Kövezzetek meg, de szerintem ez ismét jó lett! Geoff Thorpe csapata továbbra is kitart a nagybetűs US POWER stílus mellett. Néhol kissé durvábbak, itt-ott thrash-be hajló momentumokkal, ami mértékkel jól is áll nekik, viszont alapvetően a negyven esztendeje kitaposott ösvényen járnak. Az mindenkinek nyilvánvaló, hogy a klasszikusnak tekinthető Carl Albert korszak sajnos az énekessel együtt sírba szállt, de úgy vélem, ma is szerethető albumokat készít a zenekar. A tagok cserélődnek (énekesváltásban már-már malmsteen-i átjáróház van), a minőség azonban vitathatatlan.
Az idei, augusztus végén napvilágot látott dalcsokruk talán még fülbemászóbb is lett a legutóbbinál, ám a súlyosság megmaradt.
Bár James Rivera süvöltése már a Rumors múltjába vész, az ex-Kill Ritual torok, Brian Betterton (művésznevén Chalice) sok helyen hozza stílusbeli manírjait, így a Helstar-párhuzam egyértelműen kitűnik, miközben jellegzetes Geoff Thorpe gitártémák ömlenek ránk a hangfalakból.
A bő 45 perces anyag követi a hagyományokat mind hosszban, mind hangzásvilágban. 4-5 minutum körüli, elsősorban középtempós, jól emészthető szerzemények sorjáznak egymás után. A férfias csordavokálokat felvonultató, kitűnő gitárharmóniákkal operáló Dogs of War, valamint a High Hell Hammer sziklaszilárd power metal a javából úgy, ahogyan azt a tengerentúlon csinálják legmesteribben, bár némileg felsejlik bennem a germán Rebellion zenei világa is, amely egyfajta Vicious Rumors/Grave Digger eleggyel operálva tett hívévé még 2002-ben, amikor az első albumukat meghallottam.
A Butchers Block kőkemény témájának végén a veterán ütős, Larry Howe felpörgeti a ritmust, az utolsó bő fél percben szpídelős gitármelódiák visznek be egy-két gyomrost a gyanútlan hallgatónak.
A Better Than Me szaggatott, modernebb hangokat üt meg, szavalósabb verzékkel, roppant súlyt sugározva.
Három gyorsabb tekerést is hallhatunk a kaliforniai kvintett új albumán: a nyitó Bloodbath címűt, amely az első kislemez nóta volt még májusban, videoklippel, valamint nagyszerű fő strófával megspékelve, az In Blood We Trust-ot, valamint a lemezt záró The Devil’s Asylum-ot, amely a címadó is egyben.
Kissé fokozza még a tempót a jóféle refrénnel megáldott Crack the Sky in Half, melynek lendülete jólesően hat két málházósabb szerzemény között.
Nem sorolnék fel minden számot, az anyag egységes képet mutat, leginkább egyben ajánlott végigtolni. Azt nem mondom, hogy egyből hat, de néhány lejátszás után elkapnak a dallamok, kirajzolódnak a finomabb részletek. A muzsikusok rendesen odateszik magukat, és nem csupán a régi arcok, de a 2020-ban leigazolt Robin Utbult basszer, illetve a 2024-ben érkezett Denver Cooper gitáros, valamint a már fentebb említett, szintén tavaly csatlakozott Chalice.
Világmegváltást nem hoznak amerikai barátaink, de stabil, megbízható zenei utazást garantálnak a stílus híveinek.
Nálam 5-ből 4,5 csillag a jutalmuk!
