Az örökös vadászat – egy küldetés, amely végeláthatatlan. Hegyláncok csúcsain, barlangok mélységeiben, havas mezőkön és délibábos pusztaságokon kutatunk kincsek után. Fellobbantak a jelzőtüzek a hegyoldalban; követtem a messzeségből hívogató lángokat. Így bukkantam rá a Fer de Lance zenekarra.
A chicagói „Lándzsahegy”-re keresztelt csapat 2018-ban lépett az epikus heavy/doom metal színtérre, és két esztendőre rá egy bivalyerős Colossus című EP-vel mutatkoztak be. Ezt követte 2022-ben az első nagylemez, a The Hyperborean, amely tovább emelte a korábbi anyag epikusságát – mind hangulatban, mind minőségben. Azonban a 2025-ös Fires on the Mountainside minden várakozást felülmúlt.
A 13 perces címadó nyitány az album szíve és lelke: heroikus, szívből szóló énekdallamokkal és emlékezetes riffekkel vezet fel egy mitikus csúcsra. A monumentális terjedelmű tétel egy pillanatra sem tűnik hatásvadásznak – tömény atmoszféra, amely azonnal magával ragad. A viking korszakos Bathory legjobb momentumait juttatja eszembe, de érezhető a klasszikus Candlemass, a Solitude Aeternus és a Manilla Road hatása is.
A Ravens Fly és a Death Thrives hasonlóan grandiózus témákat bontanak ki, váltogatva a folkos és a sötétebb, helyenként már-már black metalba hajló elemeket. Mindenképpen kiemelném MP Papai énekes teljesítményét: énektémái epikusak, erőt sugároznak, és ami a legfontosabb – emlékezetesek.
Örömmel vettem észre azt is, hogy a dalszövegek nem fulladnak bele a tipikus epic heavy metal klisék tengerébe. Messzire elkerülik az elfek és sárkányok csatáitól hangos ösvényt. A szövegek gyakran természeti metaforákat használnak, amelyek az emberi akarat erejét és a sorssal való szembenézést szimbolizálják. Ezt az atmoszférát erősítik a dalokban hallható naturalista hangok: erdei neszek, viharzúgás, hollók hívása.
A tételek mind narratív jellegűek, mintha egy ősi krónika fejezetei elevenednének meg előttünk. Időnként felbukkannak az antik világra utaló nevek is – például Knósszosz, Ikarosz vagy Daidalosz. A Death Thrives sötétebb hangvételű darab, ahol a halál nem végpontként, hanem ciklikus erőként jelenik meg. A szöveg filozofikus, a pusztulás és az újjászületés egymásra utaltságát hangsúlyozza.
Az elmélyülést tovább segítik az album egészén jelen lévő háttérkórusok, amelyek grandiózus légkört kölcsönöznek a szerzeményeknek. A Tempest Stele című tételben pedig keleties, akusztikus dallamok csendülnek fel – egyértelmű bizonyíték arra, hogy a zenekar nem fél izgalmas elemeket beépíteni a zenéjébe.
A Fires on the Mountainside gazdag, epikus metaljával olyan hangulatot és világot teremt, amely grandiózus mítoszokat mesél el. A zenekar munkássága már eddig is megkövetelte a műfaj híveinek figyelmét, ám ezzel az albummal a „lándzsa fiai” egy magasabb szintre léptek.
Kíváncsian várom a következő, tábortűz fényénél elhangzó legendákat.
