Részemről meglehetősen nagy elvárásokkal álltam (ültem, feküdtem 🙂) neki ennek az április 3-án megjelent friss albumnak, lévén, hogy az előző Nervosa-lemez annyira bejött nálam, hogy az adott évben az Év lemeze státuszt is elnyerte.
Ehhez képest kissé méltatlanul az első két teljes meghallgatás amolyan háttérzeneként történt, házi teendők végzése közben, megosztott figyelemmel. Ennek köszönhetően az első benyomásaim nem voltak túl pozitívak az anyagról. (Az ember mindig többet vár!)
Aztán másnap kora reggel, fülhallgatón, tiszta fejjel, kizárólag a zenére összpontosítva már egészen más kép rajzolódott ki bennem. Azóta pedig minden újrahallgatás azt bizonyítja, hogy ez egy teljesen jó album.
Már elsőre is átjött, hogy a lemez úgy szól, mint az állat: erős, karcos gitársound párosul rendkívül húzós, agresszív riffekkel. A kiváló hangzás nem mellesleg Destruction gitárosának, Martin Furia munkáját dicséri, aki ezúttal producerként működött közre.
Már az előzetesen megjelent dalokból is többnyire kiderült, hogy a csapat egyre inkább törekszik emlékezetes énekrefrénekkel emelni a dalok színvonalát – természetesen szigorúan a műfaj keretein belül. Ebből a szempontból – bár más stílusról beszélünk – némi párhuzam a Arch Enemy-vel is vonható.
Elsőre kissé egysíkúnak tűnt a lemez a tömény riffáradat miatt (bár annak idején nekem a Reign in Blood is annak tűnt 🙂), de mostanra letisztult bennem a kép. Igenis sok olyan „kapaszkodós” zenei és énektéma található rajta, amely karakteressé teszi a dalokat. A három klipes szám mellett nálam ide tartozik a You Are Not a Hero, a Crawling for Your Pride, a The Call, valamint leginkább a Hate, amely erősen Michael Amott zeneiségét idézi.
Most végre az albumborító is teljes mértékben kompatibilis a zene színvonalával!
Összességében – ahogy már írtam – nálam a Slave Machine immár határozottan a „jó album” kategóriába tartozik. Ez a lemez szerintem tökéletesen alkalmas arra, hogy a Nervosa a Sepultura nyomdokait követve, teljesen megérdemelten Brazília egyik legnépszerűbb thrash metal csapatává váljon, és komoly nemzetközi elismerést is kivívjon.
Teljes mértékben a „gyengébbik nemhez” tartozó bandáról lévén szó – és ezt a teljesítményt hallva – csak gratulálni tudok a hölgyeknek.
BRAVÓ NERVOSA! Thrash till Death!
