Annak ellenére, hogy többször hangoztattam már, hogy a közép- és dél-amerikai metal színtér nem tartozik a kedvenceim közé, az elmúlt években mindig akadt 1-2 olyan, számomra addig ismeretlen underground banda ebből a régióból, akik megmozgatták a fantáziám. Tavaly a Violator nevű chilei thrash csapat aktuális LP-je győzött meg annyira, hogy ajánlót is írtam róla. Most ez a szintén chilei és szintén a csapkodós metal műfajban ténykedő ötfős alakulat zenéje mozgatta meg a fantáziám úgy, hogy többszöri meghallgatás után, teljes nyugalommal ajánlhatom a műfaj kedvelőinek. A Villa Alemana-i srácok, noha már 16 éve „nyomják az ipart”, ez az új album a negyedik LP a kissé későn kiadott, 2019-es Misconception című anyaguk után.
Ami a leginkább megfogott az anyagban, az az átlag feletti intenzitás. A fiúk már-már a grindcore határát súrolják a gyors témáikkal. Szerencsére nagyon okosan ezt az őrült tempót megszakítják frankó, lassabb, mondhatni megszokott thrashes részek, így az egész anyag teljesen befogadható formát ölt a hallgató számára. A lemezhangzás valamelyest idézi a ’80-as évek e műfajban oly gyakori keverési hiányosságait (a gyors részeknél kissé halk dob) és nem túl steril jellegét, de ezek bőven a jó ízlés határain belül vannak. A gitárok viszont szerintem egész jól szólnak, a riffek meg kib@szott húzósak.
A másik fő jellemzője az anyagnak a több számban is feltűnő latinos, flamencós, illetve kissé keleties, akusztikus gitáros részek, amiket rendszerint egy ultra gyors és agresszív téma követ, visszabillentve ezzel a hallgatót a thrash műfaj keretei közé. Ez a zenei kontraszt már a lemez kezdésénél tetten érhető, ahol a nyitó Red Omen szám „japán cseresznyefa-virágzós”, idilli hangulatát az Innate to Kill kegyetlen, „200 km/órás széllel kísért tájfunja” zúzza porrá a gyanútlan hallgatóban. Totál KO! 🙂
Külön kiemelném még az album címadó számát, ami egy nagyon egyedi hangulatú és nem igazán tipikus thrash nóta… Viszont nálam és valószínűleg az alkotóknál is pont ezért működik.
Általánosságban nézve a képregényszerű borító is tetszik, és jól passzol a zene hangulatához.
Mivel az album háromnegyede brutál gyors részekből áll, így a 31 perces műsoridő abszolút ideálisnak mondható, és nálam az összkép pozitív megítélését szolgálja.
BRAVO, Critical Defiance!
Thrash till Death!
