Hála a SÁTÁN-nak, befutottak végre az idei első black metal (vagy legalábbis ebből a műfajból eredeztethető), számomra kiemelkedőnek minősülő új anyagai! Azt hiszem, mindkét bandát a feketefém underground mezőny viszonylag fiatal, feltörekvő zenekarai közé lehet sorolni. Különösen igaz ez a 2020-ban alakult Aran Angmar esetében, akik számomra eddig teljesen ismeretlenek voltak, habár az idei már a harmadik LP, amit kiadtak a szűk 5 éves pályafutásuk alatt. Amit érdemes lehet tudni e formációról, hogy holland, görög és olasz zenészekből áll a négyes.
Zenéjük, a csapattagok származásával szinkronban a Black metal mediterrán (görög) ágához áll közel, aminek mint ismeretes, első számú és talán legnépszerűbb bandája a Rotting Christ.
A Tolis tesók letisztult lemezhangzásától eltérően az Ordo Diabolicum soundja kissé „koszosabb (pogányabb)” megszólalású, de epikusság és atmoszféra tekintetében nálam simán felveszi a versenyt a RC lemezeivel. A rituális, kultikus hangulat megteremtéséhez ezek a srácok is jó érzékkel alkalmaznak hol keleti, hol kelta dallamvilágból származó gitár témákat. Ezen részek miatt műfajilag akár a viking metallal is összeköthető némileg a zenéjük.
A misztikus atmoszférát kedvelőknek kifejezetten ajánlatos ez az anyag! Jó szórakozást!
Lucifer’s Child: The Illuminant
Előljáróban annyit mindenképpen érdemes tudni róluk (ha valaki nem tudná), hogy e csapat George Emmanuel, a Rotting Christ gitárosának 2013-ban alapított projektje. Ez az anyag a 2018-as The Order lemezük folytatása. Az azóta eltelt hét év szünet szerintem meglehetősen jót tett a csapat zenei munkásságának. Míg „A Rend” lemezükön 2-3 jó nótát tudtam csak felfedezni, addig ez Az Illuminant minden számáról elmondható! Ez egy kurv@ jó black metal album!
A tradicionális BM hangzást és zeneiséget jól vegyítik az „anyabanda” (korai Rotting Christ) által képviselt mitikus, okkult hangulat és dallam világgal. Ez már a lemez nyitó, blastbeat tornádóval ránk törő, majd fokozatosan belassuló, Antichrist számban tudatosult bennem. Egyhangúságról szó sem eshet, még az olyan egy ütemre épülő számok, mint a As Bestas is nagyon „húznak”, pedig valljuk meg, sokszor sokaktól hallottunk már ehhez hasonló black menetelést…és itt valahogy mégis működik és akaratlanul bólogatni kezdek rá!
Az egyik nagy kedvencem a „Curse” is, ami szerintem egyértelműen Satyricon zenei jegyeket hordoz…de kit érdekel, ha tetszik, amit hallok!
Furcsa hogy még a néhány hete előzetesként kiadott „Ichor” is tetszik, pedig klippel látva nem igazán jött be.
Ezek után kíváncsian várom az év hátralévő részében lesz e kihívója ennek az albumnak, mert ez most nálam egyértelműen a „felső polcra került” ebben a műfajban! BRAVÓ Lucifer’s Child! UFF!
