Friss levegő. Ez jutott eszembe, amikor a debütálás napján máris végighallgattam az új Sellsword albumot. És valljuk be, ebben az átkozott melegben nem is vágyunk jobban semmire, mint egy igazi, teli tüdős friss levegőre. Ez az album ezt adja meg nekem, és minden újabb hallgatással egyre frissebbnek és szerethetőbbnek érzem.
Pedig semmi eredeti, semmi ördöglakat, semmi Kolumbusz tojása, semmi nagy megfejtés nincs itt, csak nagyon őszinte, nagyon kellemesen megírt klasszikus heavy metal dalok füzére.
Az angol Sellsword 2013 óta aktív, debütáló lemezük 2016-os, és bizony az sem fércmunka: azon is nagyszerű dalok sorjáznak, a vokálteljesítmény pedig, melyet Stuart Perry tett le az asztalra, egészen szuper. Ugyancsak Stuart szerepelt a 2019-es második albumon is, szintén korrekt dalokkal, aztán a Covid egy kicsit megtépázta a csapatot, olyannyira, hogy számos tagcsere után csak most, 2026-ban sikerült megjelentetniük a harmadik lemezt, immár új énekessel, a The Human Conditionből igazolt Nathan Harrisonnal. És bizony Nathan teszi fel a koronát a Sellsword képzeletbeli fejére, mert teljesítménye az a plusz, ami egy ligával feljebb fogja mostantól repíteni a zenekart.
A …With Might and Vengeance kiforrott, érett heavy metal néhol neoklasszikus gitártémákkal, de mindvégig könnyen befogadható dalszerkezetekkel. Progresszív irányba sosem fordulnak. Ha zenekarokat kellene felsorolnom, a HammerFall vagy épp a szintén svéd Krilloan jutna eszembe. Persze ráérő idejükben ők is besorolták magukat, és fantáziadúsan a „mercenary metal” (zsoldos metal) titulust aggatták magukra. Na jó, ez baromira nem érdekes. Ami érdekes, az a zene.
A narrátoros nyitó intró után berobbanó Bringers of War szerintem közel sem a legjobb dal a lemezen, de így is megmutatja a Sellsword minden erényét: az alapító gitáros Henry Mahly kimagasló dallamírói képességeit, valamint a ritmusszekció feszességét, amelyben a főszerepet a szintén alapító tag, Tom Keely basszusgitáros viszi. Számomra az első „hűha” a harmadik, Saxon Steel című dal, melynek sodró témája némi zongoraaláfestést is kap, de csak leheletnyit – épp annyit, hogy egy kurva jó dal szülessen belőle. A lemez legkimagaslóbb darabja a Mighty Mercenaries, amelyben minden ott van, amitől azt érzem, hogy bizony a Sellsword egy korty friss levegő a mai metalszíntéren. Könnyed dalszerkezet, kellemes tónusú ének Nathantől, egy iszonyat ragadós refrénnel megspékelve.
Az egykori kelta királynőt megidéző Boadicea, Rise! könnyed gitártémája, valamint a záró, monumentális, 15 perces The Age of Night minden témaváltása jólesik a fülemnek, és olyan érzéseim vannak, mint amikor először hallottam a Rhapsodyt, a Lost Horizont vagy a debütáló HammerFallt: hogy most egy igazán remek zenekar remek albumát hallgatom épp. Ez a lemez bizonyára nem fog olyan kultstátuszt kivívni magának, mint a fenti albumok, de a másodvonalas európai heavy metal rajongók között számon lesz tartva, úgy gondolom.
Egy szó mint száz, friss levegőt hozott a forró nyárba, a tucat bandák uralta 2026-os évbe a Sellsword. Köszönet érte. Jólesik!
