Amennyiben nem csal az emlékezetem, valamelyik 1992-es MHH-ban olvasott Cathedral interjú végén gyűjtöttek egy csokorba kiadványokat, ajánlott doom táplálékok megnevezéssel. Arra is emlékszem, hogy nem sok lemez volt a felsorolásban, lévén maga a stílus sohasem volt népszerű, mindig is underground volt és eme írás hatására fordultam az irányzat felé, kezdtem el megismerni, felfedezni.
Ebben az összeállításban bukkantam rá – többek között – a Winter zenekarra is. És nagyjából ez volt az az időszak, amikor a doom relatíve népszerűségnek örvendett – kiadói szinten a német Hellhound, illetve a Lee Dorrian által működtetett Rise Above voltak a műfaj fellegvárai, bástyái – és ennek – véleményem szerint – az volt az oka, hogy, miután Ozzy Osbourne nyugdíjba vonulását tervezte (No More Tours), két buli erejéig (Costa Mesa, 1992. november 14. és 15.) összerántotta a klasszikus Black Sabbath társaságot, és hirtelen „mindenki” felfedezte a bandát, visszaásott az alapokig. Arról már nem is beszélve, hogy Európában (egészen pontosan csak Németországban), 1992. december 27-től 31-ig a Rock Hard festivals keretén belül egy rövid miniturné futott le a Trouble (mint headliner), a Napalm Death, a Cathedral, a The Obsessed és a Crowbar részvételével. Az 1988-ban New Yorkban alakult Winter az Into Darkness lemezzel akarva-akaratlanul beírta magát az extrém zenék történelemkönyvébe. Sem előttük, sem utánuk senki sem tudta olyan nyomasztóan, súlyosan, groteszken, és brutálisan tálalni a death/doom metalt, mint ők. (Földijeik, a szintén New Yorki Sorrow járt még hasonló cipőben). A bandát John Alman basszusgitáros/énekes (ex-The Fury – az Egyesült Államokban a Manowar Kings of Metalt promotáló turnéjának előzenekara voltak), Stephen Flam gitáros (később Thorn és Serpentine Path), illetve Scott Lewis dobos (ex-Sanctus, később Brutal Truth, Exit-13 stb.) hívták életre. Nevüket egy hasonló című Amebix nóta inspirálta és még csak véletlenül sem keverendők össze a szintén New York-i (Peekskill) Winterrel.
Első kiadványuk az 1989-es négyszámos Winter (Hour of Doom) demó volt, amelyet egy évvel később az Into Darkness bemutatkozó album (rögzítve 1990. április-május az S.O.S. stúdióban, Hempsteadben, NY, maszterizálva a Hit Factory-ben, NYC, míg a borítót Jevgenyijv Khaldei Murmanszk romjai 1942-ben fotói díszítette) követett, immár az új ütőssel, Joe Goncalves-szel a soraikban. Hivatalosan a Future Shock gondozásában jött ki a korong (megkockáztatom, a kiadót a banda hozta létre, mert csak ez az egy anyag jelent meg az égiszük alatt), ez után pedig 1992-ben, a Nuclear Blast jóvoltából újra kiadott verzióként került be az európai piacra. Úgy gondolom, hogy nem én voltam az egyetlen, akit megdöbbentett és hanyatt vágott a lemez – eleve a borító sem ígért semmi jót -. Szélsőséges, bárdolatlan megfogalmazása, apokaliptikus hangulata agyonnyomja, enyhe túlzással, megöli a hallgatót. Servants of the Warsmen, Destiny, Eternal Frost, a címadó tétel, mind a reménytelenség, a pusztulás hiteles megtestesítői. Az 1994-es Eternal Frost Ep (ami, tulajdonképpen a demó cd-n történt kiadása) volt a hattyúdaluk, egyben vívták is ki a kultikus státuszukat. 2010-ben újjá alakultak, hogy egy speciális bulit nyomjanak le 2011-ben a hollandiai Roadburn fesztiválon, illetve 2012. szeptember 2-án volt egy fellépésük Brooklynban, a Warsaw Concertsben. Ez a lemez eme utóbbi koncertet örökítette meg és került forgalomba idén áprilisban a Svart Records által. A show alkalmával a teljes Into Darkness került megidézésre, mégpedig az eredeti dalsorrenddel, mindenféle extra (pl. Winter, Hour of Doom) hozzáadása nélkül. John Alman nem kifejezetten az a szószátyár típus, itt nincsenek a nóták közötti átkötő szövegek, köszönetnyilvánítások, kizárólag a dalokra, a hangulatra helyezték a hangsúlyt. Élőben talán még súlyosabb, brutálisabb a „helyzet”, mint lemezen, nagyon jól szólt meg élőben (is) a csapat, tehát a hangzásra szavunk sem lehet. Az Into Darknesshez, ilyetén a Winter örökséghez az is hozzátartozik, hogy több bőrt is lehúztak az alkotásról, hiszen a Nuclear Blast később digipack formátumban, eltérő borítóval, az Eternal Frosttal megbónuszolva, míg a Southern Lord 2011. április 12-én bónuszdalok nélkül, fekete és fehér vinylen (gate fold Lp-ként, booklettel) is piacra dobta az albumot. További adalékok: 2013. július 8-án a Village Voice blogger Jason Roche a 14. helyre rangsorolta az Into Darknesst, a NYC-ből kikerült top 20 hardcore és metal kiadványokat illetően, míg a Decibel magazin a 13. pozícióba tette, minden idők 100 legjobb doom metal albumjai speciális újrakiadásainak „berkein belül”. (Az „ősidőkben”, a Death is Just the Beginning válogatásokon is szerepelt a Winter). Amiről viszont kevesen tudnak, keveset tudunk, hogy a bandának – stílszerűen – 2015-2016 telén minden Európába tervezett fellépését le kellett mondania amiatt, hogy Stephen Flam gitáros súlyos halláskárosodást szenvedett, és orvosi tanácsot kapott, hogy ne játsszon élőben, nehogy rosszabb legyen az állapota.
„Dióhéjban” ez a zenekar története, jelen kiadvány beszerzése pedig – értelemszerűen –, minden Winter rajongó számára kötelező.
