Egy (bizonyos) termék eladhatóságához mindig, minden körülmények között nagyon hatásosak, fontosak tudnak lenni a figyelemfelkeltő promóciós szövegek. Természetesen ez egy magától értetődő dolog, hiszen az eladó érdeke, hogy „rá/elsózza” produktumát a vevőre.
Eme album esetében az alábbiak szerint fest a promóciós lap:
„Figyeljetek, és lám, mindannyian, a legsötétebb fém támogatói, végre elérkezett az idő! A német/baszk trió abszolút mélységekbe merült, a death metal legősibb változatára fókuszálva lencséjüket, miközben a gonosz thrash egy származékát adják elő a legvégső gonosz szándékkal. Az album a sátáni képek, az ördögi kicsapongás és a bibliai fatalizmus saját életét idézi meg. A Sijjin a valaha járt szilárd utat követi, de végleg a mennyország déli oldalára fordul. Az új dalok hemzsegnek a sátáni energiától, számtalan tempóváltástól, undorító csavaroktól és fordulatoktól, igényes hangszeres előadástól és olyan riffektől, amelyek egyenesen a pokol mélypontjára rántanak. Ráadásul bármennyire is feneketlen erővel áldatott meg, Gericke hangja soha nem hangzott olyan rekedtesnek és gonosznak, mint a Helljjin Combaton – vagy egyszerűen fogalmazva: egy autentikus és teljesen száraz, ’80-as évekbeli analóg hangzású produkcióval díszítve, a lemez bukott angyalokként veszi célba a magas mennyei trezorokat ostromolva.
A Sumerian Promises dalaival éles ellentétben, a Sijjin újabb irányvonala a ’80-as évek közepének metálőrületének keresztapjáihoz hasonlóan, kiterjedtebb dalszerkezetekre összpontosít, olyan hírhedt neveket idézve fel, mint az Infernäl Mäjesty, a Nasty Savage, a Possessed, a nagyon korai Slayer vagy a Megadeth. Összefoglalásként, miközben a pokolban keresték a harcot, a Sijjin triója ismét, végső soron tanúbizonyságot tett arról, hogy ők a háromágú szigony az ördög bal kezében.”
Egyébiránt anno, még régi oldalunkon írtam már róluk –
https://rattle.hu/index.php/2019/12/sijjin-angel-of-the-eastern-gate-ep-2019/–, mégpedig maradéktalanul pozitív hangvételben. Aztán úgy hozta a sors, hogy első anyaguk, a 2021-es Sumerian Promises kimaradt az életemből, azaz most veszem fel velük kapcsolatban újra a fonalat.
Amúgy a formációt Malte Gericke énekes/basszusgitáros (ex-Necros Christos, Drowned, Blood Horns, Arathorn, Nox Intempesta stb., manapság Ra Al Dee Experience – mint Mors Dalos Hessam O Din Ra), Iván Hernández dobos (Extinction, Legen Beltza, ex-Necros Christos, The Clockwork), illetve Ekaitz Garmendia gitáros (szintén Extinction, Legen Beltza, ex-The Clockwork, ex-The Great Wound) alkotják, mégpedig 2019-es megalakulásuk óta. Arthur Mendiola dobos kizárólag élőben segítette ki őket 2003-ban.
Zenekarnév: Sijjin (arabul: سِجِّين) – az iszlámban a pokol alján lévő hely (akár börtön, akár heves gyötrelem, akár szorult körülmények).
Felvételek: (élőben) a BlackStorm stúdióban, Karrantza-ban (baszk tartományban), 2024. október 20–30.
Maszterizálás: Temple of Disharmony (Patrick W. Engel), 2025. január.
Megjelenés: 2025. április 25.
Pár sorral feljebb utaltam rá, hogy nincs összehasonlítási alapom előző alkotásukhoz képest, azaz nem tudom, miben, mennyiben változtak zeneileg az elődhöz képest. Mindösszesen egy statisztikai adat áll rendelkezésemre:
Sumerian Promises – 11 dal, 45:40 perc
Helljjin Combat – 8 tétel, 48:50 játékidő
Egyetértek azon megállapítással jelen mű kapcsán, hogy a Sijjin a kiterjedtebb dalszerkezetekre összpontosít, hozzátéve, hogy a Release from Agony korszakos Destruction is felüti a fejét itt-ott. Példának okáért a nyitó, 8 és fél perces Fear Not the Tormentor-ban, amelyben az Unconscious Ruins motívumai éppúgy tetten érhetők, mint a Maze of Tormenté. Ami biztos: nem agyament, primitív csapkodásról van szó, hanem – viszonylag – komplexen tálalt dalszerkezetekről, harmóniákról, dallamokról, professzionális előadás keretén belül.
Azért az alap, a kiindulópont az ős Morbid Angel (kb. 1985–1989), legyen szó a Dakhma Curse-ről, a Trance of the Mummified-ról, vagy az óriási harmóniákkal startoló Death Opens the Grave-ről. Mi több, odáig mennek/fajulnak, hogy a Religious Insanity Denies Slavery-be barokkos jellegű, hangulatú betétet csempésznek, a Horrific Distortions-ben pedig egy kevés Chapel of Ghouls vegyül old school thrash-sel és némi doommal megfűszerezve.
Értelemszerűen azt nem mondom, hogy a felülmúlhatatlan, megismételhetetlen Altars of Madness kisöccse (törvénytelen utódja) a korong, de nagyon közel jár hozzá. Sőt, a Death Opens…-ben enyhe Into the Acid hatást is véltem felfedezni. Az első lemezhez képest még annyi nüansznyi differencia van, hogy itt nincs instrumentális átkötő, mint ahogy ott, azon volt (Passage: Hunting the Lizard).
Nem feltétlenül érzem a Nasty Savage, a Megadeth vagy a Possessed hatását sem, ellenben az Infernäl Majesty-ét igen. Összességében a „kőkorszaki” Morbid Angel az origó, csak ezt tovább színesítették, bővítették.
Száz szónak is egy a vége: a Sijjin maximálisan lehet büszke erre a műre, sőt, szerintem az idei esztendő legjobb, legminőségibb death metal albumát szállították le.
