Watch My Dying: Egyenes kerülő (2024)

Húsz év távlatából már teljes bizonyossággal jelenthetjük ki, hogy 2004 a hazai modern/extrém metal egyik legjobb éve volt. Abban az évben a teljesség igénye nélkül olyan zenekarok jelentkeztek lemezekkel, mint a Blind Myself, a Cadaveres De Tortugas, a Replika, a Wackor, az Ektomorf, vagy a Watch My Dying. Jómagam épp ezzel, az idén jubiláló Klausztrofónia című anyaggal kapcsolódtam a zenekar hullámhosszára. A tőlem szemfülesebbek ezt már a Rendszerhiba vagy a Húsmágnes idején megtehették.

A WMD az elkövetkező években két további koronggal gazdagította a magyar extrém metal palettáját, majd hosszú szünet következett, melyet ugyan kisebb lélegzetű kiadványok meg-megszakítottak, de ha szigorúan nézzük a dolgot, a 2009-es Moebius óta nem készült hagyományos értelemben vett Watch My Dying nagylemez. Az idei ősz azonban a Metal.hu-nak hála LP és CD formátumokban is meghozta a folytatást. A csapat magját alkotó Veres-Eszenyi-Bori trióhoz időközben csatlakozott Potkovácz Márk dobos és Szabó Viktor gitáros – a beilleszkedés hallhatóan zökkenőmentesen történt. Az Egyenes kerülővel azonban első blikkre két gondom is akadt. A maga harminchárom percével ugyanis túl kevésnek tűnt, másrészt épp azt hozta, amire számítottam, vagyis tipikus WMD anyag lett. Aztán rájöttem, hogy ezek a dolgok épp a lemez erényei.

Azt persze hozzá kell tennem az előző gondolathoz, hogy a CD és digitális változatban tizenegy tételes műben voltaképpen hat hagyományos értelemben vett dalt találunk. Azok mellett kapunk egy felvezetőt, egy – kvázi – outrót és három átkötőt. Az LP két oldala pedig egy-egy track-re van vágva. Ha röviden kellene jellemeznem az anyagot, talán annyival intézném el a dolgot, hogy az előzmények tükrében a dallamosabb részek keményebbek, a keményebbek pedig dallamosabbak lettek. A hangzás most is patent – mindig is az volt. Gábor szövegeit így, a nyolcadik-tizedik hallgatás környékén esetenként tartalmi szempontból is érteni vélem. Legyen szó hörgésről, üvöltésről, rikácsolásról, vagy öblös bömbölésről, minden egyes szó kivehető. A zene pedig tipikus WMD, bár kár lenne tagadni, hogy ezen a téren akadnak kisebb kísérletek is, melodikus szólók, diszkós ritmusok vagy akár ambient betétek képében.

A nyitó-címadó darab lassan építkezik, a dalszerűség összes kritériumát nélkülözi, lényegében egy felvezető. Amikor viszont a filmzenés témát követően megszólalnak Sanyi gitárjai, az ember akár hátra is dőlhetne, ha nem extrém metalról lenne szó. Erre szoktuk azt mondani, hogy egy zenekarnak megvan a saját hangja, a hallgatónak pedig a jóleső komfortérzete. A Kopogtatni egy tükrön a slágeresebb Moebius időszakot idézi. A Jobb nap úgy sem lehet a WMD diszkó slágere is lehetett volna – nem lett az. A black metalos vokálokat is bevető, megszaggatott Napköszörűt már jó ideje ismerheti a nagyérdemű. A ráolvasás-szerű vokálokkal előadott Zuhogó testek minden egyes sora ül, de a lényeg csak a háttérből beszűrődve hallható; „a megfelelő pillanat nem létezik”. A Minden rendben eleje a korai Slipknotot juttatta eszembe, zeneileg amúgy az idei eresztés egyik szerteágazóbb darabja, szögbeverőt idéző riffekkel, gépies ritmusokkal, dallamos énekkel. A Csontfehér pedig a legnagyobb falat, nemcsak a hossza, hanem az összetettsége okán is. A Mindenáron a béke se kell ambientje után a Fedetlen lépés rendezi a sorokat. Utóbbiról simán elhinném, hogy 2004-től a fiókban lapult, hogy húsz évvel később megtaposhassa a klausztrofóniás hallgató idegpályáit. A filmzenés (ambientes) bevezetőt kapott, akusztikus gitáros Utolsó fejezetben a Dharma énekesnője, Ritzel Ani vendégeskedik. Egy olyan tételről van szó, ami után csak a csend következhet…

Az Egyenes kerülő egy önazonos zenekar önazonos lemeze, amit akár a Fényérzékeny közvetlen utódjaként is kihozhattak volna. Ilyen zene nem jön veled szembe bármelyik sarkon, de egy kerülő után akár homlokegyenest is belefuthatsz. A Watch My Dying szempontjából örömteli, a mai magyar színtérre nézve viszont szomorú, hogy az Egyenes kerülővel egy negyedszázados zenekar adja fel a leckét a kortársaknak.

Rendelés: https://metal.hu/shop/link/zenekar/watch-my-dying/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük