
Mint azt már néhányszor írtam, a Közép- és Dél-amerikai underground metal mezőny nem tartozik a szívem csücskéhez, de néhány bandának, mint ebben az esetben is, sikerült olyan meggyőző anyagot letenni az asztalra, ami felülírja ezt a bennem kialakult negatív nézetet. Teljes meggyőződésből kijelenthetem, hogy mostantól ez a 2006-ban alakult – eddig ismeretlen – Costa Rica-i thrash banda is a térség számomra kiemelkedő csapatai közé avanzsált!

Az előzetes számok alapján az új LP-re várva kíváncsiságból meghallgattam az előző, 2022-es Common Sense lemezüket is, és meg kell mondjam, hogy már ott is színvonalas, zsigeri thrash metalt nyomattak a srácok, ami intenzitásban még talán felül is múlja az új albumot. (Ajánlatos végig tolni azt az LP-t is!!!)
A Violence Prevails már egy érettebb, változatosabb és éppen ezért nekem kicsivel jobban is tetsző thrash album, mint az elődje. Itt már nem feltétlenül a sebesség dominál. Olyan, mint a Metallica „Kill ‘Em All”-ja utáni „Ride the Lightning” esetében.
Zeneileg a Sepultura-Slayer-Kreator hatások érződnek leginkább a számokban. A lemez hangzása a kissé koszos gitár sound ellenére kellően erős. Külön kiemelném az énekes (gitáros) hangját, aki nálam a legjobb thrash vokalisták orgánumával vetekszik agresszivitás és előadás tekintetében. (Nagyon állat!)
Én a 9 számos albumverziót hallgattam, de van plusz 2 számos CD verzió is, ami a Metallica 72 Seasons-ét és egy Discharge számot is tartalmaz.
Részemről ez a produkció egy stabil anyag!
Jó szórakozást! BRAVÓ CHEMICIDE! Thrash till Death! UFF!

Pont a hétvégén hallgattam, tényleg jó anyag. Örülök, hogy írtatok róla!