Sidlovics Gábort, Sidit nem kell bemutatni a magyar rockzene rajongóinak, hiszen olyan zenekarok neve fűződik hozzá, mint a Zanzibár és a Tankcsapda, amelyekkel országos ismeretségre tett szert határon innen és túl. Érdekes viszont megtudni, milyen zenei hatások formálták őt, és mire készül a közeljövőben új csapatával. Egy apropóból Debrecenben futottunk össze 2026. július 20-án délután, mielőtt egy motoros túrára készült. Motorral érkezett az Al Capone sörözőbe is, ahol a kertben beszélgettem vele.
Sidi, akkor kezdjük azzal, hogyan kerültél kapcsolatba a zenével. Mikor kezdődött ez nálad? Te 76-os születésű vagy, igaz?
Igen. Igazából nekem szerintem úgy kezdődött, hogy már elég korán, olyan tízévesen a tesóm – van egy bátyám, ő három évvel idősebb – ismertetett meg a keményebb zenével.
A Ferenc?
Ferenc, így van, Feri. Ő hazahozott egy kazettát, amin az Iron Maiden Powerslave albuma volt. Azt hiszem, abban az évben jelent meg, ’84-ben. Ez valahogy akkor engem teljesen beszippantott, és úgy éreztem, hogy az valami más. Azelőtt csak Whamet hallgattunk, meg Neoton Famíliát, amik tök jók, de nyilván mások. Aztán elkezdtem figyelni a rockzenét a volt Petőfi Rádióban. Volt egy A heavy metal kedvelőinek című műsor, és 1986-tól azt hallgattam. Akkor ott lement a Metallica Ride the Lightning albuma, és tulajdonképpen csak pár hét telt el utána, amikor már egyből azt éreztem, hogy én ezt csinálni is akarom, nem csak hallgatni. És tulajdonképpen onnantól kezdve már egyenes út vezetett oda, hogy mindenféle zenéket elkezdtünk beszerezni. Ebből az időből volt az első akusztikus gitárom is.
Akkor még Cegléden laktál?
Nem, ez Nagyatádon volt. Akkor nagyon nehéz volt ott beszerezni anyagokat a 80-as években. Persze, ezek ilyen lakótelepről másolt összevisszaságok voltak. Sőt, nem is! Ez még Nyíregyházán volt, bocsánat! Ez Nyíregyházán volt, utána költöztünk Nagyatádra. Nagyatádon már ment a cserebere. Nekem apukám katonatiszt volt, és mi sokat költöztünk.
Érdekes, mert nekem katonatiszt-helyettes volt a papám. Mi majdnem Nyíregyházára költöztünk, aztán Erdőbénye lett, és akkor a közelben, Tokajban laktunk.
Igen, úgyhogy ismered akkor, hogy mivel járt ez. Ezért néha összekeverem a városokat. Nekem a zene nagyon jó volt egyrészt kikapcsolódásnak, másrészt önkifejezésnek. Szerintem ezért is akartam ezt ennyire intenzíven, mert sokszor mérges voltam a világra, hogy már megint költözködni kellett. Megint ott hagyni a barátokat, a szerelmet, a mit tudom én mit, és akkor a rockzene nagyon jó eszköz volt arra, hogy egyrészt ezeket a sérelmeimet orvosolja, másrészt hogy a saját érzéseimet kifejezésre juttassam. Akkor írtam már dalszövegeket, amik ma már így nagyon viccesek, de akkor az nekem egy terápia volt. Már ha ilyet mondhatnék gyerekfejjel, hogy a rockzene ott volt nekem egy ilyen mankónak.
A zenéléshez hogyan találtál társakat?
Nagyatádon nem lett volna nehéz megfelelő arcokat találni, akik különböző hangszereken szerettek játszani, és hangszert is hajlandóak voltak venni. De Nagyatádon még ennek ellenére nem volt zenekar, tehát ott még magamnak csináltam. Volt egy olyan módszerem, hogy felvettem a gitárt az egyik magnóval, aztán azt lejátszottam a másik magnóval, azon elindítottam a felvételt, és mondjuk rádoboltam az asztalon. Utána azt is elindítottam, és a másikkal megint rágitároztam egy dalomra, a végén pedig ráénekeltem. Tehát az még ilyen szólóprodukció volt.
Milyen stílusban volt az?
Hát, ilyen klasszikus rocknak mondanám. Mit nem adnék most azokért a felvételekért! Cegléden volt aztán az első zenekarom. Akkor voltam olyan 14–15 éves, és Cegléd ilyen szempontból – vagy azért, mert közelebb volt Pesthez, vagy nem tudom – már sokkal inkább egy olyan hely volt, ahol a lakótelepen zajlott a zenei közösségi élet. Meg a suliban is már megtalálták egymást a rockerek, egyből a csíkos nadrággal meg a tornacipővel, és mindenkinek volt legalább egy haverja, aki valamilyen hangszeren otthon játszott.
Szerencsés voltál akkor.
Így hamar összejött az első zenekar, ami a Belchers Büfögők volt. Hát, végül is akkor mi azt nyelvismeret nélkül helyesnek gondoltuk. Ugye a „belch” az a büfögni.
Ha-ha!
Aztán igazából nem is volt olyan nagyon sok zenekarom. Jött az Arteria, azután pedig a glam stílus, mert eleinte thrash-sel kezdtük, de aztán jött a Guns N’ Roses meg a Poison. Akkor az engem is eléggé beszippantott.
Nektek nem „kellett eldönteni”, hogy te most thrashes vagy, glames vagy, vagy pedig heavy metalos? Mert ugye nálunk megvolt ez a besorolás…
De, egy kicsit el kellett dönteni.
89-ig talán?!
Igen, igen, 89-ig ezt ugye el kellett dönteni, de hát engem már akkor zavart minden, ami ennyire szabályozott volt. Úgy gondoltam, hogy nehogy már most kategorizáljam, hogy mi vagyok. Úgyhogy volt olyan, hogy a nagy glam-korszakban is, ha éppen olyan kedvünk volt, feldolgoztunk egy Metallicát, és eljátszottuk, aztán azt mondtuk, hogy ez férjen már bele. Tehát mi azon a stíluson belül is lázadtunk.
Később alakult meg a Zanzibár. Azt a többiekkel együtt alapítottad?
Igen, lényegében Ritán (Terecskei Rita, énekesnő – szerk.) kívül mi már négyen összeszövetkeztünk, hogy csinálunk egy olyan zenekart, ahol mindenkinek ez az első. Mert az előző zenekarainkkal mindenkinek az volt a baja – külön-külön már más zenekarokból jöttünk Cegléden –, hogy mindig ilyen félvállról volt véve a csapat. Akkor tudtuk, hogy úgy kell ezt rendesen csinálni, hogy összekapaszkodunk, megyünk és csináljuk.
Egy irányba és közösen.
Így van. Akkor elhatároztuk, hogy csinálunk egy olyan zenekart, ahol tényleg komolyan gondoljuk, ahol tényleg ez az első. Csak énekesünk nem volt. És hála Istennek megtaláltuk Ritát, aki viszont egy csiszolatlan gyémánt volt, mert őt tényleg úgy találtuk, hogy félig berúgva énekelt a barátnőinek Janis Joplint a Sörvár nevű helyen, és így felkaptuk rá a fejünket. Odamentünk hozzá, és megkérdeztük: „Nem jössz el énekelni a zenekarunkba?” Erre mondta, hogy: „De!” Tehát ennyi. Így született meg a Zanzibár. Végül is valahogy ott manifesztáltuk magunkat, és úgymond azt a sikert is, amit szerettünk volna, mert relatíve elég komolyan próbáltunk egy-másfél évig, amikor az egyik demónkra felfigyeltek, és bekerültünk egy multi kiadóhoz. Aztán jött a „Nem vagyok tökéletes”, a „Szólj már”, és utána már így alakult magától a dolog.
Ekkor alakult ki a kapcsolat a Tankcsapdával is, abból kifolyólag, hogy koncerteken szerepeltetek előzenekarként?
Pontosan, voltak közös turnék. Sőt, volt egyfajta haveri kapcsolat is a két zenekar között. Tehát én még bőven a Zanzibárban játszottam, és még bőven Cseresznye volt a Csapdában, de már együtt jártunk el nyaralni, vagy pontosabban telelni. Volt egy hangszerkiállítás is Los Angelesben, ez az úgynevezett NAMM Show. Oda mindig együtt mentünk ki januárban, mint egyfajta baráti társaság. És amikor ugye Cserkóval szétváltak az útjaik a többieknek, akkor kerestek meg engem, hogy: „Mi lenne, ha…?” Én viszont pont előtte léptem ki a Zanzibárból, egy pár héttel korábban. Tehát így kellett állniuk a csillagoknak.
Igen, a sztorit ismerjük, hogy rajongója voltál a Tankcsapdának. És most, kicsivel több mint egy évvel később – hiszen május másodikán volt az utolsó koncerted, mielőtt kiléptél a zenekarból –, megváltoztak az érzéseid vagy az indokaid azzal kapcsolatban, hogy miért váltál ki a Tankcsapdából? Vagy továbbra is érvényes az a három indok: „személyes, etikai és zenei különbségek miatt”?
Ez maximálisan érvényes. Talán a zenei a legkisebb nézeteltérés. Az első kettő miatt nyilván az is kihat a zeneire, inkább így fogalmaznék. Tehát ha azok a személyes, etikai dolgok nincsenek teljesen rendben egy közösségen belül, akkor azok az alkotásra és a zenére is kihatással vannak.
Persze, így van.
Tehát a zene csak ennyire. Én zenében egyébként mindig rugalmas voltam. Ja, egyszer emlékszem, Lukácsnak volt egy olyan ötlete a Dolgozzátok fel! lemezre, hogy: „Te gyúrj már ide egy skótdudát!” Én voltam az, aki ezt is igenelte.
Az AC/DC-nél is volt ez az „It’s a Long Way to the Top” című dalukban.
Így van, ott is volt. Pontosan, így van. Úgyhogy igen, az a legközelebbi hasonlat. De amúgy az indokok persze nemhogy megmaradtak, hanem ahogy tisztul a dolog és telik az idő, egyre inkább azt érzem, hogy egyre jobb döntés volt számunkra. Úgyhogy igen, igen, ma is stimmelnek azok a kiválási okok.
Olyan elégedettnek is látszol, hogy nem vagy szomorú a Tankcsapdából való kiválás miatt. Megtaláltad a saját utadat, bokszolsz is, meg csinálod a motoros túráidat. Szóval nincs benned egy ilyen keserűség. Nem a keserűség beszél belőled, hogy na, most már nem lehetsz tovább a Tankcsapda tagja.
Nem, ez egy nagyon érdekes dolog. Egy Tankcsapda-szintű zenekar tagjának lenni, az egy… az nyilván egy hivatás, az nem csak egy meló. Ott az identitásod része lesz, ha akarod, ha nem. Ez összeforr veled. Tehát nekem talán az volt a legnehezebb, hogy feldolgozzam magamban azt, hogy én nem csak a Tankcsapda tagja vagyok, hanem amúgy én, a Sidi is vagyok. Annyira összeforrt már velem, hogy tudod, akárhová mész, te vagy a Tankcsapda gitárosa. Ami egy tök jó dolog, hozzáteszem, de nyilván ez valahol teher is. Olyan szempontból teher, hogy ha ezt egyszer leteszed, akkor, ha nem kellőképpen tudatosan kezeled magadat, elveszítheted az önképedet. Hogy akkor most ki vagyok én, ha kiléptem a Tankcsapdából? De nyilván én ezt magamban tök jól feldolgoztam, mielőtt kiléptem, hogy ez nekem ne jelentsen problémát.
Brazíliában is voltál előtte, hogy jobban megismerd önmagad, mielőtt kiléptél volna.
Persze, voltam Brazíliában, meg én nem szégyellem, hogy járok pszichológushoz. Tehát ezek olyan dolgok, amiket szerintem…
Pszichológiát tanultam mellesleg az egyetemen, úgyhogy megértelek. 😊
Hát akkor nem kell szégyenkeznem, de ez így van. Tehát szerintem olyan fontos, hogy a belsőnket is ugyanúgy karban tartsuk, mint a külsőnket vagy akár a fogunkat. És éppen azért, mert így álltam hozzá, ezért számomra… Tehát azt szögezzük le, hogy én nem úgy vagyok a Tankcsapdával, mint a múltam egy rossz részével, mert az egy gyönyörű epizódja volt az életemnek.
Látszik, hogy a Tankcsapda-tetoválásod is megvan, és nem tüntetted el egy másik képpel.
Persze, szokták is kérdezni, hogy nem zavar-e. De eltakartam volna, ha zavarna. Hát, 13 év az életemből, és azt mondom, hogy ebből tíz tök jó volt. Az utolsó, mondjuk inkább összegezve, három volt olyan, amire azt mondom, hogy az már nem kellemes emlék. De az is lehet, hogy én változtam. Tehát ezt nem szabad mindig kivetíteni az ember környezetére, hogy: „Ti hülyék vagytok, és én csinálom jól.” Lehet, hogy én változtam meg. Ez olyan, mint egy házasság, csak három emberrel. Én például a volt feleségemmel tök jóban vagyok. Az egyik legjobb barátom ma is. Talán az arcom kisimulása azért is látszódhat rajtam, mert nekem már egy nagyon stresszel telített közeg volt a Tankcsapdában töltött utolsó pár év. És most ugye, hála Istennek, ezt az utat választottam, ami talán nehezebb, de hosszú távon azt gondolom, hogy mégiscsak jobban engem szolgál. Újat szeretnék létrehozni, friss elánnal és energiával. Nagyon jó volt a kilépés után, hogy volt nekem a boksz. Tavaly részt vettem egy műsorban, aminek az volt a lényege, hogy egy profi körülmények között megrendezett bokszmeccsen megmérettethettem magam, de akkor még a Tankcsapda tagja voltam. Tehát közben szálltam ki, és vállaltam el ezt. És az egy rendes, igazi versenyfelkészülés volt.
Én nagyon örülök, hogy azt elvállaltam, mert utólag azt mondom, hogy amikor kiszálltam a Csapdából, és utána még fél év volt a versenyig, azt a fél évet én csak a versenyfelkészüléssel töltöttem. Engem az addig zenei szinten olyan szinten átmosott, és nekem olyan szinten jó volt akkor letenni a gitárt, nem foglalkozni a zenével. Lehet, hogy más szemében ez ilyen óriási bűn, de azt mondom, hogy nekem pont azért, hogy most úgy tudjam csinálni, ahogy csinálom, nagyon szükségem volt rá. És amikor lement a verseny, utána már rá egy-két hétre stúdióban voltam Pesten, és azt éreztem, mint amikor tizenévesen annak idején elkezdtük a zenélést: „Úristen, én ezt ennyire szeretem csinálni?” Most már a nyolcadik számot vesszük fel azóta, összejön a lemez, és olyan lendülettel, olyan tempóban dolgozunk, amit én nagyon régen nem éreztem magamban. Nagyon örülök, hogy ezt ilyen formában végeztem, meg annak is, hogy a saját gyermekem lesz a lemez.
Ez a SIDDHI nevű zenekar, amelynek a jelentése a szanszkritból jön, és így dupla értelmű a beceneveddel is, igaz?
Igen, igen. Nagyon sokáig nem találtunk nevet, és szerintem nem is tudtuk, milyen legyen a név. A többiek javasolták, hogy: „Legyen SIDDHI! Úgyis te viszed úgymond az egészet.” De én meg valahogy nem akartam, hogy a nevem legyen, hogy egy ilyen szólóprojektnek tűnjön, hanem inkább ilyen zenekari hatást akartam. És akkor olvastam a Bhagavad-gítát, és abban egyszer csak az ért, hogy a siddhi egy spirituális erő. „Na, akkor megvan a név!” Ami tulajdonképpen kicsit így is a nevem, de mégsem teljesen, na meg Sidi-nek ejtjük ki.
Említetted éppen, hogy most nyolc számotok van. Ezt élőben, közösen vagy rendes stúdióban, egyenként vettétek fel?
Az utóbbi. Tehát leadjuk a dalokat mixre és masterizálásra, illetve az énekeket még Budapesten rögzítjük, ott, ahol a master készül.
Ezért találkoztunk volna javaslatodra akkor tavaly Budapesten, amikor utoljára beszéltünk?
Így van, így van. Mert még az ének egy olyan dolog, amiben egyrészt akkora rutinom nincs is, tehát nekem nagyon jó, hogy ott van egy hangmérnök, és odafigyel rám. Másrészt ahhoz olyan akusztikus mikrofon kell, amit én otthon nem tudnék bevetni. Persze, ma már ott a tudomány, hogy a gitárt simán fel lehet venni otthon nagylemezminőségben, de tulajdonképpen az éneket is lehetne. De én nem tudom. Fogalmazzunk úgy, hogy azt nem mertem otthon. Azt mondtam, hogy az legyen inkább rendes stúdióban, egy igazi hangmérnökkel, de amúgy én is ott vagyok közben.
És melyik stúdióban veszitek ezt fel? Valami nevesebb stúdió?
Nem, mert ez a stúdió kimondottan masteringgel foglalkozik. A neve egyébként masteringstudio.hu. Tehát itt kimondottan mastereket gyártanak. A hangmérnök srácot Takács Péternek hívják, ő nyilván rögzítéssel is foglalkozik. Amikor tavaly megkerestem, már ismertük egymást. Nem úgy, hogy minden héten összejártunk, csak így zenei berkekből ismeri egymást az ember. Akkor mondta, hogy ő nagyon szívesen levezényli ezt a részét is a dolognak. Nekem pedig fontos volt, hogy olyan emberrel dolgozzak együtt, akivel a kémia is megvan. Tehát azért stúdiózni egy nagyon intim dolog. Azt nem jó olyasvalakivel csinálni, akivel nem annyira tudsz együttműködni. És a Petinek olyan személyisége van, ami jó hatással van rám. Úgyhogy így.
Pszichológuskarakter is egyben, gondolom, aki kihatással is van rád és vezet téged.
Igen, ehhez kell is.
És a dalokat ki írja: a szövegeket és a zenéket?
Jómagam. Illetve van egy dal, amit Miki (basszusgitáros – szerk.) egyik zenekara írt jó pár éve Cegléden, és ő kérdezte, hogy azt nem csináljuk-e meg, mert az a zenekar már nem létezik. Én pedig annyira szerelmes lettem a dalba, hogy mondtam: „Úristen, de ez nagyon jó!” Úgyhogy ráadásul az lesz a következő klip. Így hát ez az egy dal van, ami úgymond kívülről jött, de a többi mind teljesen tőlünk van.
Tanultad-e a szövegírás módját, hogy hogyan kell jó szövegeket írni?
Én mindig, igazából szerintem, szövegcentrikus voltam zenehallgatásnál. Nekem mindig nagyon fontos volt, hogy ne csak azt adják, hogy „Nem adom fel”, hanem hogy szóljon is valamiről a mondanivaló, vagy egy történet legyen a szövegben. Én szeretem azt is, amin kicsit elgondolkodhatok, hogy „Hú, ezt vajon hogyan érthette a szövegíró?” Én szeretem az ilyeneket, és ezért szerettem meg a Tankcsapdát is annak idején, mert annyira zseniális szófordulatok voltak benne, meg témaválasztások, hogy nem lehetett nem rajongani érte. Különösen nekem már az első demótól igen jó zenekar volt a Tankcsapda, vagy Az élet a legjobb méreg-től (1992). Hát, a Punk & Roll-tól (1990) volt végül is a kezdet, és utána ott még kicsit Laci is keresgette magát szövegileg. A legjobb méreg-től volt egy nagy szövegi változás.
A szöveg és a zene is egyben volt, egy egységet képezett.
Az akkorát pukkantott, emlékszem, a 90-es évek elején itt Magyarországon, hogy azt nem lehetett ignorálni. Úgyhogy igazából nem úgy tanultam szöveget írni, hogy mi a helyes metódus, hanem mindig ösztönösen írtam. De ilyeneket – elárulok annyi kulisszatitkot, hogy – Laci (ének és basszusgitár – szerk.) is elhanyagol, mert ő is ösztönösen ír. Ha a verselési teóriát tudod, akkor nem feltétlenül írsz jó szövegeket. Laci sokkal jobb szövegeket írt teória nélkül, mint az a valaki, akinek megvan az elméleti tudása, de viszont nem tudja beleélni magát a hallgatók érzelmeibe és a közösségi érzésbe. Amikor ezrek éneklik a szövegeket koncerteken, az megint egy más dolog. Kottát sem tudtunk soha olvasni. Tamás (dobos – szerk.) tud talán valamennyire, mert neki anyukája énektanár volt, de amúgy meg se Laci, se én nem tudtunk soha.
Tabulatúrát használtatok, vagy pedig hallásból ment a zenélés?
Hallásból, meg az, hogy tudjuk a hangokat a gitár nyakán, meg tudom, hogy a mollnak mi a párhuzamos dúrja. Tehát ezek így ránk ragadtak az évek alatt. De amúgy meg simán az ment, hogy: „Figyelj, ott, a második pöttyön kezdjük!”
Szimpatikus nagyon. 😊 Így álltam én is hozzá.
De volt olyan, hogy a hangmérnökkel voltak komoly viták a stúdióban, hogy ez meg az zeneelméletileg helytelen. És ha nekünk az nem volt olyan fontos rész, tehát hogy most ez a dal így is lehet, úgy is, akkor jó, legyen helyesen. De ha az egy olyan rész volt, aminek szerintünk úgy kellett lennie, akkor viszont kitartottunk mellette, hogy: „Nem baj, elhisszük neked, hogy zeneelméletileg helytelen, de ez így legyen, mert a fülünknek így tetszik.” Ilyen szempontból én az ösztönös zenélés híve vagyok. Nyilván a kőbányai zeneiskolában nem jutnék el fél évig sem, de én nem azért csinálom. A zene nekem egy eszköz, az egy kifejezés.
Az új lemezeteken van egy ilyen vörös- vagy vezérfonal, ami átszövi az összes szöveget, vagy mindegyik dal más tematikával foglalkozik?
Nagyon érdekes kérdés. Az éneknek, úgy tudom, tíz formája lesz a lemezen: a meditatív Sidi, a rocker Sidi, az életműves Sidi, a motoros Sidi… és így tovább. Ezek mind benne vannak. De én nagyon sokat foglalkozom dalszövegekben párkapcsolati dolgokkal is, csak nem a lerágott csont módján, és igyekszem nem közhelyesen megközelíteni ezeket a dolgokat, hogy „Te, baby, úgy hiányzol.”
Nyilván nem erre gondolok, de amik sérüléseket okoztak neked, mondjuk helyzetek a múltból… Én ezeket szeretem úgy gyógyítani magamban, hogy kiírom őket, ha magamnak komponálok. Te le tudod fordítani a megfelelő szavakra ezeket az érzéseket?
Nagyon jó kérdés ismét. Én nyilván azt gondolom, hogy igen, amúgy nem adnám ki, de aztán ezt majd a közösség eldönti, hogy így van-e. De például, mit tudom én, ott van a Tankcsapdában a „Megölni engem”, ami szintén az én tollamból jött, és nagyon sokan mondták utána, hogy: „Úh, annyira jó volt, hogy végre én is azt ki tudtam üvölteni magamból, mert ugyanez volt velem.” És akkor az olyan jó érzés, hogy át tudtam úgy adni a mondanivalót, hogy mondjuk egy „Megölni engem”-mel nem feltétlenül fizikailag a meggyilkolásra kell gondolni, hanem mondjuk az egy költői kép arra, hogy valakinek metaforikusan annyira hiányozhat egy személy, hogy éppen úgy érzi, nem fog tudni funkcionálni. Tehát ezek ilyen jó képek, ezekkel én nagyon szeretek játszani. A szövegek nálam tényleg mindig ilyen komoly belső utazások, ezért én éppen nagyon sokat ülök is rajtuk, és nagyon kritikus vagyok magammal szemben, mire egy szöveget kiengedek a nyilvánosság elé. Az első, és szerintem a legkomolyabb szűrő én magam vagyok, mire egyáltalán a többieknek megmutatom, és akkor, ne adj’ Isten, kirakom a világ elé. És az külön tényleg jó visszaigazolás, amikor az eddigi két dal, ami megjelent ugye a Siddhitől, „A test kihűl”, meg a…
A Dorogi Petivel való dalra gondolsz, igaz?
A klipre Petivel, igen, „A baj megtörtént”-re.
Kicsit nekem Tankcsapdásnak tűnik az akkordozásból. Mit tudom én, ilyen E-moll, G-dúr, A-moll és C-dúr. És arra emlékeztetett rögtön, hogy ez a Sidi előző zenekaros oldala.
Igen, de ez meg olyan érdekes, és szerintem kicsit így kereszttűzben lesz a dal. Amikor bekerültem a Tankcsapdába, akkor mindig az volt, hogy: „Jó-jó, csak Zanzibáros a dal.” És akkor a többiek is mindig mondták, hogy: „Hoz egy dalötletet, csak Zanzibáros.” C-dúr, G-dúr, F-dúr. Mondom: „Ebben mi Zanzibáros?” „Hát, ahogy játszod. Meg ahogy…”
És most, ahogy jönnek a dalok, meg ahogy a még ki nem adott dalokat így megmutogatom az embereknek, akkor állandóan azt kapom, hogy hát, csak olyan Tankcsapdás. Már ezt így el is engedtem, hogy nem tudok olyasmi mást csinálni, mert nyilván oda is írtam dalokat.
13 évig voltál Zanzibáros, most pedig Tankcsapdás. Lehet, hogy a következő lemez lesz az igazán Sidis?
„A” Sidis, igen. Tehát ha erre most elkezdenék így ráfókuszálni, rágörcsölni, hogy: „Úristen, olyat írjak, amilyet még nem írtam!”, akkor valószínűleg abból lenne egy kalap szar.
Tehát igazából ezek ilyen vicces dolgok. Mert a második dal, „A baj megtörtént”, viszont engem valami még ismertebbre emlékeztetett. Talán csak egy kicsit több hallt kellett volna rátenni, például a gitárra, egy kicsit arpeggiósabban, felbontva játszani, hogy valamelyest különbözzön talán.
Szárazabbra kevertük.
Ennek ellenére mind a kettőnek a keverésében nagy hasonlóságot vélek felfedezni.
Azt egyfajta ilyen gagnek szántuk, hogy egy ilyen akusztikusos, kicsit talán rhythm and bluesos az első dal. De ott igazából tudtuk, hogy mindenki, aki figyeli, annyira azt fogja figyelni, hogy mennyire Tankcsapdás, mennyire metálos, zúzós lesz. Elsőnek ez mindenféleképpen nem az lesz. A többiek pedig javasolták, hogy miért nem jövünk „A test kihűl”-lel? Szóval mondom: „Igazatok van, akkor legyen az.” Tehát ezt egy ilyen jópofa gagnek szántuk, hogy akkor: „Na, most nem zúzunk, hanem elsőre egy ilyen jön.” Aztán úgyis jönnek a zúzós dolgok egyértelműen.
Lesznek tényleg igazán zúzós dalok is a lemezen egyébként? Mert eddig nem lehet rá következtetni a három dal alapján. Ősszel jön ki az album, ahogy említetted, van már kiadó is hozzá?
Van kiadó is, igen.
Az ki lesz?
Hála Istennek, vannak már konkrétan. Egyébként szabad tudni, csak még azért nem publikus, mert most kétféle verzió között állunk, nem tudunk dönteni. Igazából még ez az én döntésem, és én még nem döntöttem.
Jó, van még időd addig. A daloknak kell először komplett késznek lenniük.
Igen, igen. Úgyhogy még ez szerencse kérdése. De egy nagyon jó kis stábot sikerült összehozni.
Igen. Ez az alfája és ómegája szerintem a népszerűségnek, hogy minden egyes láncszemnek működnie kell, hogy utána siker legyen belőle. Amilyen a leggyengébb láncszem, olyan is lesz az egész projekt.
Pontosan, pontosan. Úgyhogy nem tudom, hogy ez egyébként mikor fog konkrétan megjelenni. De szerintem azt már elárulhatom, mert pár napon belül bejelentjük: augusztus vége előtt biztos, hogy nem. Akkor elmondom, hogy december 9-én lesz a bemutatkozó koncert az A38 hajón. Úgyhogy igazából úgy is akarjuk, hogy kijön a lemez, és legalább egy hónapot szeretnénk hagyni a bemutatkozó koncertig, hogy azért ismerjék az emberek a dalokat.
Tankcsapdás dalokat gondolom nem is játszol. Nem akarod, hogy azzal hasonlítson össze a közönség?!
Nem azért, hogy most ne hasonlítsanak össze, hanem mert az egy másik éra volt. Én azt szoktam mondani, hogy: „Soha ne mondd, hogy soha!” Tehát olyan szempontból lehet, hogy lesz egyszer egy vicces medley, amiben valamelyik dalokba belejátszunk, vagy mit tudom én, egy saját dallal fejezzük be, és azzal az akkorddal kezdünk bele egy Tankcsapdás dalba. Én az ilyeneket szeretem. Konkrétan nincs ilyen tervben, csak azt mondom, hogy ilyenek lehetnek. De az, hogy most deklaráltan eljátsszunk egy Tankcsapda-dalt, azt nem. Ha csak nem olyat, mondjuk, ami közel állt hozzám szövegírásban.
Mert amúgy sokhoz – gondolom – hozzányúltál valamelyest az évek alatt.
Igen, igen, de hogy mondjuk szövegileg esetleg szóba jöhet egy „Megölni engem” vagy „Lilliput Hollywood”.
Ki tudtok tölteni akkor egy ilyen másfél órás programot? Lesz előzenekar is?
Lesz előzenekar is. Azt fogjuk csinálni, hogy nyilván a lemez még nem adja ki a másfél órát. Viszont nekem volt régen egy zenekarom, amit egyébként nagyon szerettünk, ez a Mafia nevű zenekar. És ott szintén Steklács Misi is benne volt basszuson, aki itt is velem van a zenekarban. És az ő ötlete volt, hogy amúgy a fennmaradó időben játsszunk pár Mafia-dalt. Hát, azt ugyanúgy mi csináltuk, mert azt mondja ő nekem: „Te írtad azokat is!” Arra azt mondtam: „Úúú, tényleg!”
Úgyhogy lesznek Mafia-dalok is. Meg én el tudom képzelni, hogy egy-két valami kedvencünket is eljátsszuk, ha már ott vagyunk. Meg hát nyilván ott lesz Dorogi Peti ugye az Intim Tornából, már csak a közös dal is el fog hangzani.
Micsoda név: Intim Torna! 😊
Igen, Intim Torna. Szerintem egy-két dal tőlük is elhangzik.
Zárásként: melyik az az öt kedvenc lemezed, amely maradandó hatást gyakorolt rád?
Húúú… Ha most csak spontán neveznék meg párat, akkor Metallica – Ride the Lightning, Guns N’ Roses – Chinese Democracy, Foo Fighters – összes, Iron Maiden – Somewhere in Time és Slipknot – .5: The Gray Chapter.
De mondhatnám a System of a Downt is, amit szintén imádok, vagy Serj Tankian szólólemezeit is, amiket rengeteget hallgatok.
