Élek a gyanúperrel, hogy, ha egy ’93-as Metal Hammer számban (a hónapra már nem emlékszem) nem olvastam volna el egy két oldalas metal special cikket, valószínűleg sohasem ismertem volna meg a finn metal színteret. Pedig addigra már aktív gyűjtő voltam (1987/88 körül „fertőzött meg” a metal), esetleg addigra már volt egy Amorphis kazettám, sőt, volt Beherit is, majd Impaled Nazarene (is), de alapvetően az az írás „nyitotta fel a szememet” a skandináv ország metal együttesei felé, terelt Finnország felé.
Ellenben emlékszem olyan sorokra eme említett cikkből, hogy az Impaled Nazarene-t jellemezendő, „hozzájuk képest a Bathory gyermekmondóka”, míg a Beheritet „méltatandó”, „olyan szar, hogy az már jó”. Miután kettő anyagukról írok, így csak annyit említek meg, hogy az ős primitív, zajos, kásás, már-már hallgathatatlan, nyers, black/war metaltól jutottak el a techno/electro/ambient/sötét rituális muzsikákig. (Egyébiránt a Beherit szírül Sátánt jelent).
Rovaniemi-ben (Lappi) alakultak meg, aztán pályafutásuk közepén, Pohjois-Savo-ba mentek, végül Helsinkiben (Uusimaa) kötöttek ki. Amúgy 1988-1989-ben Horny Malformity volt a nevük, 1989-ben – egy rövid időre – Pseudochrist, majd a Beheritnél állapodtak meg. (Hozzáteszem, 1991-ben, csak úgy, per hecc, The Lord Diabolus-ként is „futottak”). Kik voltak ők? (És itt, most kizárólag a kezdetekről beszélek, mert későbbi pályafutásukba nem akarok belegabalyodni, mint majom a házi cérnába).
Sodomatic Slaughter (Jari Pirinen) dobos, Nuclear Holocausto Vengeance (Marko Laiho) gitáros/énekes (később billentyűs, programozó), Demon Fornication basszusgitáros/énekes – majd jöttek a tagcserék, ha nem baj, erre sem térek ki. Karrierjük kettő szakaszra osztható: 1988 – 1996, illetve 2007 – napjainkig. Aktivitásukra mi sem szolgál jobb bizonyítékul ennél a koncertfelvételnél, amely idén a Primitive Reaction égisze alatt látott napvilágot, míg a performanszra 2024. augusztus 31-én, az Obscure Selections Vol. 1-en, a MeetFactory-ben, Prágában került sor. Sodomatic Slaughtert és Nuclear Holocausto Vengeance-t, Pasi „Abyss, Twisted Baptizer” Kolehmainen basszusgitáros/énekes (2008 óta a csapat tagja, ezenkívül MMD, ex-Chaosweaver, Mystification), illetve Juha „Black Moon Necromancer of Hades” Laine gitáros/énekes (ő 2022-ben csatlakozott a Beherithez – a Macabre Overdose fanzine egyik munkatársa, mind e mellett tengernyi formációban érdekelt (pl. Cranial Casket, Darkera, Moonfall, Witchcraft, ex- Black Feast, Diabolus Flagellation stb.) „kísérték”, magyarán ez a banda jelenlegi line upja. Egy kifejezetten jó hangzású felvételt sikerült kihozni fellépésükből, az olyan dalokhoz pedig, mint pl. az Unholy Pagan Fire, a The Gate of Nanna, a Grave Desecration, vagy a Nocturnal Evil sok mindent nem érdemes hozzáfűzni. Maximum annyit, hogy 67 perces szeánsz volt.
Szerintem ritka az a jelenség, amikor egy zenekar válogatásalbummal tör utat karrierjében. Történt, ugyanis 1991 szeptember 14 – én, hogy a finnek ezzel a koronggal rukkoltak elő a német Turbo Music „hathatós támogatásával”. Addigra már „komoly ismertséget” építettek fel maguknak, lévén négy demó, egy Ep és egy, a chilei Death Yell-lel közös megosztott album „volt számlájukra írható” – hozzáteszem, mind ezt, mind a Dawn of Satan’s Millennium Ep-t, szintén a Turbo szabadította a gyanútlan világra.
Finnországban, az Alaky-ban rögzített és kevert, valamint Németországban, a Jowa stúdióban átkevert The Oath of Black Bloodról érdekes háttérinformációkat tudtam meg. A Turbo Music egy kisebb összeget (50 eurót) küldött a zenekarnak stúdiófelvételre 1990 elején, hogy felvehessék a The Oath of Black Blood albumot. Viszont a felvétel költsége meghaladta a kiadó által kínált lehetőségeket, így a Turbo Music úgy döntött, hogy a Demonomancy demót a Dawn of Satan’s Millennium 7” anyaggal együtt adja ki, amelyet teljes hosszúságú lemezként reklámoztak, ilyetén ezt az alkotást a mai napig széles körben a Beherit első albumjaként tartják számon.
A Turbo Music azonban titokban újra kiadta a CD-t korlátozott példányszámban 1992-ben, körülbelül akkoriban, amikor az Acheron, a Goatlord és a Mortuary lemezeit is piacra dobták. Ez hitelesíthető (elhihető), ha összehasonlítjuk a Turbo Music címét és mátrixkódját a zenekarok első CD-kiadásaival. Az első és a második kiadás között is vannak különbségek, például a tálcakártya és a logó színe, valamint a lemezre nyomtatott grafika.
Ami viszont teljesen biztos, a Fekete Vér Esküje egyáltalán nem meríti ki a változatosság fogalmát (szerintem ilyen céljuk nem is volt), az első-kettő Bathory anyagot vették alapul és porolták le azt, de egy még primitívebb, lebutítotabb formában. Eleve, kurva zajos, nyers, kásás a megszólalás, a gitár szinte cincog, a dob cséphadarás, a basszusgitár teljesen alul hangolt stb. Noha 1991-re már sok mindent hallottunk, tapasztaltunk a földalatti zenék világában, a Beherit „tudott meglepetéssel szolgálni”, mégpedig a zenei minimalizmus és igénytelenség tökélyre fejlesztésének formájában (Hozzájuk képest pl. a honfitárs Impaled Nazarene, progresszív metalnak számított). Metal of Death, The Oath of Black Blood, Demonomancy, Beast of Damnation, Hail Sathanas – a zenei minimalizmus mintapéldái. Itt-ott „megpróbálják feldobni a muzsikát” doomos részekkel (Witchcraft), hangulatfestő eszközökkel (pl. harangzúgás, csilingelés – Goat Worship, Black Mass Prayer), de összességében ez egy elrettentő példa (lett), ami a zeneszerzést, kreativitást illeti.
Miután kimaxolták a zenei egyszerűség fogalmát, és azt teljesen felesleges lett volna megismételni, újra hasznosítani, így értelemszerűen a Drawing Down the Moon-on, valamint a Messe des morts Ep-n már a „fejlődés jelei ütötték fel fejüket”, míg a H418ov21.C – től kezdve teljesen más irányba léptek. De, ez már egy másik történet.
Ami, számunkra lényeges: a csapat napjainkban is aktív, jelen van a színtéren, WBRRR címre keresztelt művük tavalyelőtti. Kíváncsi vagyok, hogy esetleg jövőre újabb hanghordozóval rukkolnak-e majd elő. Egy azonban biztos: bőven tettek azért, hogy kultikus zenekarként emlegessük őket.
