Az Internet – ezen belül is a videómegosztó portálok – csodás találmány: az ott való bóklászás során remek muzsikákat lehet felfedezni! Velem is ez történt a most tárgyalandó észak-dakotai (USA) Maul esetében. Eme amerikai halálbrigád első, teljes hosszúságú stúdiólemezével (azelőtt demókat, kislemezeket, spliteket, EP-ket és egy élő koncertfelvételt köszönhettünk nekik 2018 óta) el is nyerte instant elismerésemet, és jóleső „Ejha!”-bólogatásokkal hallgattam végig Seraphic Punishment névre keresztelt (ja, ez itt nem stílszerű 😛 ) 2022-es LP-jüket.
Az oldschool death metal kedvelői már nyalogathatják is a szájuk szélét, de figyelem: itt ne tessék sem elszabadult géppuskára emlékeztető kétlábgép szőnyegeket, sem eszement blastbeateket keresni! A lemez egész tartama alatt a lassú/középtempós gitárőrlés dominál, időnként a pont megfelelő helyeken felbukkanó, ízes tukatukákkal. Tíz tételbe sűrítették a srácok mondanivalójukat (ebből egy nem is dal, hanem egy sötét, fenyegető hangulatú átvezető), mindössze 36 perc 40 másodpercben. A zene hangulatát valahogy úgy fognám meg, hogy ideális soundtrack mondjuk egy ráérősen, de szisztematikusan végrehajtott halálra kínzáshoz valami istentelenül eldugott, sötét katakomba mélyén, ahol is az eleven delikvensről a húst rozsdás bökőkkel fejtik le, miközben lába felől egyidejűleg szép komótosan egy húsdarálóval kolbásztöltelékké transzformálják. A hangzás organikus, helyenként ultrasúlyos, dohogó, határozottan kellemes dögszagot áraszt, az egész anyagban megvan az egészséges, lecsupaszított prosztóság kőegyszerű dobtémákkal kísérve. A banda ásza nálam azonban Garrett Alvarado vokalista! Emberünk az ördög hangján kíséri a zenét masszív, terülős, bömbölő hörgésével (Glen Benton papát érzem kikacsintani), amit játszi könnyedséggel fordul át elvetemült vérhányáshangba (időnként még disznóvisítást is tol). Nagyon meggyőző a tag, és változatosan használja sátáni hangszíneit.
Dalokat külön nem emelnék ki, ez a lemez egy utazás, érdemes egyben végig tolni. Zsigeri gonoszságával és rendkívül guszta – nem tucat! – borítógrafikájával együtt nagyon jó kis LP lett ez, ami kellemesen elszórakoztatja a régisulis, a hangulatra és nem a technikai villantásokra épülő halálfém kedvelőit. Nálam ez az anyag megér egy nagyon erős négy pontot az ötből.
