Egy szerkesztőség életében az év egyik legizgalmasabb pillanata, amikor megszületnek és nyilvánossá válnak az adott esztendő legjobb alkotásait összegző listák. Összehasonlíthatjuk saját kedvenceinket másokéival, és akár új ötleteket is kaphatunk, hogy milyen albumokat kellene még meghallgatnunk.
Kollektívánkból ez alkalommal tizenegyen nyilatkoztunk meg. Reméljük, Top 10-einkben saját kedvenceitekre és esetleges új favoritjaitokra is rábukkantok majd. Kommentben várjuk a ti tízes listáitokat is!
Bársony Péter:
Kicsit kifutottam az időből, így ez a lista csupán pillanatnyi benyomások megbízhatatlan kivonata, és nem évértékelő szakdolgozat, amit meg szeretnék védeni. Beugrottak nevek és lemezek, amiket a többinél jobban tudtam szeretni, de a tízes sorba rendezésük szempontja nem az, hogy egymáshoz képest mit tudnak jobban – mert valamit mindegyik nagyon tud -, így egy szinten kezelem őket. Az előttük álló sorszám csak statisztikai kellék; nincs köztük akkora távolság, mint ami a matekból kijön. Kezdem a közepén, és legyen az első:
1. MADDER MORTEM – OLD EYES, NEW HEART
Erről csak annyit, hogy ez évben ezt hallgattam legtöbbször, és a legnagyobb odafigyeléssel. Azt hiszem, Agnete hangja miatt jutott először eszembe (le vagyok tőle nyűgözve), pedig a zene is nagyon ott van. Izgalmas, jó sodrású album.
2. IHSAHN – IHSAHN
Ez meg olyan, hogy most komolyan…? Magyaráznom kell? Jelen idejű, black metál alapú fincsi zene, aminek minden valamire való háztartásban bömbölnie kellene.
3. OPETH – THE LAST WILL AND TESTAMENT
Akerfeldt kompániájának új lemeze színtiszta progresszivitás Opeth módra. Watchtower szintű komplexitás és fakó falevelek. Ember a talpán, aki elsőre átrágja magát minden paragrafusán. Az utóbbi idők legjobb Opeth anyaga … és még hörög is a bajuszkirály! Isten tartsa meg jó szokását!
4. SCHAMMASCH – THE MALDOROR CHANTS: OLD OCEAN
Svájci avantgarde metál, az extrém kategória felső ligájából. A Triangle óta átsiklottam egy lemezük felett, de az ez évi újra rájuk irányította figyelmem. A black metál gyökerek most is sok színű monstrumoknak adnak stabil támaszt. Koncertjeiken Ihsahn biztosan az első sorban bólogat.
5. SELBST – DESPONDENCY CHORD PROGRESSIONS
Ez az egyszemélyes venezuelai black metal „zenekar” igazán meglepett. Azon túl, hogy egy session dobossal együtt végül is ketten vannak, alapból szimpatizálok a magányos farkasokkal, és N harmadik lemeze külön elismerést érdemel. Nem ragad le a múltnál, de nem fut bele reménytelen kísérletezésekbe sem. Sokrétű, intelligens black metál, ahogy azt 2024-ben csapatni kell.
6. KERRY KING – FROM HELL I RISE
Bevallom, a listára nem Kerry King juttatta ezt a lemezt, hanem a Slayer, amitől úgy tűnik, sem én, sem Kerry bátyó nem tud elvonatkoztatni. Fogadjunk, senkit nem lepett meg azzal, ahogy kiemelkedett a pokolból. Nem hiszem, hogy létezne számunkra ismeretlen arca (ha igen, jól elrejti előlünk), mert amit most csinál, azt csinálja több mint negyven éve. Stabil és kiszámítható, és tulajdonképpen ezt bírom benne. Őszintén szólva, köpnék egyet, ha elkezdene prog-rock-ot játszani, és nem Slayert.
7. THE VISION BLEAK – WEIRD TALES
Erre nem is emlékeztem, hogy ez évben jelent meg. A címadó magazinhoz való alapvető vonzalmam miatt különösen kedves szívemnek. Még az is lehet, hogy nagyon jó, de ez esetben ez nem volt számomra szempont.
8. JUDAS PRIEST – INVINCIBLE SHIELD
Itt most a nosztalgia faktor döntő szerepet játszik, meg az, hogy bár sosem voltam szegecselt csuklószorítós JP fan, de ha valaki rosszat merészelt volna mondani róluk, gondolkodás nélkül bevertem volna az orrát. Lehet, túl vannak fénykorukon – kinek, mi a csúcs? -, de én Halford hangjától most is oda vagyok. Ha beindítják a hajtóművet, én csak becsatolom magam, és élvezem ahogy a fordulókban a gravitáció az ablakra keni az arcom.
9. ORANSSI PAZUZU – MUUNTAUTUJA
Nem érdekel, ki mit gondol, de ez a lemez nem hagy nyugton. Igazi kihívás, amibe, ha belebukok, akkor is boldogan lapulok szét a padlón. Azt tudom, hogy én szeretem, de abban nem vagyok biztos, hogy ő is szeret engem.
10. ROTTING CHRIST – PRO XRISTOU
Ez úgy jön ide, hogy néha a pokolba kívánom. Már első meghallgatásakor előre ismertem minden percét. Persze, én voltam a hülye, ha másra számítottam. A Tolis tesók mostanra minden művüket megalkották, és mindet ismerjük. A templom falai beteltek freskóikkal, de ők serényen munkálkodnak tovább befejezett képeik ezernyi részletén, és ami azt illeti, olyan biztos kézzel és szaktudással teszik ezt, hogy lángnyelvű megbízójuk már rég nem a mondanivalójuk velejét, hanem hibátlan mozdulataikat csodálja.
Ráadásként van itt még néhány hallgatni való, amik csak a szűk keretek miatt csúsztak ki a tízből: Borknagar–Fall, Exhorder–Defectum Omnium, Swallow the Sun–Shining, Monolithe–Black Hole District, és persze a Thy Catafalque új anyaga, amit szívből próbálok szeretni (és megy is), de rossz előérzeteim vannak a jövőjüket illetően. Fakultatíve az Abysskvlt mDzod Rum-ja is szóba jöhet – már ha valaki szeretné élve eltemettetni magát.
Buga B:
Minden eddiginél vegyesebb idén nálam a 2024-es albumok Top 10-es listája, aminek több oka is van. Idén a nagy kedvenceim közül szinte senki nem adott ki új thrash lemezt, így több időm és energiám maradt más műfajokra, amit nagyon nem bántam meg. Így fedezhettem fel végre, hogy mekkora királyság a Thy Catafalque, vagy hogy a Swallow the Sunban több van, mint hittem. De lássuk sorrendben!
1. Marilyn Manson: One Assassination Under God – Chapter 1.
Manson mindig is nagy kedvencem volt, és most visszatalált, vagyis inkább az élet visszalökte a helyes útra, ahogy azt cikkben is megírtam, szóval nem is kérdés az első hely.
2. Pyracanda: Losing Faith
Óriási visszatérés ez az album a Pyracandától, ugyanolyan jól szálltak vissza a nyeregbe, mint a Forbidden (bár ők még adósak egy új albummal). Nekem ez az év thrash lemeze, rohadt jó nótákkal, minimális töltelékkel
3. Thy Catafalque: XII.: A gyönyörű álmok ezután jönnek
Huh és hah! Ez volt az első reakcióm az első meghallgatás után. Aztán egyre jobban beszippantott, és egyre jobban elvarázsol. Kénytelen leszek megismerkedni az előző 11-gyel is.
4. King Satan: The Devil’s Evangelion
Béci kolléga ajánlotta, remek ötlet volt. Csípem az ilyen dark-gót-industrial katyvaszt, nagyon sokszor forgott ez nálam idén, mindenkinek ajánlom, aki szeret határokat feszegetni.
5. Linkin Park: From Zero
Tök jó visszatérés ez a bandától, meg is írtuk ketten is. Nyilván ez is határfeszegetés, de mit tagadjam, ezt is szeretem. Már csak az új énekesnő miatt is érdemes tenni vele egy próbát.
6. Mechanic Tyrants: St. Diemen Riots
Ami nekem tavaly a Bütcher volt, az idén a Mechanic Tyrants. Őserő, klasszikus speed/thrash elemek mindenhol, ’80-as, ’90-es évekbeli hangzással. Simán megvettek.
7. The Fallen Prophets: Primordial Instinct
Zsigeri death metal Dél-Afrikából? Hadd szóljon! És hát szól is, közepesen vagyok oda a death metalért, de ez idén nagyon megérintett.
8. Swallow the Sun: Shining
Újabb műfaji bakugrás a számomra, de valahogy teljesen beleszerettem ebbe a Swallow-albumba, főleg a nyitó nótának köszönhetően. Mestermunka, de azért nem biztos, hogy a korábbi lemezeikkel is fogok foglalkozni.
9. Morbid Saint: Swallowed by Hell
Korábban nem hallgattam őket, ez az album viszont nagyon szép munka az amerikai bandától.
10. Atrophy: Asylum
Egy újabb nagy visszatérő, szép, iparosnak éppen nem nevezhető munkával. Ez most egy 10. helyre elég nálam.
Coly:
Ahogy azt a majdnem legjobbakról szóló cikkemben is írtam, ebben az esztendőben – egy-két nagy öreget leszámítva – inkább a számomra új előadók kiemelkedő albumait emelem piedesztálra. Az év során legtöbbjükről külön cikkben is megemlékeztem.
Nem szeretek sorrendet állítani, hiszen az dinamikusan változik, pillanatnyi hangulatom is formálja. Ami viszont biztos, hogy nálam 2024-ben a heavy/power Star.Gate Escaping the Illusion-je és Bobbie Dazzle (alias Siân Greenaway) Fandabidozijának glam rockja durrant a legnagyobbat. Év közben kollégáimmal többször is érzékeltettük, hogy mostanában komoly szelek fújnak Görögország felől: nálam a Star.Gate mellett az epikus heavy/power metalt játszó Acheloust és a Manowar-klón Triumphert sodorták be az első tízbe. A Mexican Ape-Lord meghatározó figurája a Meliah Rage-gitáros Anthony Nichols, a végeredmény mégis valami más, jellegzetesen egyedi muzsika. A Ravage kissé retró ízű power/speed metalja idén egy magával ragadó alkotásban öltött testet. A svéd The Quill a maga heavy/stoner metaljával és Ozzy-s énekével egy kissé kilóg a sorból, de a Wheel of Illusion így is fogós muzsikát rejt. A Warlord lemezeit eddig nem hallgattam, az idei Free Spirit Roart viszont annál többet – az anyagnak gyakorlatilag nincs gyenge pontja. Bruce Dickinsont és a Grand Magust pedig, azt gondolom, senkinek nem kell bemutatni: idei lemezével az Iron Maiden frontembere és JB Christofferssonék is felülmúlták önmagukat.
Achelous: Tower of High Sorcery
Bobbie Dazzle: Fandabidozi
Bruce Dickinson: The Mandrake Project
Grand Magus: Sunraven
Mexican Ape-Lord: Blunt Instrument
Ravage: Spider on the World
Star.Gate: Escaping the Illusion
The Quill: Wheel of Illusion
Triumpher: Spirit Invictus
Warlord: Free Spirit Soar
Dávid László:
1. Magma Rise: Neither Land Nor Sea
2. Nasty Savage: Jeopardy Room
3. Sear Bliss: Heavenly Down
4. Mayhemic: Toba
5. Nile: The Underground Awaits Us All
6. Hellbutcher: Hellbutcher
7. Göden: Vale of the Fallen
8. Vain: Disintegrate Together
9. Rezet: Rezet
10. Stillborn: Netherworlds
Rendhagyó módon dőlt el idén „az év lemeze” cím sorsa. Mivel nem tudtam zöld ágra vergődni, hogy a Magma Rise vagy a Sear Bliss legyen 2024-ben a No. 1. alkotás, így egy-egy cetlire felírtam a nevüket, azokat odaadtam a barátnőmnek, és neki hátat fordítva kértem meg, hogy keverje össze a papírdarabokat. Ezt követően ráütöttem a jobb kezére, és a Magma Rise nevét „dobta ki a gép”. Aztán befutott a Nasty Savage új, letaglózó műve, így a Sear Bliss „csak” bronzérmes lett. Értelemszerűen nem az én véleményem, ranglistám a perdöntő, az azonban biztos, hogy Nagy Andrásék jogosan húzhatják ki magukat a Heavenly Down-ra, amely nemzetközi mércével mérve (is) szimplán briliáns, zseniális lett. Ahogy több helyen is olvastam, legjobb teljesítményüket tették le az asztalra. Ahogy említettem a szerkesztőségi „kérdőív” megválaszolása során, sajnos rengeteg zenére nem jutott időm; ha azokat sikerült volna „magamévá tenni”, lehet, hogy másképpen alakult volna a sorrend, bár az első három pozíciója megdönthetetlen volt (csupán annyi kérdés merült fel, hogy melyik alkotás hányadik helyezést birtokolja majd), ahogy az is, hogy a Göden (R. I. P. Tony Pinnisi), a Hellbutcher, a Nile és a Vain egészen biztosan listás lesz. Ami pedig 2025 várható termését illeti, arról a kérdéssorban adtam választ. Egy biztos, jó muzsikákban jövőre sem szenvedünk majd hiányt.
John Quail:
Hogy kik jelentkeztek idén a legjobb, legütősebb anyaggal? Nos, ez mindig szubjektív döntés kérdése, amelyet a zenei ízlésünk, sokszor pedig a pillanatnyi hangulatunk határoz meg. Nálam például gyakran változik, kit, hová sorolok, és könnyen meglehet, hogy egy másik napon már nem így követnék egymást az előadók a listámon. Abban talán egyetérthetünk, hogy valamennyien magas színvonalú albumokat szállítottak nekünk 2024-ben. A hasonlóan nagyszerű műveket (szám szerint negyvennyolcat), melyek nem fértek most ide, egy december 12-én publikált cikkemben már megemlítettem, ott is tudtok csemegézni!
Tehát jelen év csúcsalkotásai e sorok írásakor – roppant sejtelmesen, a tizediktől az első felé haladva – számomra az alábbiak:
10. Vulture: Sentinels
9. Blitzkrieg: Blitzkrieg
8. Warlord: Free Spirit Soar
7. Riot V: Mean Streets
6. Sabïre: Jätt
5. Suidakra: Darkanakrad
4. Bruce Dickinson: The Mandrake Project
3. Ensiferum: Winter Storm
2. Thy Catafalque: XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
1. Rotting Christ: Pro Xristou
Legalább ugyanilyen remekül sikerült, vagy még ezeknél is jobb lemezeket kívánok minden kedves olvasónknak a 2025-ös esztendőre is!
Fémes üdvözlettel;
John Quail
Mácsai Dani:
Eljött az idő, hogy sorba tegyem a Top 10 kedvenc lemezemet, ami nem olyan nehéz, de olyan könnyű se, hiszen rengeteg album érdemelné meg, hogy piedesztálra emeljék. A következő 10 lemez viszont megjelenése óta folyamatosan pörög (és még jó darabig pörögni fog). A lejátszási listámban visszafelé haladok, hogy meglegyen a dolgok hangulata.
10. Midnight: Hellish Expectations
Ha létezik olyan lemez, ami számomra nagyon furkó és tele van black metal, rock ‘n roll és punk elemekkel, akkor az azonnal megvesz engem kilóra. A Midnight ez évi lemeze is megérdemli, hogy a Top 10-emben szerepeljen.
9. Brodequin: Harbringers of Woe
Itt az érem másik oldala jön: nem gondoltam volna, hogy egy brutal death metal lemez ilyen olyan gyorsan és aprítósan meg tud fogni, és élve feltrancsírozni. A Brodequin Harbringers of Woe albuma viszont elég kellemes meglepetés volt számomra, és folyamatosan a listám szereplője volt 2024-ben.
8. Nails: Every Bridge Burning
Ha nincs HM2-es banda a listámon, akkor bizony baj van a fejemben! Azonban semmi pánik, ugyanis a Nails Every Bridge Burning-je rövid, de hatékony power violence-ével eléggé betalált nálam, és a hangzása is zene füleimnek!
7. Oceano: Living Chaos
Habár a banda feloszlott (valami idióta hülyeség miatt), ettől függetlenül a Living Chaos lemez remekül reprezentálta, hogy még volt bennük annyi kraft, hogy egy erőteljes deathcore anyagot leszállítsanak.
6. Wintersun: Time II
Ha létezik mesterművé faragott lemez, és érdemes volt rá 12 évet várni, akkor ez az. A Time II méltó helyet foglal el a listámon epikusság és profizmus tekintetében. De ha lehet, a következő lemezre ne kelljen ennyit várnunk!
5. Thrown: Excessive Guilt
Svédek és nu metal-HC zenét tolnak – elég egyértelmű, hogy ezek a srácok rajta kell, hogy legyenek a listámon! Bemutatkozó lemezük szabályosan lehengerelt, és kiválóan tudok rá edzeni!
4. P.O.D.: Veritas
A negyedik helyen a nu metal veterán P.O.D. és Veritas lemezük végzett, mert a nagyszerű dalszerzés mellé igazi dinamika és slágeresség is párosul. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy remek vendégbrigádot vonultattak fel a lemezen.
3. Within The Ruins: Phenomena II
Ha létezik olyan együttes, akik maximálisan a modern hangzás, a virtuozitás és profizmus mellett teszik le a garasukat, méghozzá igen fogékony dalokkal teszik ezt, az a Within The Ruins, és mindez a Phenomena II lemezen testesül meg. Még az instrumentális tételek sem lettek unalmasak, mindig öröm ezt a lemezt hallgatni.
2. Knocked Loose: You Won’t Go Before You’re Supposed To
A Knocked Loose most érte el azt zeneileg, hangzásilag és dalszerzésileg is, ami kijár nekik. A You Won’t Go Before You’re Supposed To nyomasztósága, súlyossága és agressziója egyenesen lenyűgöző a szememben. Még egyetlen modern HC banda sem volt képes arra, hogy dobogós legyen nálam, a Knocked Loose viszont megcsinálta.
1. Graphic Nature: Who Are You When No One Is Watching
És igen! Megint a brit Graphic Nature és Who Are You When No One Is Watching lemezük lett a nyertes nálam. Alig két év alatt olyan szintre fejlesztették a nu metal vegyítését a drum ‘n bass-szel és a dark electronic muzsikával, hogy azt tanítani kellene. Pusztító riffjeik és a mentális problémákkal foglalkozó szövegvilág még sötétebbé, de egyben borzasztóan agresszívvá és fogóssá is teszi ezt a zenét. Ebben a tekintetben nálam a Graphic Nature második nagylemeze a nyerő!
Majka:
Az idei Top 10 feltérképezéséhez igen kifinomult módszert alkalmaztam! Megnéztem, melyik lemezeket hallgattam a legtöbbször, és azokat le is írtam nektek. Ugye, milyen rafinált vagyok?
10. Just One Fix: Submit or Death
Az új-zélandi thrasherek minialbuma sokat pörgött nálam, így befértek a 10. helyre. Ajánlom mindenkinek, aki értékeli a minőségi, kicsit groove-os thrasht.
10. Unleash the Archers: Phantoma
Nem ismertem őket, meg nem is vagyok egy nagy power metal rajongó, de ez a lemez teljesen jó. Meglepően sokat ment nálam, minőségi munka. Sajnálom, de két 10. van, hiába figyelitek a kezemet, akkor is csalok!
9. Unto Others: Never, Neverland
A 2021-es Strength jobban tetszett, abban több volt a metal, keményebb volt, de ezt is sokat hallgattam. És azért hallgattam, mert jó. Slágeres, de amikor kicsit felkeményedik, akkor azért tud karcolni is.
8. Persephone: Lingua Ignota: Part I
Fogadok, ti sem ismertek más andorrai metal zenekart! Én biztosan nem, de ez egy jó kis minialbum, progresszív, de durva, kellőképpen kicsavart.
7. Iotunn: Kinship
Elégikusan progresszív, dallamos prog death vagy micsoda, dán-feröer-szigeteki koprodukcióban. Sokkal jobb, mint amit gondoltok.
6. Texas Toast Chainsaw Massacre: Superturbo
Ellenállhatatlan crossover thrash, és semmi komolyság, csak riffek, groove-ok, és eszement tempó eszement szövegekkel. Moshereknek kötelező darab!
5. Suicidal Angels: Profane Prayer
A görögök hozzák a szokásos szintjüket: megint egy tökéletes thrash albumot tettek le az asztalra, és mára a saját stílusuk is kialakult.
4. Evildead: Toxic Grace
Vessetek a metalmókusok elé, de nekem ez jobban tetszik, mint a klasszikus lemezeik: több thrash, kevesebb HC. Majdnem összejött a dobogó is!
3. Atrophy: Asylum
Jó év volt ez a thrashben! Az Atrophy visszatérő albuma egészen a bronzéremig katapultált, mert az első daltól az utolsóig Bay Area thrasht tartalmaz, aminek nem tudok ellenállni.
2. Thy Catafalque: XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
Egyedi, változatos, világszínvonalú és nagyon magyar. Meg ugye ki gondolta volna, hogy a középiskolai latinórák óta először egy metal lemezen fogok Horatiust hallani?
1. Kanonenfieber: Die Urkatastrophe
Melodikus pacifista black-death, német nyelvű szövegekkel. Mestermunka, mindenkinek kötelező meghallgatnia.
Nameless:
1. Watch My Dying: Egyenes kerülő
2. Alcest: Les chants de l’aurore
3. Pallbearer: Mind Burns Alive
4. Zetra: Zetra
5. Magma Rise: Neither Land Nor Sea
6. Warlord: Free Spirit Soar
7. Kontact: Full Contact
8. Flotsam and Jetsam: I Am the Weapon
9. Ecclesia: Ecclesia Militans
10. Griffon: De Republica
Reaper:
Hogy mennyit számít az ember hangulata, egész évi kedélyállapota egy ilyen lista esetében, az nálam remekül megmutatkozik. Ha nem olyan lett volna az évem, amilyen (aki tudja, tudja, aki nem, nem) akkor ez a lista nem biztos, hogy ebben a felállásban, ezekkel a bandákkal látott volna napvilágot. Biztos, hogy több thrash, több light-osabb korong szerepelne rajta, így viszont elég komor lett, ám ettől még igencsak kiváló bandák kiváló albumai – nemcsak ezek, hanem a lemaradtak is, de most az előbbiek jöjjenek!
10. Opeth: The Last Will and Testament — Oranssi Pazuzu – Muuntautuja
Még csak most ismerkedem, de van bennük valami, ami miatt úgy érzem, hogy nem csak pillanatnyi fellángolás. Az Opeth-nél a meggyőző zenei visszanyúlás, a Pazuzunak pedig a megbízható extremitása az első érv mellettük, bár nem tagadom, a Muuntautujá-nál még én se látom a káosz feletti rendet, és akár még lecsóba is kerülhet, de remélem nem így alakul a kapcsolatunk!
9. Hulder: Verses in Oath
A belga banda egy kicsit a régi Myrkurra emlékeztet, de remélem, nem az lesz a vége Marliese Beeuwsaert munkásságának, és nem válik egy mainstream-pop metalossá. Az album ugyan egy kicsit felemás lett, de egy-két nóta annyira kiemelkedően tetszik, hogy még így is van helye a listán. Az egész műnek nagy erőssége a nagyon jól eltalált hangulat, a karakteres zene és az ének.
8. Horna: Nyx – Hymnejä Yölle
Régi motorosok, és semmi különlegeset nem csinálnak, de azt nagyon jól csinálják. 🙂 Egyszerű, dallamos, mégis nyers és őszinte. Igazi finn black metal!
7. Suicidal Angels: Profane Prayer
Hiába sokak szerint csak „futottak még” kategória, engem kilóra megvettek. Nagybetűs, klasszik thrash!
6. Aara: Eiger
Ennek az albumnak is előrébb kellene lennie, de olyan nehéz ez a rangsorolósdi, és hát dönteni tudni kell. Nagyon rideg és nagyon kemény album, mint ahogy a témája is: négy fiatal hegymászó halálát zenélik meg, akik ’36-ban lelték halálukat a berni Alpokban.
5. Ihsahn: Pilgrimage to Oblivion
Be kell vallanom, hogy majdnem lemaradt, ugyanis megfeledkeztem róla a lista összeállításánál, ám a megjelenésekor rongyosra hallgattam, nem lett volna korrekt, ha lehagyom. És még most is jónak tartom…
4. Nachtmystium: Blight Privilege
Ahogy az év végi kérdéssorban is megírtam, ők az egyik nagy visszatérőim a kedvencek között. Azentrius nekem egy kicsit olyan, mint Ihsahn, aki az igazi erejét egyedül tudja megcsillogtatni, amit ez az album is remekül prezentál. És lám-lám, a korai klasszik black metal ennél a bandánál is mivé nőtte ki magát!
3. Vorga: Beyond the Palest Star
A banda eddigi munkássága nem nagyon győzött meg, de ezt az albumot nagyon odatették. Aki szerette/szereti a Covenantot, annak ők is be fognak jönni.
2. Kerry King: From Hell I Rise
Hiába Slayer 2.0, ha jó a zene és az összkép is meggyőző. A megjelenése óta az általam legtöbbet hallgatott thrash album, így nem kérdés, hogy itt a helye!
1. Paysage D’Hiver: Die Berge
Tulajdonképpen már az album megjelentekor el is dőlt az első hely sorsa. A jó 20 éve alkotó francia ambient-blacker Wintherr mindig megtalálja az utat a sötét, téli atmoszférát kedvelőkhöz, és ez idén sem volt másként nálam.
Sipy:
10. Kerry King: From Hell I Rise
Az „öreg” thrasher ígéretéhez hűen összehozott egy egész jó új „Slayer” lemezt, csak ezt már a saját neve alatt futó bandával. Nálam nem ütött akkorát, mint vártam, de azért alapvetően tetszik. A kilencedik, Toxic című számig majdhogynem tökéletes az anyag, de az utolsó négy track szerintem elég laposra sikeredett! Volt némi dilemmám, hogy a Thy Catafalque lemez kerüljön-e be a tízbe vagy ez, de végül a Slayer iránti elfogultságom győzött.
9. Sylosis: The Path
Igaz, ez csak EP, de ez az öt masszív, groove-os melo-death szerzemény számomra az év egyik legkellemesebb meglepetés dalcsokra. Machine Head-rajongóknak nagyon ajánlott!
8. Arcania: Lost Generation
Ez egy francia, Metallica-vonalas thrasht nyomató banda. Nálam ez az év thrash lemeze! Sajnos szerkesztőtársaimnál minden próbálkozásom ellenére süket fülekre talált ez a muzsika, pedig rengeteg potenciál van ebben az albumban. Érdemes időt szánni a barátkozásra!
7. Yoth Iria: Blazing Inferno
Görög dallamos black metal. Nálam ők a térség egyik kiemelkedő csapata ebben a műfajban. A Rotting Christ-tal közös zenei gyökerek ezen az albumon is tetten érhetők. Most egy kicsivel a Tolis tesók anyagát érzem erősebbnek, de ez a különbség csak egy helyezést jelent a két nagyon erős album között.
6. Rotting Christ: Pro Xristou
Nálam ez az év legtöbbet hallgatott lemeze. Pedig elsőre ez a cucc is egy sima, átlagos, már-már unalmas RC-albumnak tűnt, akárcsak az ezt megelőző két-három korongjuk. Aztán úgy elkapott, hogy egy nap akár kétszer-háromszor is lepörgettem, és még most is heti rendszerességgel hallgatom. Nem tudom, sikerül-e majd valaha más metal bandának lemezre rögzítenie egy ilyen, múltidéző és misztikus hangulatú anyagot. Ez ilyen téren egy igazi mestermű!
5. Walg: IV.
Ez a kedvenc holland szimfo black formációm. Az előző három albumhoz hasonlóan most is egy magas színvonalú LP-t sikerült összehozniuk, amiben az ezredforduló körüli Dimmu Borgir zeneisége ötvöződik néhány ízléses folkos motívummal! A Walg azon kevés black metal bandák egyike, akiknek eddigi diszkográfiája (4 LP) szerintem ebben a műfajban a legközelebb van a tökéleteshez.
4. Judas Priest: Invincible Shield
Az előző albumhoz hasonlóan most is egy nagyon erős, vérbeli heavy metal anyagot alkottak a Metal Istenek. Hatalmas gratuláció az egész csapatnak, főleg Halford és Hill mesternek, akik hetvenen túl is ilyen szinten tolják a metalt! Hail Judas Priest!
3. Hell:On: Shaman
A Sylosishoz és az Arcaniához hasonlóan ezt az ukrán bandát is az idén fedeztem fel. A rendkívül atmoszferikus „sámáni” hangulatvilággal rendelkező, groove-os thrash/death zenéjükre (aminek szerintem van egy kis black-es árnyalata is) már első hallásra vevő voltam, és ez mára rajongásig fokozódott. A számok szövege és zenéje a nomád népek, az ősök és a természet erői iránt érzett tisztelet spirituális hangulatával van átitatva. Zseniális!
2. Necrophobic: In the Twilight Grey
Ismét egy számomra tökéletes LP a skandináv thrash/black metal királyaitól. Hatalmas gitárdallamok, intenzitás, epikus középtempós részek – csakúgy, mint eddig. Nem csalódtam bennük!
1. Vltimas: Epic
Az előző albumhoz hasonlóan ez nálam szintén egy minden tekintetben hibátlan anyag. Tekintélyt parancsoló, méltóságteljes, karizmatikus és legfőképp EREDETI muzsika! Ezek a „Blashemer” Eriksen semmihez sem hasonlítható riffjeire, Flo Mounier óramű pontosságú dobolására és David Vincent avantgard énektémáira épülő szerzemények még inkább megerősítették nálam az Vltimas uralkodó pozícióját a death metal kategóriájában. UFF!
Sz. G.:
Riot V: Mean Streets
Nightsteel: Nightsteel
Silent Winter: Utopia
Anubis: Dark Paradise
Glyph: Honor Power Glory
Bronze: In Chains and Shadows
Ecclesia: Ecclesia Militans
Scanner: The Cosmic Race
Nemedian Chronicles: The Savage Sword
Ravage: Spider on the World
+1 Thy Catafalque: XII.: A gyönyörű álmok ezután jönnek
