Újabb különleges formáció tűnt fel a metal ezerárnyalatú egén: a The Shredderz egy virtuális, a világháló végtelen dimenzióiban ténykedő csapat. Tagjai művészneveket használnak, amelyek lehet, hogy a YouTube univerzum ifjú tehetségeit rejtik, de az sem kizárt, hogy ismert muzsikusokról van szó, akik ilyen-olyan okból nem fedhetik fel valódi kilétüket. Így meg kell elégednünk azzal, hogy Erasmus „Raz” Von Ripper éneke mögé Weezel és Vincent Barlow (gitár), Nigel Barrymore (basszus) és Donny Deckmen (dob) rakja oda a hangszeres részeket, a zenekar „hatodik tagja” pedig menedzserük, a szintén álarc mögé rejtőző Lydia Moongrave.
A banda sejthetően idén alakult, hiszen bemutatkozó albumukat megelőző három kislemezük is ebben esztendőben látott napvilágot, és Facebook-oldaluk is csupán ez év áprilisa óta működik.
Nevük alapján jó eséllyel megtippelhető, hogy milyen muzsikára számíthatunk tőlük: vérbő heavy/speed/power metalra, amelynek alapját a gyors, virtuóz, helyenként neoklasszikus ihletettségű gitárjáték képezi. A kissé koszos soundnak köszönhetően olyan érzésünk lehet, mintha dühös darázsrajként gitárok hada támadná hallójáratainkat. Az ének a legfelső regiszterekben egy kicsit sok számomra, valamivel férfiasabb vokállal még inkább bejönne a produkció.
Amire különben egy rossz szavam nem lehet, hiszen anonim zeneőrültjeink egy szinte hibátlan slágerválogatással ajándékoznak meg bennünket. Egyetlen észrevételem, hogy a Birth of the Wicked talán nem a legszerencsésebb lezárása a lemeznek: lassú-középtempós darab, amelynek köszönhetően egészen más emlék marad meg bennünk az előadásról, mint ami a dalok többsége alapján indokolt lenne. Az anyagot ugyanis a gyors, hiperdallamos témák dominálják; a negyedik-ötödik nóta táján egy kissé szédítőnek is tűnik ez a tempó, ekkor érkezik pihentetőül a középtempós Destiny Calling, hogy utána megint magasabb sebességfokozatba kapcsoljon a gépezet.
A fülbemászó témák mellett az anyag másik vonzerejét a vendégmuzsikusok személye jelenti. Az intróban (Origins) és a Birth of the Wicked végén Derrick Green (Sepultura) kissé manowaros narrációját halljuk, a Shredderzben Alex Skolnick (Testament), a The Beast-ben Gary Holt (Exodus, Slayer), az Iron Stormban George Lynch (Dokken, Lynch Mob) szólózik, az Eye for an Eye-ban Jessica Pimental (Brujeria, Alekhine’s Gun), a Sins of the Valley-ban Brandon Ellis (Black Dahlia Murder), a Thunderpack-ben Jéssica di Falchi és Tainá Bergamaschi (Crypta) játékát is élvezhetjük, a Birth of the Wicked-ben pedig Dan Lilker (Nuclear Assault, Anthrax) erősíti a mély hangok szekcióját.
A mindössze 39 és fél perces anyag kellő intenzitással száguld végig a hallgatón. A The Shredderz bemutatkozó albuma egy remek adrenalinlöket: speed/power rajongó kollégáimnak és olvasóinknak feltétlenül ajánlom.