Ha, jól emlékszem, akkor ennek a holland bandának az előző, egyben második korongjáról, a Spawn of Chaosról „elődünk”, a rattle.hu oldalán írtam. Igen, talált, süllyedt, mert „vettem a fáradtságot” és utánanéztem https://rattle.hu/index.php/2020/12/burial-remains-spawn-of-chaos-2020/. Mi több, újra elolvastam az ott leírtakat, noha nagyjából emlékeztem a tartalmára.
A lényeg az, hogy amikor értesültem a formáció idei, október 25-én megjelent alkotásáról, egy percig sem volt kétséges számomra, hogy magamévá teszem a lemezt. Miután anno már felvázoltam a németalföldiek múltját, tettem arra utalást, így ettől most megkímélek mindenkit (nem akarom önmagamat másolni), és ott folytatom közlendőmet, hogy négy esztendő elteltével, a „tulipános, sajtos, fapapucsos legények” a győztes csapaton ne változtass elvét alkalmazzák. Mind ez annyit jelent, hogy zeneileg maradtak a kitaposott ösvényen, csupán a személyzetet illetően történtek átrendeződések, változások, lévén kvartettből kvintetté fejlődtek. A basszusgitáron kezdő Philippus Yntema-t gitárossá „léptették elő”, akinek társa Pieter Oevering lett, Henk Zinger maradt a bőgős (ő 2020-ban érkezett), Wim de Vries továbbra is az énekes/gitáros pozícióját tölti be, míg Danny Boonstra-t, Mark van der Hoek váltotta a dobok mögött. Igen, „papíron” három bárdistával dolgoznak, bár Wim feladata jobbára csak az énekre korlátozódik.
Eme anyag felvételi és produceri munkálataira az FDMP stúdióban került sor, és szerintem simán hozza elődje színvonalát, megközelítését, egy centimétert sem tértek el sem jobbra, sem balra, nem kísérletezgetnek, egyszerűen csak nyomják az old school stockholmi emlőből táplálkozó death metalt, ahogy a csövön kifér. Ilyetén megkönnyítik feladatomat, amit leírtam négy éve, azt a copy and paste alkalmazással ide is beszúrhatom. Ha, akarnám, sem tudnám bő lére ereszteni gondolataimat. Engem abszolút nem zavar a „plagizálás” (uram bocsá’, az önismétlés) bűne, már csak azért sem, mert ez az egyik kedvenc „kategóriám”, ahogy Mácsai Dani kollégámé is, akinek ezúttal is tiszta, teljes szívemből ajánlom figyelmébe a lemezt. (Ha, még nem ismerné, nem hallotta volna). Maximum arra térnék ki, hogy egyértelmű utalásokat tesznek önmaguk múltjára (Miasma of Guilt), valamint a svéd színtérre (Soulreaper) – mert, ugye, volt egy hasonló nevű alakulat -, míg a többi szerzemény (pl. King of Kings, Demon Seed, Blood Angel), „szimplán svéd kópia”. A borító mellett sem mehetünk el szó nélkül (nem lehet elmenni szó nélkül), az is a hőskort idézi, önmagáért beszél, ahogy az anyagon hallható muzsika.
„Nem fejlődtek, hanem stagnálnak”, eszükben sem jutott megújítani önmagukat, ezért marad a legutóbbi albumra adott kalkulusom.
