Ez év júliusa és szeptembere között 65 idei, új anyaggal ismerkedtem meg. Ahogy az lenni szokott, ezek között is akadtak – szép számmal – nekem tetsző alkotások, és persze olyan művek is, amelyekben valamilyen szinten csalódtam, amelyek elmaradtak a várakozásaimtól. Egy rossz szavam sincs az elmúlt három hónap termésére, ugyanakkor minden negyedévben felmerül bennem a kérdés: hogy fog összeállni ebből egy tisztességes (értsd: színvonalas) év végi Top 10-es lista? Mert jó lemez sok van, olyan viszont, amelyik lerobbantaná a fejem fölül a tetőt, annál kevesebb. Minden mezőnyben rá lehet mutatni a tíz legjobbra, más kérdés, hogy ezek milyen nívót képviselnek.
Na, de e rövid merengést követően jöjjenek azok az albumok, amelyek egyértelműen elismerést váltottak ki belőlem (és amelyek többségéről részletesen is írtam ezen a felületen)!
Pillanatnyilag azt gondolom, a legnagyobb esélye a Helloween Giants & Monsters anyagának és az Amorphis Borderland-jének van esélye bekerülni a legfelsőbb felsőházba. Magam is meglepődtem azon, mennyire bejött a Lord of the Lost Opvs Noir Vol. 1-ja, és hogy bekajáltam Nils Patrik Johansson War And Peace-ét.
Ugyancsak a harmadik negyedév termésének élmezőnyébe pozícionálom a Helms Deep Chasing the Dragon, a Hammer King Make Metal Royal Again, a Black Majesty Oceans of Black, a Reflection The Battles I Have Won és a Blizzard Forgotten Gods albumát, valamint a Tomb of Giants Holding the Flame EP-jét. A Warkings (Armageddon), Arjen Lucassen (Songs No One Will Hear) és az Igorrr (Amen) is hozta a tőle megszokott magas színvonalat, ráadásul kellő változatossággal, vagyis „kötelező” önismétlésük nem vált számomra unalmassá.
A Scardust meglepő(en jó) anyaggal jelentkezett (Souls), a Castle Rat The Bestiary-ja is egyre jobban tetszik, az ismeretlenség homályából feltűnő Leverage is maga mellé tudott állítani (Gravity), a Therion-mellékprojekt Defenders of the Faith is élvezetes albumot tett le az asztalra (Odes to the Gods), a Mob Rules pedig véleményem szerint eddigi legjobb alkotását hozta össze (Rise of the Ruler).
A Vicious Rumors The Devil’s Asylum-a is tetszik, és ugyanezt mondhatom el a Paradise Lost Ascension-járól is, ám nálam egyik anyag sem ugrotta meg azt a bizonyos szintet, amivel bérelt helyük lett volna az év legjobb alkotásai között. A Dark Angel Extinction Level Event-je – ahogy azt legutóbb írtam – kellemes csalódás volt, ám ezzel együtt sem vált nagy kedvencemmé.
Akiktől sokkal többet vártam, az például a veterán thrash supergroup Nefarious, ám a banda Addicted to Power című nagylemeze sajnos nem sok nyomot hagyott bennem. A Daron Malakian vezette Scars on Broadway önmagát (legutóbbi, Dictator című albumát) múlta alul az Addicted to the Violence-szel. A Helstart és James Riverát nagyon szeretném szeretni, de sajnos idei, The Devil’s Masquerade című nagylemezükkel sem kerültek közelebb hozzám. Ahogy olvastam, másoknak kifejezetten tetszik a Paradox legújabb opusza, a Mysterium, bennem azonban semmit nem mozdított meg. A Rage sem törekszik arra, hogy megújítsa önmagát, eddig valahogy ezt el is néztem nekik :-), ám az idei lemezt (A New World Rising) olyan szinten jellegtelennek, szürkének érzem, hogy valószínűleg ki is akolbólítom a gyűjteményemből. 🙁
A Primal Fear és a Burning Witches kapcsán pedig folyamatosan reménykedem abban, hogy e csapatok végre egyszer valami igazán emlékezetes, nekem tetsző alkotással lepnek meg, de ezt az óhajomat idén sem Ralf Scheepersék (Domination), sem Laura Guldemondék (Inquisition) nem tudták teljesíteni. Talán majd legközelebb…
S hogy mi vár még rám, ránk az év hátralévő részében? Ha tippelnem kellene, a Sumo Cyco és a Bloodbound új lemezétől (Neon Void, illetve Field of Swords) várok sokat, de az első részt ismerve valószínűleg a Lord of the Lost Opvs Noir Vol. 2-ja sem lesz harmatos anyag. Ezeken kívül a Testament Para Bellum-ja, a Coroner Dissonance Theory-ja és az Avatar Don’t Go in the Forest-je okozhat még kellemes meglepetést – na és persze azok az előadók, akiknek ma még talán a létezéséről sem tudok, holnap viszont egy igazán ütős friss anyaggal rúgják rám az ajtót…