Zoltán, nem fázol tán? – tettem fel a kérdést a telefonban, amire egy nagyon szimpatikus hang azt felelte, hogy nem. A hívott fél Márkó Zoltán volt, azaz Axafan, aki egymaga áll az Urachel mögött.
„Emberünk”, aki esetleg nem ismerné, nagyon komoly zenei múlttal rendelkezik, hiszen 1988-ban az Insect Collection-ben kezdte pályafutását, majd olyan zenekarokban folytatta, mint pl. a Detox, a Spiritbell, a Monument, a Windmill, vagy a Pilgrim, tehát tapasztalata bőven van. Amí még önmagában kevés lehet, de tudása is van. Napjainkban az Urachelen kívül az Anxiety Collapse-ben, illetve a Haatanban nyűvi a húrokat, utóbbi kettőben Szomorú „Sisak” Tibor dobos a párja. Ha valakire, akkor Zolee-ra egyértelműen elmondható, hogy minden stílusban otthon van és ezt a Stigmata of Satan egyértelműen alátámasztja. Hozzáteszem gyorsan, hogy a 2023-as Pseudomonaachia Daemoniumot követően, ebben az esztendőben az Urachellel három kiadványt jelentetett meg: a Gehennat, az érdi Bállal közös megosztott anyagot (Feltörve a Felszínre), és a Stigmata of Satant. A black metal „skatulyában” mozgó Urachel messze túlmutat az egydimenziósságon, a monotonitáson, hiszen a dalokban rengeteg nüansz, apró részlet bújik meg, amelye(k) érdekessé, élvezetessé, változatossá teszi(k) a lemezt.
A hatásokat illetően, találkozunk ős Bathory-val, korai Immortallal (Diabolical Fullmoon Mysticism/Pure Holocaust éra), Mardukkal, Dark Funerallal, sőt, még Dissectionnel is. Utóbbi csapat a számokban megbúvó dallamokért a felelős, mert azokból akad itt szép számmal, de ez azért sem meglepő, mert Zoli komoly tradicionális metal háttérrel (is) rendelkezik. Jó példa ennek bizonyítására az emelkedett, epikus kezdésű Legion of Hell are marching, vagy a címadó tétel. A Storm on the Golgotha Mountain – címének megfelelően – szélfúvással, recsegéssel-ropogással indul, rövid gregorián részlettel nyit a Crucified Symbol, hóviharral, farkasvonyítással vezeti fel a női kórussal megtámogatott Bloodlust of the Countesst (egyébiránt női kórus a Storm…-ban is felbukkan), lassú, doomos elemeket tartalmaz a harangzúgással indító Crown of Suffering, tehát mindenképpen egy színes, kiváló ötletekben, váltásokban bővelkedő korong lett a végeredmény. Külön kiemelem Zoli pazar szólóit, amelyek sokat dobnak a nótákon. Véleményem szerint a szövegek Erdélyt járják körül, egy biztos, a Bloodlust of the Countess Báthory Erzsébetről szól. Talán a Strigoi in Transylvania tekinthető, nevezhető hagyományos black metal szerzeménynek, de ebben is vannak melódiák, harmóniák, enyhe thrash-es ütemekkel megfejelve. Miután Zoli előszeretettel játszik feldolgozásokat, az albumot a Diktátor Kosfejű Rémjének egy nagyon brutális, black metalba ágyazott változata zárja. Mindenképpen dicséret illeti „hősünket”, hogy egymaga kezeli az összes hangszert, értelemszerűen a remek hangzás is az ő nevéhez fűződik, ahogy a logo, illetve a borító is.
Száz szónak is egy a vége, az Urachel nagyon komoly minőségű produkciót tett le az asztalra, elkövetője pedig egy az egyben kihúzhatja magát rá. Fizikai formátumban ugyan csak február környékén ölt majd testet a Stigmata of Satan, addig kénytelenek vagyunk beérni a bandcamppel (nekem wav formátumban küldte el Zoli). Ez azonban senkinek se szegje kedvét, hanem hallgassa és rendelje meg a lemezt, ugyanis Márkó Zoltán minden támogatást megérdemel. Nemzetközi mércével mérve is abszolút megállja a helyét, mi több, maga mögé utasítja a silány, egyhangú, ötlettelen black metal produktumokat. Kíváncsian várom a folytatást.
Nekem kicsit kemény .