Először is jelentsük ki: a Sister név tök béna. Semmilyen. Nem metálos, az tuti, a logónál pedig már a hároméves Size is jobbat rajzolt volna, mindez dögunalom borítóval körítve.
Viszont a Sister nevű együttes nagyon faszagányos. Mindjárt el is mesélem, miért lopta be magát ennyire a szívembe ez a 2006-ban alakult svéd banda, akik megalakulásuk óta mindössze 4 album kiadására voltak képesek, de már most kijelenthetem, hogy a legújabb darabbal, a The Way We Fallal értek fel a csúcsra.
Hogy mi várja a gyanútlan hallgatót, ha beteszi a Sister új albumát? Valami meghatározhatatlan zenei elegy, van itt glam, goth, punk, Deathstars-féle sötét hangulat, klasszikus heavy metal, speed metal, Manson-féle horror, de ha valaki azt kérné tőlem, hogy egy szóval jellemezzem a bandát, akkor az egyértelműen az lenne, hogy: MOCSKOS! Képzeljétek el mondjuk, hogy az egész Junkies legénysége teherbe ejtette Marilyn Mansont, na abból születne ilyen förmedvény, vagyis a Sister. Mindez persze pozitív értelemben .
Az album bivaly módon indul, alaposan rárúgja az ajtót a gyanútlan hallgatóra a korong talán legnagyobb slágerével, ami egyben a címadó dal is. Kőkemény, tempós, dallamos heavy metal nóta kivételesen fülbemászó refrénnel, kétségbeesett énekkel, szóval van itt minden, amit Buga B bácsi szeret. Különösen az énekes hörgése/rekedtes éneke dobja fel az amúgy is minőségi produktumot, valahogy nagyon eltalálták a srácok a hangzást és a stílust ezen az albumon.
A Howling Hell feszes, tempós rock and roll nóta, UDO papa stílusában, meglepő énekkel, de működik a dolog. A Sisterre amúgy is jellemző a több, egymáshoz elméletben nem illő elem vegyítése, hogy aztán a végeredmény valami egyedi és különleges legyen. A Blood Sacrifice is remekül vegyíti például a hörgést és a dallamos éneket, nem csoda, hogy szintén nagy kedvencem erről az albumról.
A Let Me Be Your Demon pedig még tovább kavarja a káoszt, mert a balladaszerű kezdés után egyfajta kifacsart Heavy Metal himnusszá fejlődik, mindezt a szintén svéd Linda Varg közreműködésével.
Aztán persze ismét jönnek megint sorban a tempós rock and roll nóták, amibe alapjáraton könnyen beleunhat az ember, DE ilyen menő és azonnal betapadó refrénekkel és riffekkel kizárt dolog, és ez ennek az albumnak a legnagyobb erőssége: hogy a Sisternek sikerült végre önmagát megtalálnia, és a tuti receptet arra, hogy a hangszórók elé szögezze a hallgatóit.
Talán csak a When She Dies lóg ki a sorból, amivel valami ördögit akarhattak alkotni az album végére lezárásként, de nekem egy kicsit erőltetettnek tűnik a dolog. Elég lett volna 9 szám erre az egyébként tökéletes lemezre, maradjunk annyiban.
Kiknek ajánlom: akiknél a „mocskos” szó jó ajánlólevél + azoknak, akik örülnének egy Deathstars – Junkies fúziónak, ahol Manson az énekes.
Kedvencek: The Way We Fall, Howling Hell, Die To Live
