Noha a San Franciscó-i (Bay Area) színteret a thrash metal tette ismertté (elsősorban mert a Metallica oda tette át a „székhelyét”), alapvetően az a szcéna (is) a tradicionális heavy metalból „nőtte ki magát”. Érdemes az egészen korai Exodus, Death Angel, Trauma, Sinister Savage (később Griffin) stb. felvételeit meghallgatni (ekkor még szó sem volt a Metallica-ról), azok önmagukért beszélnek. De volt ott Leviathan (utóbb Anvil Chorus), Metal Church (igen, hivatalosan onnan indultak el), Violation, Blind Illusion, Machen Assault, Murder, Control, Y and T stb., szóval színes és számos volt a felhozatal abban a régióban is. És az Ian Kallen/Ron Quintana fémjelezte KUSF rádióról sem szabad elfeledkeznünk, mint ahogy arról sem, hogy Ron hívta életre a Metal Mania fanzine-t.
Aztán eljött a ’80-as évek közepe/második fele, és a piacot (mainstream) átvették a glam/hair bandák. Ratt, Mötley Crüe, Dokken, Cinderella, Bon Jovi, Poison – tovább is van, mondjam még? Mondom. 1986-ban, Davy Vain életre hívta bandáját, amit szimplán saját nevéről keresztelt el. Az „ember” nem volt ismeretlen San Franciscó-i körökben, lévén kezdetben lemezproducerként kezdte pályafutását, mi több, a Death Angel (amúgy Dark Thery-ként indultak el) The Ultra-Violence debütáló albumának, illetve az azt követő Frolic Through the Parkjának producereként hívta fel magára a figyelmet. Viszont ezeket megelőzően – 1986-ban -, egy demót vett fel a Metallica gitárosával, Kirk Hammett-tel. (Milyen érdekesek ezek az összefonódások, nem igaz?). A felvétel után Vain úgy döntött, hogy saját neve alatt zenekart alapít a San Franciscó-i öbölben, mégpedig Ashley Mitchell basszusgitárossal, Tommy Rickard dobossal, valamint Dylana Nova Scott és Danny West gitárosokkal. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy rajtuk kívül ezt a stílust – glam – a JetBoy és a SeaHags képviselte). 1986 és 1987 között a banda San Franciscóban játszott (koncertezett), majd rendszeresen léptek fel Los Angelesben, ahol a Guns N’ Roses-nak is nyitottak, és szerepeltek a Kerrang folyóirat borítóján, mindezt a boltok polcain megjelenő hanghordozó nélkül. Miután bemutatkoztak a nagy lemezkiadóknak, köztük a Geffen Records-nak, a Vain 1988-ban leszerződött az Island Records-hoz.
A Paul Northfield producerrel felvett No Respect 1989. július 17-én látta meg a napvilágot. Az album a Billboard 200-as listáján a 154. helyet érte el. Vain: „Amikor leszerződtünk hozzájuk, azt mondtam a srácnak, aki alelnök volt, hogy szeretnénk egy igazán nyers, éhes albumot készíteni. És azt mondta: „Ez jó, mert nem akarom, hogy úgy tűnj, mintha te vagy a világ legnagyobb bandája – ez már megvan nekünk, és U2-nak hívják. Azt akarjuk, hogy menj be a stúdióba, és szóljl úgy, ahogy szoktál. Fiatalok, éhesek és összetörtek – olyan srácok, akik nem akarnak mást csinálni, mint zenélni és szexelni.” Na, már most a mainstream piacot a hajbandák uralták, voltak feltörekvő új üdvöskék (pl. L. A. Guns, Trixter, Warrant) is. Az 1989. szeptember 1-jén megjelent új Mötley Crüe album, a Dr. Feelgood a Billboard lista első helyén nyitott, ez a korong viszont a mai napig sutba vágja, megeszi reggelire a komplett glam/hair színteret, mégpedig tokkal-vonóval, szőröstől-bőröstül, beleértve a felfújt és marketing stratégiát tökéletesre fejlesztett, megcsinált Guns’N’ Rosest, Rattet, White Liont, Cinderella-t, Faster Pussycatet (meg, a f@szom tudja, hogy miket nem). Mert ez az anyag – szigorúan glam szinten mérve, de úgy en bloc – agyon basz, és erre nincs jobb (nem lehet más) kifejezés. Eleve a Secrets, a remek basszusbevezetővel indító Beat the Bullett, Who’s Watching You (amennyiben nem tévedek, Who’s Fucking You volt a munkacíme) trió letaglózó erővel bír. Nincs kegyelem, egyszerűen lesöpörnek mindent (és mindenkit) az asztalról. Hullámvölgyről (mélypontról) még csak jó indulattal sem beszélhetünk, hullámhegyről viszont annál jobban. Itt nincsenek töltelékek, lapos szerzemények, ez az alkotás egy kibaszott nagy MESTERMŰ – így, csupa nagybetűvel. Aces („That’s right baby I got the Hearts, Diamonds, Clubs, Spades and your ass”), No Respect (akusztikusan indul), Laws Against Love, Icy, Ready – különösebb kommentárt nem igényelnek. Értelemszerűen balladákból, lassabb szerzeményekből sincs hiány (1000 Degrees, a blues-os felütésű Smoke And Shadows, Without You), mintegy az összképet változatossá téve, és az akkori standardokat szem előtt tartva, ugyanakkor nem a punci nedvesítő, könnyzacskó fakasztó formulákhoz idomulva. Az album népszerűsítésére a Vain az Egyesült Államokban turnézott, majd 1989. novemberében a Skid Row-t kísérte, szintén az Egyesült Királyságbeli turnéjuk alkalmával. „Smile for the camera you take a pretty picture, I’d like to hang one on my wall”.
Hogy miért nem lett az anyagból siker, milliós eladási számokat produkáló mű, a műfajt ebben a stílusban alapvetően meghatározó klasszikus? Arra a főnök, Davy Vain mondja meg a tutit. Főleg úgy, hogy már javában elkészültek a folytatással, az All Those Strangers-szel. „Három különböző vezérigazgató váltotta egymást a kiadó élén, mire eljutottunk a második lemezig, teljesen instabil volt körülöttünk minden. A második arc jó fej volt, szeretett minket, és rábeszélt, hogy maradjunk a cégnél, pedig akkor már menni akartunk. Aztán már kevertük az All Those Strangerst, amikor a kiadó egyszer csak úgy döntött: nem adja ki. És nemcsak azt, hanem más rocklemezeket sem. Fogalmam sincs, sikeres lett volna-e az album, ha kijön, de a kiadónál uralkodó állapotokat tekintve nem hiszem. Nyilván tök jó lett volna, ha megjelenik, de emellett szükség lett volna megfelelő promócióra, marketingre, rádiós nyomatásra is. Nem véletlen, hogy akkoriban a Geffennél dolgoztak a legtöbb lemezt eladó bandák, ott ugyanis pontosan tudták, hogyan kell bevezetniük a piacra azt, amijük van. Nem minden a zenén múlik, az is ugyanolyan fontos, amit mellétesznek.” Amolyan kult banda, titkos favorit, örök kedvenc a Vain glam körökben, és én kurvára örülök annak, hogy még léteznek, nem nem adták fel a harcot, mert idei alkotásuk, a Disingerate Together, nagyon izmosra sikeredett. Ami biztos, hogy a No Respectnek bérelt helye van számomra minden idők legjobb 10 heavy metal alkotásai között.
