A groove metal mint irányzat nagyon rövid időn belül, a ’90-es évek első felében, közepén már maximális fordulatszámon pörgött. Olyan korszakalkotó darabok jelentették a zsáner mérföldköveit, mint a Pantera Vulgar Display of Power-je (1992), a Sepultura Chaos A.D.-je (1993), a Machine Head Burn My Eyes-a (1994), a Prong Cleansing-je (1994), vagy a White Zombie Astro Creep: 2000 címet viselő albuma (1995). A nyerő formulát esetükben a thrash lelassítása és mélyebbre hangolása, illetve esetenként ipari hatásokkal történő elegyítése jelentette.
Az említettekhez képest vajon hová sorolható a hasonló műfajban utazó Grip Inc.? A groove második hulláma kifejezést óvatosan használnám velük kapcsolatban, hiszen ’93-ban alakultak, és bemutatkozó nagylemezük, a Power of Inner Strength már két évvel később napvilágot látott, vagyis abszolút benne voltak az események sűrűjében. A groove metal mezőnyének második vonala? A csapat tagjainak és zenéjük színvonalának ismeretében ez a besorolás sem igazán állja meg a helyét. Elég csak a két főkolompos, a kubai gyökerekkel rendelkező, amerikai Dave Lombardo és a lengyel származású Waldemar Sorychta nevét említeni, hogy tudjuk, velük nem igazán lőhetünk mellé. A Slayert először 1986-ban még csak néhány hónapra, majd ’92-ben hosszabb időre elhagyó dobos és a német Despair-rel ismertté váló gitáros nagyon egymásra talált ebben a formációban, plusz a Voodoocult ’94-ben megjelent, ugyancsak kitűnő Jesus Killing Machine albuma is e két elme másokat is inspiráló kreativitásának köszönhető.
A Grip Inc.-ben hamar megtalálták maguk mellé a banda arcát, a markáns hangú és megjelenésű brit énekest, Gus Chamberst, akinek egyre inkább elhatalmasodó alkohol- és gyógyszerfüggősége, s emiatt a zenekarból történő távozása sajnos később a csapat feloszlásához is vezetett. Basszusgitárosból viszont többet is elfogyasztottak: az éppen ma negyedszázados Solidify-on például a kanadai Stuart Carruthers brummogtatta a vastag húrokat. Vagyis akkoriban kevés ennél nemzetközibb produkciót lehetett találni a színtéren…
Nem tudom, egy ilyen sajnálatosan rövid életmű esetében van-e értelme rangsort állítani az egyes albumok között. Ami biztos, hogy számomra a másodikként megjelent Nemesis (1997) jelenti a Grip Inc. zeneiségének non plus ultráját (itt írtam róla), a Solidify legrosszabb esetben is harmadik, de ezzel együtt is remek anyag, nagy kedvencem, még úgy is, hogy kevesebb fogós nóta kapott helyet rajta, mint közvetlen elődjén.
Már a zene első hangjairól (Isolation) is a Prong és a Fear Factory világa ugrik be. Az ipari sound és a súlyos groove-ok közé ügyesen férkőznek be a visszafogott ének- és gitárdallamok (Lockdown); mindez hosszú távon jó megoldás a monotónia ellen, ami az indusztriál irányzat egyik lehetséges hátulütője. Számomra az Amped hozza el az anyag első csúcspontját, amelynek katartikus „refrénjében” (annak szánt témájában) minden erő és érzelem egyesül. Remek zenei váltófürdőt jelentenek a Griefless lágyabb részei, illetve az azokra válaszként érkező keményebb, bólogatós, daráló témák. Ebben a dalban jut a legnagyobb szerephez a basszus, mit több, a vastaghúros hangszer a dal minimum felében gyakorlatilag főszerepet játszik.
A Foresight verze-énekdallamai a Slayer Dead Skin Maskját idézik fel bennem, a Human?-ben pedig a csapat – a dübörgést és a csikorgó riffeket néhány percre félretéve – az érzelmesebb, lírai oldalát is megvillantja. Lombardóban a Vindicate-et megelőzően cserélhettek elemet, a dobos ugyanis – a Bug Juice-t leszámítva – talán ebben a dalban brillírozik a leginkább, üt a legerőteljesebben. És amikor az anyag színei már éppen kezdenének fakulni, jön a Verräter (Betrayer), ami friss vért pumpál a zene szövetébe; a koronát azonban mégsem ezzel a nótával, hanem az instrumentális, flamencós kezdésű Bug Juice-zal teszik fel a produkcióra. Utóbbi akár próbatermi jammelésnek is tűnhet, ugyanakkor nagyon is szigorú forgatókönyv alapján halad előre: könnyed gitárhangjait előbb Lombardo impozáns szólójának ritmusai döngölik a földbe, ezeken az ütemeken lesznek úrrá a hathúros hangszer kísérteties, kisikló-elcsúszó hangjai.
Nem csupán a Bug Juice miatt, az anyag egésze okán is kijelenthető, hogy a Grip Inc. jóval több volt szimpla groove metal csapatnál: a kísérletezés, a progresszivitás éppúgy jellemző volt rájuk, mint a súlyos témák melodikusabb megközelítése. Amit 25-30 évvel ezelőtt csináltak, nemcsak hogy egyedi volt, de máig friss, izgalmas, újszerű maradt. Chambers 2008-ban bekövetkezett halála komoly veszteség volt: elvette az esélyét annak, hogy a „nagy csapat” a jövőben újra összeállhasson, és a varázslat folytatódhasson. A másik két főszereplő, Lombardo és Sorychta persze ma sem unatkozik, ám annyira más utakon járnak, másrészt Gus nélkül nem is igazán lenne korrekt a részükről a Grip Inc. felélesztése.
