált”, talán csak a Coming Out of the Sky-ban, illetve a címadó tételben villannak meg itt-ott gyors ütemek. Alapvetően összetett struktúrából építkező, középtempóban menetelő „cuccról” van szó. Mi több, az Evil Spiritsből némi borultság árad, epikus töltettel megfűszerezve. Az viszont mindenképpen a számlájukra írandó, hogy a basszusgitár remekül hallható, nem rejtették véka alá a négyhúros hangszert a keverés során.
Nem hiszem, hogy annak idején tőlük volt hangos az underground és borult le előttük egy emberként mindenki. Sajnos ez a produkció valóban a felejthető kategóriájába sorolandó, de legalább próbálkoztak, megpróbálták.
További „prezentációik”: Early Spells gyűjtemény (2016), Close in the Dark album (2018), Evil Spirits – Reign of Evil / Devil’s Victim – Remaster 2019 + Bonus! kompiláció (2019). Hölgyeim és Uraim, ez (volt) a Dark Wizard.
