
Leszerelésem évében ráálltam a CD-k gyűjtésére. Akkor jött ki az amerikai Recon debütje, amely tulajdonképpen a hattyúdaluk is lett végül, pedig a rajta játszott muzsika sokkal többre hivatott kincset rejtett. Nos, digitalizált fizikai hanghordozón aztán csak hosszabb idő után sikerült beszereznem (LP-n azóta is hajtom), de már így is közel 30 esztendeje a birtokomban tudhatom. Azt kell írjam, legalább akkora becsben tartom, mint a Lethal Programmed anyagát, amellyel cirka egyidőben látott napvilágot. A párhuzam nem véletlen, hiszen mindkét zenekar jól hallhatóan a Crimson Glory/Queensryche iskolán szocializálódott, és mind a Recon, mind a Lethal tagsága a mesterekhez méltó anyagot tett le az asztalra. Nézzük, milyen gondolatokat ébresztett bennem az „Ellenséges vonalak mögött” album egykoron, amelyet ma is ugyanúgy jellemeznék!