Immár tradíció, hogy az év vége felé közeledve visszatekintünk, hogy összefoglalhassuk: a heavy metal berkein belül mi okozott számunkra örömet, meglepetést, és mi váltott ki belőlünk csalódást az elmúlt csaknem 12 hónapban? Milyen élményekre tettünk szert, és mit várunk az elkövetkező esztendőtől? Hat kérdést tettünk fel magunknak, amelyekre a Rattle A.D. szerkesztőségének nyolc tagja válaszolt.
1. Milyen kellemes, zenével kapcsolatos meglepetés ért 2024-ben?
Bársony Péter: Az Abysscvlt tibeti funeral doom agymenését, az mDzod Rum-ot tudnám kiemelni, ami nem azzal lepett meg, hogy mekkora nagy szám, hanem hogy megmutatta, milyen magasról (is) lehet tojni mindenre, amit „elvárásoknak” szoktak nevezni. Tiszteletre méltóan nonkonformista cucc. Bejön, de elég ritkán hallgatom. Nem az a fajta zene, amit az ember „csak úgy” elővesz.
Buga B: Idén is eljutottam két nagy fesztiválra külföldön, ez mindenképpen pozitívum, illetve Budapesten is elég sokszor mehettem koncertekre, ami szintén tök jó. Sok az új visszatérő, például a Forbidden, ennek is nagyon tudok örülni. De ami a legeslegpozitívabb, hogy a metal egyáltalán nem halott, sőt!
Dávid László: Úgy tűnik, ebben az esztendőben visszatértem szerkesztőségünk kötelékébe, és több írással járultam hozzá oldalunk tartalmához. Hozzáteszem gyorsan, hogy rengeteg feldolgozatlan muzsika „ragadt be”, egyszerűen nem jutott időm azokat meghallgatni és feldolgozni. Visszatérve a kérdésre: a chilei Mayhemic Toba című albuma lepett meg a legjobban, hiszen már nagyon régen találkoztam ilyen intenzív, old school thrash pusztítással. Ezenkívül megemlítem még a nagyon fiatal zenészeket tömörítő, amerikai, technikás death metalban utazó Inscribed-ot is, akiknek In Silent Oblivion EP-je komoly reményeket és bizalmat ébresztett bennem irántuk.
Coly: Az első egyértelműen a Slayer újjáalakulása. Bár egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben szét fogják koncertezni magukat, ha hosszabb ideig együtt maradnak, előbb-utóbb Európába is újra el fognak jutni. A második a Savatage újraindulása; remélem, előbb-utóbb új lemez is érkezik tőlük. Áprilisban derült ki, hogy augusztusban családilag tíz hónapra az Egyesült Államokba költözünk. Egy új ajtó nyílt ki itt előttem: szeptemberben személyesen is találkozhattam és beszélgethettem a Flotsam and Jetsam tagjaival, és az ilyen irányú terveimet a jövőben is napirenden tartom – ennek gyümölcseit remélhetőleg ti is megízlelhetitek majd. 😉
John Quail: A Slayer gyilkológépe ismét működésbe lépett, remélem, lesz folytatás!
A kvlt státusznak örvendő, görög énekessel felálló germán Scanner Budapestre látogatott, amely eshetőségre Szabó Gábor barátommal korábban egy fabatkát sem mertünk volna feltenni.
Mácsai Dani: A leginkább kellemes meglepetés az, hogy a nu metal ismét reneszánsz időszakát éli, és bizonyos szempontból a rajongók többsége, akik régebben szerették, már nem tartanak attól, hogy ezért előítéletesek lesznek velük szemben az emberek.
Reaper: Kerry King mester egyértelműen megdobogtatta a szívem az idei debüt albumával, de a még mindig ismerkedési fázisban hallgatott, új Oranssi Pazuzu egyre jobban kezd ledöbbenteni. Amúgy ezt az évet egy kicsit szürkének érzem zenei téren.
Sz. G.: A Rockmaraton visszatérése nagyon bejött. Végre van egy jól szervezett és nemzetközileg is vállalható open air nyári fesztiválunk Magyarországon. Belelkesített a kanadai 3 Inches in Blood reunion. Remélem, lemez is lesz. A Savatage 2025-ös nyári turnédátumai, na, ezzel igazán megleptek. Az egyik koncertet csak el kellene csípni!
2. Találkoztál idén olyan újabb (vagy számodra új) metal bandával, amelyik nagy hatással volt rád?
Bársony Péter: Nekem új – bár tudom, hogy nem az – a Madder Mortem. Eddig csak érintőlegesen ismertem őket, de ez évi mutatványuk az Old Eyes, New Heart bevéste nevüket az emlékeimbe. Nem tudom Kerry King Slayer 2.0-ás projektje mennyiben számít újnak, de a From Hell I Rise felpiszkált bennem valami mélyre süllyedt érzést, ami annak idején a Repentlessnek sem sikerült. Nem vagyok tőle a padlón, de három méter láncot már rendeltem a Wish-ről.
Buga B: Nagyon bejött a King Satan és a Mechanic Tyrants, őket biztosan szemmel fogom tartani a továbbiakban. Az In Flamest és a Swallow the Sunt korábban hallgatgattam, de idén robbant be nálam mindkét banda igazán. És hát ott a The Halo Effect, ami az egyik nagy kedvencemmé nőtte ki magát 2024-ben, és az eddig általam elkerült Morbid Saint is beszippantott az új anyagával.
Dávid László: Mayhemic, Inscribed.
Coly: Év végi Top 10-es listám összeállítása során körülbelül 60 értékes, nekem tetsző album közül kellett kiválasztanom a „legjobbakat”. Ezek csaknem fele általam eddig nem ismert előadók alkotása, úgyhogy igen, vannak olyan – számomra – új bandák, akik hatással voltak rám. Nem akarom lelőni a poént, úgyhogy direkt olyanokat említek, akik nem az első tízben végeztek: Bronze, Ataraxia, The Watchers, Arkan Asrafokor, Syn Absence, Saturday Night Satan, Rifforia, Sentry, Xion, Anubis és a sor még hosszan folytatható.
John Quail: A Lutharo már első hallásra nagyon elkapott, ahogy a Dark Tranquillity és a korai In Flames nyomdokain haladó The Halo Effect is, amelyhez év elején volt szerencsém először.
A kanadai Sabïre szintén rendesen eltalált. Jätt című albumuk ízig-vérig az észak-amerikai országra jellemző heavy metal muzsikát keveri itt-ott kissé lágyabb, másutt speed témákkal.
Mácsai Dani: Abszolút! Mindig találok egy olyan bandát vagy bandákat, akik nagy hatással kezdenek rám lenni, mint például a Profiler vagy a Fever 333.
Reaper: Igazán extra új zenével, bandával nem igazán. (Na, jó, talán a Hekseblad ilyen.)
Sz. G.: Ismét jó néhány új és tehetséges zenekart ismertem meg: Az év elején rögtön az amerikai Anubis erőteljes power metalja kapott el, majd az olasz Headless Ghost US metal albuma. De nagyon bejött a francia Ecclesia harmadik lemeze is, rájuk már néhány éve figyelek, igen hangulatosan űzik a doom/power műfajt némi ’70-es évek feelinggel. Új volt nekem a legendás finn Coventhrall, akiknek régi debütalbuma jött ki 2024-es köntösben. Ez a sci-fi heavy album sokat forgott nálam. Imádtam a Bronze projekt debütlemezét, ami egy tökös heavy metal zenét toló, női énekessel felálló formáció (már ha élhetek ennyi képzavarral). A görög Nightsteel titokzatos heavy metal albuma csupa kérdő-, de még inkább felkiáltójel. Nagyon izgalmas kis lemez. A görögöket idén a Manowar-imitátor Triumpher képviselte a kellemes meglepetés rovatban. Az év végére pedig a Battle Tales fantasy metal albuma lopta be magát nagyon a szívembe. Elejétől a végéig izgalmas alkotás. Szintén az év egyik meglepetése volt számomra a találkozás Mike Lavas hangjával. A srác eszeveszett rekesztése először sok, majd ha megszokod, elkezded felfedezni benne a dallamokat, a végén pedig nagyon megkedveled. Idei bandái, amelyek élére állt, a Bloodorn és a Silent Winter; mindkét csapat albuma közel tökéletes lett.
3. Van olyan régi kedvenced, akiért újra lelkesedni tudtál?
Bársony Péter: Az új Opeth korongon újra hörög Akerfeldt, ami a lemez milyenségétől függetlenül is jó hír. Remélem, ezzel hosszabb távon is visszatért valami, ami – talán nem csak nekem – nagyon hiányzott. Make Opeth great again! Emellett az új Exhorder is horzsolt.
Buga B: Ez egyértelműen a Pyracanda. Imádtam a bemutatkozó, alapvetés lemezüket, és most, a 2024-es albummal is nagyot dobtak, sima Top 10-es anyag nálam, le a kalappal előttük. Emellett Marilyn Manson is feltámadt számomra hamvaiból, ezer éve nem adtak ki ennyire ütős anyagot, abszolút ott a helye a 2024-es korongnak a három klasszikus mellett.
Dávid László: Nem megújult, hanem állandó lelkesedésről van szó olyan bandák iránt, mint a Magma Rise, a Nasty Savage és a Sear Bliss. Noha a Nile-t nem feltétlenül nevezem kedvencemnek, idei anyaguk roppant meggyőző, változatos és brutális lett.
Coly: Bruce Dickinsontól rég tetszett annyira szólóalbum, mint az idei The Mandrake Project. Az Evil Dead és a Pyracanda legfrissebb produkciója pedig legalább annyira tetszik (ha nem jobban), mint a hőskorban született lemezeik.
John Quail: A Rotting Christ helyenként filmzeneszerű, teátrális, gyakran epikus bombasztja lenyűgözött.
A Warlord újfent kiváló dalokkal rukkolt elő, még akkor is, ha a Behold a Pale Horse egy régebbi Lordian Guard nóta újravett verziója, de végtére is Tsamis-szerzeményként jogosan került fel.
Számomra Bruce Dickinson sem tudott hibázni. Bár szólóalbuma eleinte csak egy-egy részletében, refrénjében engedett közel magához, végül a többszöri, figyelemteljes hallgatás során a teljes anyag beszippantott.
Mácsai Dani: Oh, hogyne! Az új Linkin Park album megjelenése ismételten megadta nekem a lehetőséget, hogy újrahallgassam a régi lemezeiket!
Reaper: Az új Judas Priest egy kicsit nosztalgikus hangulatba hozott, volt egy rövid időszak, amikor a diszkográfiájukat is felelevenítettem, így sikerült megismerkednem pár egész jó régebbi albumukkal, amit nem is ismertem, de a Nachtmystium és a Sear Bliss új albuma is újra kedvet hozott hozzájuk.
Sz. G.: Nils Patrik Johansson egy ideje számomra már unalmassá vált aktuális csapatai élén, de úgy tűnik, jót tett neki a Civil War-os pofon, és elképesztően energikusan tért vissza a Rifforia zenekar élén. Egyik csikókori nagy kedvencemet, a német Scannert végre sikerült látnom élőben, aminek hatására a régi nagy albumok mellett az utolsó, 2024-es Cosmic Race albumot is elkezdtem dicsőíteni.
4. Mi volt számodra az idei év koncertélménye? (többet is említhetsz)
Buga B: Ismét nagyon bejött az Alcatraz fesztivál Belgiumban, ahol a szerkesztőség több tagjával is már másodszor jártunk, és persze a januári 70 000 Tons of Metal úszó fesztivál, ami már olyan rég volt, hogy mindjárt indulok is a következőre.
Dávid László: Ahogy a múltban, sajnos idén sem jutottam el –egyéb okokból kifolyólag – olyan sok koncertre. Az idén látott bulik közül nálam a Rezet áprilisi és a Sear Bliss októberi fellépése vitte el a pálmát, amelyekre Szombathelyen, a Végállomásban került sor.
Coly: A legnagyobb élmény az volt, hogy sok év kihagyás után újra láthattam élőben az Iron Maident, ráadásul minden eddiginél közelebbről követhettem a színpadi eseményeket. Jól szóltak, ütős programmal érkeztek, és még így, 70 felé közeledve (McBrain már azon túl) is látványos show-t nyomtak. A másik felejthetetlen élmény a Testament Alcatraz fesztiválos fellépése. Ahogy a turné többi állomásán, itt is kizárólag az első két album dalaiból összeállított szettet nyomtak, amit ugyancsak a színpadtól karnyújtásnyira (a második sorból) élvezhettünk John Quail kollégámmal.
John Quail: Loreena McKennitt látványelemeket végtelenül leegyszerűsítő, szinte kizárólag a gyönyörű muzsikára koncentráló előadása (MVM Dome, Budapest).
Az Accept vérprofi fellépése, illetve a Destruction pusztító erejű koncertje (Rockmaraton, Dunaújváros).
A Testament első két lemezére koncentráló, afféle „best of” programja, az Exodus kegyetlen darálója, a Heathen energikus, késő éjszakai koncertje, az Armored Saint – és John Bush – közvetlensége, remek dalai, a Paradise Lost hűvösen elegáns előadása, ahol Greg Mackintosh megjelenésében leginkább Pál apostolt idézte, no meg az Exumernek, és főleg szövegköpködő frontemberének, Mem von Steinnek ezer fokon izzó agresszivitása (Alcatraz Open Air, Belgium).
Mácsai Dani: Nekem abszolút az idei Rockmaraton fesztivál volt, különösképpen a Judas Priest és a Moonsorrow koncertek voltak a legjobbak.
Reaper: Idén nem nagyon voltam koncerteken, úgyhogy szűk listából kell merítkeznem. Szerencsére ezek között pont ott volt az Enslaved-Wayfarer-Svalbard hepaj, ami maximálisan top-top buli volt, így nincs hiányérzetem e téren.
Sz. G.: Nyári fesztiválélmény mindenképpen a Rockmaraton Rotting Christ koncertje volt, akiket ahányszor csak élőben látok, mindig levesznek a lábamról. Ugyanitt a Judas Priest koncertje is nagyon bejött, némileg Rob fantasztikus állóképessége miatt, de főként a mocsok nagy klasszikusoktól. Le a kalappal előttük! Azonban 2024 koncertélménye számomra a már egyszer itt megénekelt S8-béli Scanner koncert volt, amely a kis terem minden pozitív és negatív hatásával együtt klasszikussá gyúrta azt az estét. 35 éve magamba szívott german metal dalokat üvölthettem az égbe. Egy vén rockernek már kevés ilyen katartikus pillanata van, hiszen már mindent (majdnem mindent) látott.
5. Ki vagy mi volt számodra az év csalódása?
Bársony Péter: A Metal Hammer – reméljük, csak ideiglenes – földbe állása. Szurkolok a túléléséért, mert évtizedeken át része volt az életemnek. (Igen, csakis a papíros verzió, mert digitális formátumokhoz nem tudok kötődni. Jó, hogy így legalább van, de hidegen hagy. Számomra ez hibernált állapot. Nylon fóliát akarok tépkedni. Érezni akarom a papír és a nyomdafesték illatát. Turkálni akarok a zsebemben apró után, hogy kicsengethessem az árát. Úgy látszik, e tekintetben megrögzött őskövület vagyok.)
Buga B: Elmaradt Pesten a Molybaron és a Wehrmacht koncert is, pedig őket már nagyon meg akarom nézni. Illetve számomra a Rockmaraton felhozatala bődületesen gyenge volt 2024-ben, nem is mentem, de biztos nem hiányoztam. Más nagyobb izgalomról nem tudok beszámolni.
Dávid László: Talán a Friends Of Hell, az Evil Dead és a Hail Spirit Noir új albuma, bár azokat sem feltétlenül csalódásnak nevezem, inkább úgy fogalmazok, hogy többet vártam tőlük. Ezen kívül szomorúsággal töltött el több, általam kedvelt előadó (művész, zenész) idei elhalálozása, gondolok itt többek között Thomas Priebére (Deathrow), Reetta Säisä-re (Belial), Dennis Corneliusra (Revelation, Memory Driven stb.), Tomas Viatorra (Disincarnate), David „Dave” Allisonra (Anvil), a Gumikacsára, azaz Kristoffer „Kris” Kristoffersonra, Andreas „Samson” Samonilra (Vendetta), vagy Curtis Duane Beesonra (Nasty Savage, Havoc Mass, Lowbrow, Denial Fiend). Nagyon reménykedem abban (is), hogy Thomas „Ronny Pearson” Gleisberg (ex-Stormwitch, Witchbound, jelenleg Freedom & Pain) sikeresen vívja meg harcát a rákkal.
Coly: Az Attic az utóbbi időben nagy kedvencemmé vált, erősebb anyagot vártam tőlük, mint amilyen végül a Return of the Witchfinder lett, amit egy-két hallgatás után „jó hátra raktam a fiókban”. Korábban a Darkthrone és a The Trops of Doom muzsikája is előkelő helyen szerepelt a lejátszási listámon, de idei albumaik hasonló sorsra jutottak, mint az imént említett Attic-lemez. És amennyire favorit volt nálam néhány éve a tunéziai Myrath, mostanra odáig jutottunk, hogy legfrissebb alkotásukat, a Karmát nem voltam képes végighallgatni. 🙁
John Quail: Brian Allen énekes harmadszori kikerülése a Vicious Rumors-ból.
A jövő évi, budapesti Iron Maiden koncert(ek)re szinte percek alatt elfogytak a jegyek, pedig nagyon szerettem volna látni őket élőben ezen az önálló turnéjukon.
Mácsai Dani: Koncertügyileg a legnagyobb csalódás az Exodus koncert volt, és továbbra is ott van bennem a nagy kérdés, hogy a sok kritika hatására a Barba Negra miért nem veszi a lapot??? Lemezt illetően volt pár, és a bulvárhírek alapján is volt pár csalódás, de ezeket inkább nem említeném.
Reaper: Én is azok táborát gyarapítom, akik nincsenek nagyon oda a reunionokért, főleg, ha egy olyan kedvencről van szó, mint a Slayer, így ez engem egyértelműen negatív hírként ért.
Sz. G.: Csalódás volt James Durbin idei lemeze, a debütalbum zsenialítása után szürke lett a folytatás és jellegtelen. A Bruce Dickinson szólóalbum is elment mellettem, pedig erőltettem becsülettel, de gyakran azon kaptam magam, hogy már nyomnám el a lemezt valami izgalmasabbra. Minimális csalódás volt a kettes New Horizon album, talán éppen a csodás hangú Nils Molin miatt, hiszen már a csapból is ő folyik. És hiába istenítettem körülbelül 15 évvel ezelőtt, és kívántam neki rocksztár karriert, most, hogy minden lemezen ő jön szembe, kissé sok belőle. De a nagyon várt új Vhaldemar album sem kapott el úgy, mint ahogy szerettem volna, ahogy a Dream Evil és a Kissin’ Dynamite sem. Ellenben az új Axxis meg igen. A fene se érti ezt a dolgot.
6. Mely zenekarok következő albumát várod nagyon (akik sejthetően 2025-ben adnak ki új anyagot)?
Bársony Péter: Nincsenek kiemelt várományosaim. Én csak bedobom a hálóm a sodrásba, és mindig akad benne zsákmány, amit nem dobok vissza. Másrészt viszont, egy pár hónappal ezelőtti interjúban a Coroner tagok említik, hogy nyolc számot már rögzítettek az új albumukhoz. Na, azt, mondjuk, várom – de már olyan régóta, hogy szóba hozni sem merem…nem akarok farkast kiáltani.
Buga B: Húh, hát itt szinte végtelen a mezőny! 2024-ben aránylag kevés kedvencem adott ki korongot, mégis nagyon jó volt a termés, 2025-ben viszont annál többen meg fognak mozgatni az új anyagaikkal. A teljesség igénye nélkül: The Halo Effect, Dynazty, Destruction, Arch Enemy, Anthrax, Death Angel, Exumer, Forbidden, Helloween (!!), King Diamond, Megadeth, Mercyful Fate, Nine Inch Nails (!!!!), Onslaught, Possessed, Sodom, Testament, Unleashed, Xentrix. Úristen, már most nagyon durva évnek néz ki 2025!
Dávid László: Információkat úgy szereztem a jövő évi megjelenésekkel kapcsolatosan, hogy megnéztem a Wikipediát. Ennek tükrében pedig az alábbi bandák várható albumai keltették fel az érdeklődésemet: Agent Steel, Armored Saint, Blind Illusion, Dark Angel, Dismember, Exciter, Forbidden, King Diamond, Living Colour, Mercyful Fate, Necrodeath (a lemez és az azt követő turné után másodszorra is feloszlanak /talán véglegesen?/, amit idén augusztus 19-én jelentettek be), Pentagram (az amerikai kult doom legenda), Pestilence, Possessed, Primus, Trouble. Valamint abban is bízom, hogy 2025-ben is több írással szolgálhatok majd oldalunknak.
Coly: Azon lemezek közül, amelyeknek már a címe és a megjelenési dátuma is ismert, a legjobban az új Hazzerd albumot várom (a tervek szerint januárban érkezik), de a The Halo Effect, a Grave Digger, az Avatarium, a Thundermother és az Arch Enemy következő dobására is kíváncsi vagyok. Akikről pedig szintén tudni, hogy a lemezkészítés végső fázisában járnak, azok közül az Anthrax és a Megadeth jövő évi produkcióját várom epedve.
John Quail: The Halo Effect, Tokyo Blade, Destruction, Arch Enemy, Heathen.
Mácsai Dani: Basszus… Hosszú a lista, de csak hogy néhány kiemeltet megemlítsek: The Halo Effect, Spiritbox, Bleeding Through, Killswitch Engage, Bleed From Wtihin, Architects, Bleeding Through.
Reaper: Még nem nagyon nézegettem körbe, hogy mi várható jövőre. Akikről tudom, hogy dobnak ki új cuccot, azok a Hesperia és a The Great Old Ones, akik nagy kedvenceim, úgyhogy jót várok tőlük, És Jon Krieger is belebegtette a BlackBraid III-at, bár nem tuti a ’25-ös piacra kerülése, meg a már tavaly is beígért Testament cuccot szeretném továbbra is, minden más legyen meglepi.
Sz. G.: Húú, sajnos az utóbbi fél év más jellegű dolgai nagyon elvonták, elvonják a figyelmemet a metal zene történéseiről. Sajnos publikálni is sokkal kevesebbet tudok, mint szeretnék. Így nem igazán vagyok képben a 2025-ös várakozásokkal kapcsolatban. Persze figyelem a metal médiumokat, és ha látok valami izgalmasat, elolvasom, meghallgatom, begyűjtöm. De jelenleg nem sok mindenki jut az eszembe, talán csak a Running Wild és a 3 Inches of Blood. Persze bírnék egy Power Paladint vagy egy új Savatage korongot, de fogalmam sincs, terveznek-e ezek a bandák lemezt kiadni ’25-ben, vagy sem. Szóval jön, ami jön, meghallgatjuk. 🙂
