Látjátok feleim szümtükkel, hogy mekkora jóstehetség Buga B? Nem? Akkor itt a bizonyíték, ugyanis a legutóbbi Manson-album (We are Chaos – kritikámat: itt olvashatjátok) kapcsán ezt írtam le a kis kezeimmel 2020-ban, vagyis 4 (!!!) éve:
„Jó kis felemás album lett az új Manson, ahogy azt mostanában megszokhattuk, de egy pozitívum azért akad: ha ennyire lelassult és visszafogott lett Mansonunk, akkor mindenféle logika szerint a következő albummal pont az ellenpólusnak kell jönnie, vagyis minden eddiginél durvább és sötétebb anyag érkezhet. Ha pedig beválik a jóslatom, akkor végre valahára elkészülhet az az album, amit már az Antichrist óta várok minden egyes alkalommal.”
És igen, az új album, a One Assassination Under God – Chapter 1. (ami vélhetően egy trilógia kezdete) pontosan ilyen album: nyers, dühös és teli van gyűlölettel és keserűséggel, ahogy én szeretem Mansont. De kezdjük inkább az elején!
A sztorit nagyjából már mindenki unalomig ismerheti Manson utolsó négy évével kapcsolatban a perekről, vádakról, megegyezésről, stb, ezzel nem untatnám a Nagyérdeműt, számunkra most sokkal fontosabb ezeknek az eseményeknek a hatása Manson muzsikájára. Nem nehéz megfigyelni, hogy Manson (de akár felhozhatnám példának Trent Reznort is) akkor alkotta legjobb albumait (a híres hármast: Antichrist, Mechanical, Holy Wood), amikor meglehetősen mélyen volt és üvöltve gyűlölte a képmutató világot maga körül. Nos, az utóbbi évek megint nem voltak valami fényesek a Művész úrnak, szóval volt mit kiadni magából ezúttal is, és szépen módszeresen bele is okádta minden keserűségét a lemez dalaiba.
A címadó dal egy az egyben elférne hangulatában a Holy Woodon, ami remek kezdés, azonnal megadja a lemez alaphangulatát, de nem csak zeneileg, hanem szövegileg is az olyan sorokkal, mint:
Everybody showed up for the execution
But nobody would show their face
Mindenki megjelent a kivégzésen
De senki sem vállalta az arcát
Nem nehéz párhuzamot vonni a fenti szöveg és Manson bírósági tárgyalásai között, a keserűség meg a düh pedig tapintható. A következő szerzemény pedig máris turbófokozatba kapcsol, és igazán emlékezetes refrénnel, szöveggel és hangzással belevési magát azonnal az ember agyába.
You’re the only thing in this fucking world
That can fill this hole inside of me
Te vagy az egyetlen ebben a kibaszott világban
Aki betöltheti a bennem lévő űrt
Nekem pont a megjegyezhetőség és a kellően gonosz hangzás hiányzott a legutóbbi pár albumról, de Manson főnixként feltámadt hamvaiból és végre hozza a mocskos, durva hangzást is, ami az egyik alapvetése a zenéjének, és ez igaz innentől az album szinte összes számára, nekem talán csak a Sacrilegous lóg ki ebből a számlistából, ami az én ízlésemnek egy kicsit tingli-tangli, megúszós lett, inkább az utóbbi albumokon lenne a helye, mint a klasszikus hármason. Csak egyetlen sort tudnék kiemelni ebből a dalból, de az magának az albumnak is lehetne a tételmondata:
Let’s get evil!
vagyis: Legyünk gonoszak!
Nos, Manson felkérte saját magát erre a táncra, és maximálisan teljesítette a feladatot, az egész Chapter One-nak ez az igazi erőssége: végre olyan gonosz és mindenkit pofán köpő ez az album, ami Manson lényege és lételeme, ebben lubickol igazán.
A One Assassination Under God – Chapter 1 végre ismét egy nagyon fontos album mind Manson diszkográfiájában, mind pedig a műfaj kedvelőinek. Nem szép dolog ilyet kívánni, de most Manson esetében kivételt teszek: remélem, a következő pár éve is ilyen viharos lesz, mint az utóbbi pár volt, és akkor garantált, hogy a Chapter 2 (és remélhetőleg a Chapter 3 is) ugyanilyen mocskos, dühös és arcba mászó lesz.
Kedvencek: No funeral Without Applause, As Sick As The Secrets Within, Raise The Red Flag
