A Helloween is azon ’80-as évekbeli kedvenc bandáim egyike, akiktől az első 2–3 lemezük után ilyen-olyan okokból valahogy eltávolodtam. Az ő esetükben az egyik ilyen konkrét ok, asszem, Kai Hansen csapatból való távozása volt… Egyszerűen a gitáros új együttese, a Gamma Ray debütalbuma sokkal jobban tetszett, mint a Helloween már nélküle készült akkori aktuális LP-je. Tudom, tudom, hogy nélküle is születtek jó lemezei az anyabandának, de ezek engem, mint már írtam, valamiért hidegen hagytak!
Majd az újraegyesülés híre jó 30 év után az én érdeklődésemet is felkeltette a csapat iránt! Meg is néztem őket élőben a FEZEN-en… és tetszett, amit láttam! 🙂 Amikor meg új lemezről kezdtek beszélni ezzel a 7 fősre duzzadt formációval, végképp kíváncsivá tettek. Ez volt ugye az ezt megelőző 2021-es, cím nélküli LP, ami nálam nem igazán lett nyerő! Csalódtam. Ezek után eme új anyag megjelenése sem igazán izgatott különösebben. (Még a naptáramba sem írtam be a megjelenés dátumát!)
Aztán a megjelenés napján, augusztus 29-én gondoltam, azért belefülelek! Végigtolva a 10 számot, egy „nem is rossz” értékelés fogalmazódott meg bennem elsőre, így hát meghallgattam újra! Másnap, azaz szombat reggel 5:30-kor, fülesen hallgatva aztán végképp elkapott a cucc! Szóval nekem nagyon bejön ez a lemezük! Most ott tartok, hogy a 10 dalból van 5 kib@szott jó nóta, 3 csak simán jó dal, és van két átlag szám.
A lemezt indító Giants to the Run egyike a „3 csak simán jó dalnak”, ez egy elég összetett szám, több karakteres témára épül, zeneileg gyors, közép- és lágy tempójú részekkel, amit Hansen mester és Deris jegyeznek mint társszerzők. A két általam átlagosnak titulált szerzemény sajnos Weikath nevéhez fűződik, ezek a lemezen a másodikként hallható Savior of the World és a kilencedik Under the Moonlight. Ez utóbbi refrénje kissé hasonló, mint a Keeper 2-n a Dr. Stein.
Az album 3. dala, az A Little is a Little Too Much egy akkora világsláger szerintem, amilyet kb. csak Bon Joviék tudtak írni a fénykorukban.
Bravó, Andi Deris, isten vagy! A csapat saját stílusán belüli slágereket az olyan számok jegyzik, mint a nagyon power We Can Be Gods (köszi, Kai), a lírai Into the Sun, a japán rajongókat „simogató” This Is Tokyo és a zseniális Universe (Gravity for Hearts)… na és az én személyes kedvencem, a Hand of God.
Szóval kérem alássan, tessék kis időt szánni erre az albumra, mert ez a dalcsokor szerintem rendelkezik minden olyan potenciállal, ami anno a csúcsra juttatta ezt a bandát! GRATULA !
