Csak kapkodom a fejem: Venom, Anthrax, Flotsam and Jetsam, Exumer, Xentrix, Forbidden, Cirith Ungol, Savage Grace, Sinner, Tygers Of Pan Tang, Heretic, Cloven Hoof… Hol vagyok, időutazáson? Az elmúlt hónapokban és az elkövetkező néhány hétben számos veterán banda, ’80-as évekbeli kedvenceim jelentettek/jelentetnek meg lemezt – a maguk megszokott ritmusában, vagy éppen hosszabb kihagyást követően. Legtöbbször felfokozott várakozás előzi meg egy-egy ilyen album érkezését, ami persze a csalódás kockázatát is magában hordozza. Sokszor nem is ezek az alkotások válnak nagy kedvenceimmé, hanem az újabb, kreativitásuk teljében lévő zenekarok vagy a semmiből feltűnő csikócsapatok lemezei.
A fent említett együttesek idei albumai közül a Heretic igencsak izmosra sikerült visszatérése (Shape of Things to Come) és a Sinner búcsú-LP-je (Boom Bang Goodbye) jött be a leginkább, de az Anthrax Cursum Perficiójára sem lehet panaszom, ahogy a Venom is egy ütős, a banda hőskorát idéző anyaggal (Into Oblivion) rúgta ránk az ajtót. A többi lemez nem hagyott ilyen mély nyomot, maximum kellemes nosztalgiát keltett bennem a műfaj hőskora iránt. (Az új Forbidden lemez – promóciós anyagként – még nem jutott el hozzám.)
Az utánuk jövő generációkról szólva, Marilyn Manson obszidián koronája már-már régi fényében csillog: az One Assassination Under God – Chapter II-t hallgatva bánom, hogy nem voltam ott a sokk-rocker közelmúltbeli, budapesti koncertjén. A Green Lung Necropolitanja is nagy kedvencem: harapósabb, lendületesebb anyag, mint elődje, a három évvel ezelőtti, ugyancsak magas színvonalú The Heathen Land volt. A Sinsid, megkockáztatom, eddigi legjobb albumát szállította le az All That Remains-szel; a Villagers of Ioannina City sem tudott hibázni a Venceremosszal; és bár mások negatív kritikával illették, Kai Hansen második szólólemeze, a játékos-eklektikus Born with a Hammer is maximálisan elnyerte a tetszésemet.
Az Ironflame már két évvel korábbi anyagával, a Kingdom Torn Asunderrel is maga mellé állított, és az idei Worlds To Conquerrel sem adott alább a színvonalból. Az újoncok közül a kaliforniai Scream Evil debütalbuma, az I’m a Killer, a Nevermore-os Berzan Önen másik bandája, a Crypted Roots Oath of the Ancient Ones-a és a finn Occult Master bemutatkoző nagylemeze (Occult Master) került még fel az általam sűrűn hallgatott alkotások listájára.
Hogy csalódásokat is említsek, a Kamelot produkciója (Dark Asylum) ezúttal sem hozott lázba; a Mastodon (Marrow Deep), bármennyire is igyekszem, továbbra sem talál nálam értő fülekre; és a Mob Rulestól (Stories from the Verdant Vale), a Xiontól (When Stars Collide), a The HU-tól (Hun), a Wizards Of Hazardstól (Point of No Return), a Thronehammer-től (Slay, Kill, Erase), valamint a jelenleg Bobbie Dazzle művésznéven futó Siân Greenway-től (Star Power) is hallottam már jobb anyagot.
A felsorolt alkotások közül nálam az Anthrax, a Sinner, a Heretic és Kai Hansen idei nagylemezének (esetleg még Marilyn Manson új albumának) van esélye bekerülni az év végi Top 10-be. Természetesen a többi említett anyagot is ajánlom meghallgatásra, összességében pedig kijelenthetem: zenei felhozatal szempontjából az év talán legerősebb három hónapján vagyunk túl. Persze hátra van még a finis, amikor is többek között olyan előadóktól várom a meglepetést, mint Tony Iommi, Doro, a Forbidden, a Gloryhammer, a Down, az Aether Realm, vagy éppen a Mystic Prophecy.
