Burning Sun: Wake of Ashes (2023)

Nos, hadd kezdjem azzal ezt a lemezismertetőt, hogy elmeséljem, mi már elég régóta ismerjük egymást Papi Zolival a Burning Sun “brand” megalkotójával. Úgy is, hogy még sosem találkoztunk személyesen 🙂 . Azonban a net jóvoltából már hosszú évek óta kapcsolatban állunk. Nagyon nagyra tartom állhatatos munkáját, amivel az underground power/heavy metal zászlaját emeli a magasba és nem csak itthon kis hazánkban, hanem világszerte. Hiszen kijelenthetjük, hogy az általa létrehívott tribute projektek (pl: Running Wild, Helloween) kazettáit (!) világszerte erősen keresik a gyűjtők, kiadott print termékei pedig hozzáértő és alapos interjúkat tartalmaznak, melyek különlegesek a mai instant világban. Mindig megtiszteltetésnek vettem, amikor ezek készítésekor kikérte a véleményem, esetleg meghallgatta a tanácsaimat. Azonban még engem is meg tudott lepni, amikor megtudtam tőle, hogy egy nemzetközi projekt keretében belekóstol a zenélésbe is!

A valós végtermék pedig meg is érkezett és nagyon gyorsan le is vett a lábamról. Azt a fajta lendületes, európai gyökerekből táplákozó heavy/power muzsikát tartalmazza, amit ha meghall a magamfajta german metal fanatikus, rögtön hevesebben ver a szíve!

Zoli, (aki a lemezen a basszusgitár sávokért felel), jegyez minden szöveget, a főbb dallamokat, és  bábáskodott a borító koncepciója felett is. Ebben a műfajban különösen fontos egy dinamikus, figyelemfelkeltő borító, melyet az az Alan Lathwell fantasy grafikus követett el, aki többek között már a Blazon Stone-nak is festett korábban. Nagyszerű munka!

Az album nem egy kimondott konceptalbum, de a dalok fő inspirálója Zoli World of Warcraft karaktere Emaly,  akinek neve a nyitó nóta címadója is lett egyben. A dal lendületes, témájában szerepet vállalt korunk egyik legkreatívabb heavy metal figurája Cederick Forsberg, kinek projektjeit, aktivitásait szinte felsorolni is nehéz lenne, de legfőbb szerelemgyereke, és amivel legnagyobb sikereit is elérte az a Blazon Stone zenekar.

És ideje szót ejtenem Zoli egyik legnagyobb húzásáról a chilei Pancho Ireland (Meciless Law) énekes “leszerződtetéséről”! Pancho ösztönös, nyers power torka, mely alapból magas hangfekvésben mozog, remekül illik a szinte soha meg nem álló dalokhoz, melyek sorra szállítják a könnyen megjegyezhető riffeket. Helloween, Gamma Ray, Scanner, Iron Savior ugrik be az első három dalt hallva, majd megérkezik a Hundred Lions című dal, ami hatalmas Running wild témával köszön be, de a refrén már inkább angolszász NWOBHM feeling. Ennek énektémáját az album hangmérnökeként is feltűnő Alessio Perardi az olasz Airborn metal banda vezetője énekelte fel.

Az ezt követő Templar’s Verdict már majdnem thrash keménységű riffel indít, itt érzek némi Grave Digger hatást is, de  a refrén szinte punkba hajló a spontán kórus miatt.

A Golden Wings dallal nehezen barátkozom, pedig olyan zseniálisan indít, de a verze és a refrén annyira disszonánsan jön be a dalba, hogy ha kazettán hallgatnám a dalt, egészen biztosan kikapnám a lejátszóból, hogy nyújtja a szalagot.

A Darkfang Keep refrénje nagyon eltalált, sokat megy az ember fejében, még jóval a dal elhangzása után is. A záró Under the Burning Sun a lemez leghosszabb darabja a maga majd 6 percével, kicsit különleges is Alena Krákorova női vokálozásával, és hiába nem kedvelem általában a női éneket, ebben a dalban nagyon is rendben van!

A lemez játékideje a nyolcvanas éveket idéző 36 perc, nincs sallang, nincs megállás, sorjáznak a dalok, és talán ezt tudnám csak egy kicsit felróni, ugyanis olyan töménységben jönnek a témák, a verzék, a refrének, hogy bizony elkelt volna egy szellősebb power lírai, ami engedi megpihenni kicsit a hallgatót. Persze ez sem alapkövetelmény, hisz Rock’n’Rolf-nak sem hiányzott soha egy albumon a lírai dal 🙂 .

Véleményem szerint a mai brutális és nívós power metal dömpingben is simán helytálló album született, nagyon remélem, hogy lesz még folytatása, mert ahol ilyen jól működnek a dalírói készségek, ott nem szabad hagyni azt elsikkadni, szóval Zoli, lehet elkezdeni a következő album témáinak gyűjtögetését! Sok erőt minden metal munkádhoz a jövőben is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük