Első alkalommal vettem részt ezen a rendezvényen, amely idén Spring Destruction Night néven is megrendezésre került, mégpedig április 30. és május 2. között, az S8-ban. Annyit kell tudni az eseményről, hogy már évek óta „utazik”, és a kapuvári Morte Silmoris álmodta meg, hívta életre. Céljuk nem más, mint a hazai underground szcéna életben tartása, ápolása, lehetőséget nyújtva a feltörekvő bandáknak a bemutatkozásra és az élő megmérettetésre. A felhozatalt illetően vannak átfedések, hiszen akadnak úgymond állandó fellépők, akik szinte mindig, de legalábbis gyakran játszanak, őket egészítik ki a „friss bálozók”.
Ezen az estén nyolc banda lépett fel, ebből adódóan kétszínpados volt a fesztivál, ami azzal a hátránnyal járt, hogy miközben az egyik banda a programja végéhez közeledett, a másik már a beállással foglalatoskodott, így elég komoly hangorkán alakult ki. Elsőként a hazai pályán mozgó (értsd: szombathelyi) BORGIL foglalta el a kisszínpadot, akiket már korábban is láttam, és nem feltétlenül győztek meg. Sajnos ez akkor és ott sem változott, mert egyszerűen nem tudtam megfejteni, hogy mit akarnak játszani, nem állt össze a kép. Jobbára középtempós (Six Feet Under-hatások?), szaggatott és groove-os témákkal átszőtt dalokat vezettek elő, amelyekből nem hiányoztak az itt-ott felbukkanó grindos dobok sem. Nekem egy kicsit egysíkúnak tűnt a produkció, nehezen is tudtam követni.
A nagyszínpadot elsőként birtokba vevő mosonmagyaróvári PAGAN INSURRECTION esetében erről már szó sem volt. Alapvetően pagan death metalként aposztrofált muzsikájukba némi black metalt is vegyítenek, dalaiknak van arcuk, karakterük, felépítésük. Az énektémákat pedig felosztották egymás között, hiszen azokat Menyhárt Zsolt basszusgitáros és Major Csaba Márk gitáros szolgáltatta, de Noszov Valentin gitáros is kieresztette a hangját. Többek között az Egri Nők, a Guruló Gellért, a Búvár Kund, illetve a Végzet Kürtje csendült fel, nekem különösen ez utóbbi tetszett doomos felhangjaival. Nagyon szimpatikus az általuk képviselt koncepció, az ősmagyar (pogány) kultúra ápolása.
Nem tagadom, hogy a FANATIC ATTACK érzelmi szálon közel áll hozzám, hiszen egyrészt majdnem a kezdetektől követem nyomon pályafutásukat, másrészt pedig Pőcze Ádám gitáros/énekes nagyon jó barátom. Ők a kisszínpadra „szorultak”, úgy gondolom, nekik a nagyszínpad dukált volna. Ettől függetlenül nagyot ment a zenekar, számomra az este egyik fénypontját jelentették, még úgy is, hogy a technika ördöge nem kicsit megszívatta őket. A banda újfent négytagú, Nagy Dominik szólógitáros és Horváth Ronny basszusgitáros van jelenleg Ádám és Ploner Patrick dobos oldalán. Történt ugyanis, hogy Patrick duplázógépe eltörött, a kontroll-ládáik meghibásodtak, így a tervezett kilenc nótából csak hatot tudtak előadni, de azok (pl. Thrash, Last Stand, Fall of West, Fight for a Lie) nagyot ütöttek. Elsöprően prezentálták germán hatású, old school thrash tételeiket, Ádám fröcsögős hangja továbbra is a fiatal Millét juttatja eszembe. Engem újfent maximálisan meggyőztek, lehengereltek.
Aztán ismét a nagyszínpad következett, ahol a debreceni SELFLESS ABUSE amolyan kakukktojásként volt jelen, mivel ők az általam egyáltalán nem preferált metalcore-t képviselték. Nagy meglepetésemre „régi motorosokkal” hozott össze a sors, hiszen 2014-ben alakultak meg, és már abban az évben elkezdték írni első albumukat, majd 2015 nyarán kiadták azt Bury Our Destiny címmel. Ugyanazon a nyáron lemezszerződést is kötöttek a francia Black n’ Purple Recordsszal. Ezt követően viszont hallgatás (feloszlás) következett, és 2019-től aktivizálták magukat újra. Mivel a stílus behatárolt, így komoly meglepetésekre nem számítottam, ettől függetlenül tetszett, amit első látásra-hallásra tapasztaltam. A zúzós részeket előszeretettel variálták dallamokkal, andalító pillanatokkal, Chucky Hewitt énekes pedig szuggesztíven tolmácsolta a nótákat (pl. Ocean of Lies, Paralyzed, Get Away). Adtak a látványra is, hiszen a tagok külseje (ha jól láttam, testfestést alkalmaztak) egyfajta horror/dark attitűdöt kölcsönzött nekik. Rajongójukká nem feltétlenül tettek, de eldöntöttem, hogy adok nekik egy esélyt, és beleásom magam a muzsikájukba.
Azt hittem, hogy a szintén szombathelyi AXEMEN műsora sohasem kezdődik el, mert annyit bajlódtak a kisszínpadon a beállással. Esetükben is jobb lett volna szerintem a nagyszínpad, mert az ötös roppant intenzív death metalt kínált, amely így, ebben a formában nem igazán jött át nekem. Saját magukat melodic/viking metalként aposztrofálják, ezzel szemben nekem hagyományos death metal jött le, mi több, egyik dalukban ős-Cannibal Corpse-hatás ütötte fel a fejét. Olyan számokat tűztek műsorra, mint az Anvil of Crom, a Kínzás, a Deathklaat, illetve a Bosszúvágy, viszont a roppant tömény hangorkán miatt nem tudtam a muzsikára rákattanni, pedig a kvintett rendesen kitett magáért. Sőt, a program felénél nyilvános tagcsere történt: az addigi énekes, Rózsa Dávid helyét Horváth Ronny vette át. Úgy gondolom, van bennük spiritusz, bemutatkozó anyagukat kíváncsian várom.
Miután másnap dolgoznom kellett, számomra az est utolsó fellépője a nagyszínpadon a soproni NEUROPSY volt. Kérem szépen, új kedvencet avattam! A Fanatic Attackhoz hasonlóan az est koncertjét láttam, megosztott első hely, tényleg nem tudtam igazságot szolgáltatni az aranyérmesnek. (Hozzáteszem, 2005-ben kezdték meg működésüket, de jelen felállásban – Wéber István (ének, gitár), Spiteller Márton (szólógitár), Giczi Balázs (dob), Horváth József (basszusgitár) – 2021 óta dolgoznak.) Az agyamat dobtam el régivágású, irgalmat nem ismerő thrash metaljuktól, amely korántsem nevezhető egydimenziósnak, hiszen bő kézzel adagolják a váltásokat, kiállásokat. Az Imbalaced Coexistence, a Multifarious Disease, a Sketches of Pain vagy az Eliminator semmiféle kívánnivalót nem hagyott maga után, a korai Kreator, Slayer, Dark Angel, esetleg Demolition Hammer tökéletes keresztmetszetét alkotják. Lendületesen, energikusan tolták a számokat, esetükben mindenképpen indokolt a professzionális jelző. Érdekes (mókás) volt a körítés, lévén színes, hawaii mintás ingekben léptek színpadra, gondolom, ez előadásuk vicces részét képezte.
Ìgy sajnos a MORTE SILMORIS és a FERETRUM koncertjeit ki kellett hagynom – hozzáteszem gyorsan, valamelyest el is fáradtam –, de remélem, lesz lehetőségem bepótolni mindkét csapat esetében a most elmaradt bulikat. Továbbra sem tudom a szőnyeg alá söpörni, hogy a látogatottság ismét gyér volt. Sajnos ez előbb-utóbb a klubok és a hazai underground bandák végét jelentheti. Ne legyen igazam, mert a mai este is azt mutatta, hogy bőven van muníció a tehetséges magyar együttesekben. Kifejezetten gazdag és változatos kis hazánk földalatti színtere, mindenképpen érdemes a támogatásra.