Drum’n Bass és Nu Metal vol. 2
Másfél éve annak, hogy szabályos arcon csapásként ért az angliai Kent városából származó Graphic Nature és debütlemezük, A Mind Waiting to Die. Egészen egyéni stílusban ötvözték a nu metalt különböző elektronikai elemekkel és különösképpen a Drum’n bass elemekkel, ami számomra egy „bűnös élvezetű zene”, akárcsak a Hip-Hop metál rajongó és zenész létemre. A debütlemezük rohadt sokszor szerepelt a Spotify listámon és még kivételes helyzetben is érezhettem magam, mikor a 2023-as Metaldays fesztiválon meghallgathattam őket élőben is. És bizony kiérdemelték nálam azt, hogy 2023 legjobb feltörekvő együttesei közé soroljam és az év végi listámon az első helyezést simán megkaparintsák. Amilyen jól megy nekik a szekér mostanság, a Harvey Freeman – vokálos, Pete Woolven – gitáros, Matas Michaliovskis – gitáros, Charlie Smith – basszusgitáros és Jack Bowdery – dobos által vezetett csapat máris új lemezzel rukkolt elő és én meglepetten konstatáltam: ez az ötös csapat nemhogy nem lassított, de még fokozták is az intenzitásukat. Mondjuk az, hogy a nagylemez előtt 10 nappal kiadták a Human Ep-t egy kicsit fura volt a számomra, mert az azon szereplő 4 dal a nagylemezen is hallható, úgyhogy ezt ilyen extra marketing és étvágygerjesztőnek szánva bizar jó húzásnak találtam.
Az új lemezük a Who Are You When No One Is Watching címet kapta és Július 12-én jelent meg a Rude records gondozásában. A lemez 13 tételt tartalmaz és a borító alapján ismét egy igazán sötét tónusú elektronikával fűszerezett nu-metal/metalcore egyveleget kaptunk a képünkbe. Ami viszont módfelett meglepett a lemezen, az éppen az elektronikai elemek eloszlása: sokkal vállalkozóbb szelleműek lettek a srácok és még több Drum’n bass és dark electronics elemet használni a zenéjükben, ami még jobban növelte az érdeklődésemet a lemezt illetően és amint megjelent, már rögvest abban a minutumban ronggyá hallgattam őket és ezért is elnézést a késői kritikáért (meg még egyéb más kritikákért is, de értelemszerűen nyár van és szeretem kiélvezni ezt az időszakot, még akkor is, ha ez a hőhullám nem mindenkinek a kedvence).
Már a debütlemez is eléggé odatette magát és ez a 42 perces lemez sem szarozik, mert amint megkapjuk a hátborzongató Intro-t a Who Are You-val, már egyből megindul az agresszív nu metal görgeteg és a Locked In szabályosan kettéhentel a Breakdown riffjével. Igaz, itt csak a riff az, ami mindent visz és még nem kapcsol rá a tempóra, de garantált volt, hogy a dal közepétől megindul rendesen a tempó és egyre jobban odafigyelve halljuk ahogy a gitárosok különböző hangzásokat használva egyre jobban elvisznek a téboly örűletébe és a dal közepén átmegyünk Hip-Hop stílusba, ahol a riffek ismét elkezdenek záporozni reánk, méghozzá jó pincemély hangolásban és nem hagynak egy perc pihenőt se a hallgatónak. Nem hiába hogy ezért szerettem meg az együttest, mert egyszerűen remekül osztják föl a riffeket és a hangzásokat.
Következőnek jön a Blinded, ami egyből az egyik kedvencemmé nőtte ki magát a lemezen és szabályosan a Slipknot-ot is képes meggyalázni, olyan intenzitással vágnak oda tempó és agresszivitás ügyileg, hogy ezt tényleg tanítani kéne egyes zenei iskolákban. Harvey Freeman minden lelki frusztrációját is kiüvölti és olyan hihetően, hogy tényleg elhiszem neki, hogy ez a fajta muzsika neki egyfajta terápia, ugyanis a Graphic Nature elég sok mentális betegséggel foglalkozik szövegileg, amit nagyon csípek, mert erről is érdemes beszélni, ugyanis az emberek többsége inkább elrejti saját lelki sebezhetőségeit ahelyett, hogy szembesülnének velük.
És Jön a Human című dal, ami már a tavasz folyamán megjelent, és azonnali kedvencemmé nőtte ki magát, főleg ezzel a dark electronikus kezdéssel. Utána, ahogy beindul a nóta az maga a modern nu metál mekkája! Irdatlan riffelés, őrjítő hangeffektek, pulzáló ritmikus dobolás és pörölycsapásként lesújtó breakdown-ok, amiktől még jobban beletudok szeretni az együttesbe! Nincs új a nap alatt ezeket illetően, de még így is amilyen egyszerűek és „ismerősek”, annyira kíméletlenül csapnak oda az adott pillanatban.
És amilyen jó a Human, ahogyan át van vezetve a Something I’m Not-hoz, azt sok modern banda megirigyelhetné. Zeneileg ez picivel egyszerűbb Hip-Hop orientáltságú és némi modern hardcore hatás is érzékelhető a dalban, pláne a kezdő témája… Az eléggé Beatdown Hardcore jellegű! Ahogy a zene viszont fel van építve, attól szabályosan feláll a szőr a hátamon! Totálisan ijesztő és súlyosságában egyáltalán nem ismer kíméletet!
Aztán jön a Breathe, ami már remekül reprezentálja a Drum’n bass jelenlétét és tökéletesen keveredik a nu metállal, méghozzá a lehető legsötétebb és leghátborzongatóbb tónusában. Freeman üvöltései közti suttogások még inkább horrorfilmbe illően mesél különböző lelki sérülésekről és társadalmi problémákról, amitől a dal még egyedibb és kíméletlenebb lesz, főleg ahogy a breakdown lavina becsapódik és elporlaszt mindent, ami az útjába áll.
Ahogy az első lemezen is, itt is van egy remek átvezetés, méghozzá a Session 24 formájában, ami egy ténylegesen hamisíthatatlan Drum’n bass tétel, ami hagy is nekünk némi pihenést a sok pusztító breakdown és brutalitás közt. Igaz, ez nekem is csak némi pihi, mert jól érzem, hogy még csak most jön a java, úgyhogy már állítom készenlétbe magam és a hangfalaimat amennyire csak lehet, hogy ne dögöljek meg a hangzásvilágtól!
És ahogy sejtettem, a következő dal, az N.F.A. még erőteljesebben csap oda és a főtéma után picit lepihen, majd egy újbóli lendülettel odavág minket a falhoz, ahogy azt a Graphic Nature csinálja. A dobhangzáson még most is csak ámulok, hogy mennyire erőteljesen szólal meg és a hozzájuk párosuló mélységi gitárok buldózerként mennek át rajtam.
És jön az igazi kedvencem, ami az első jelét mutatta az új lemeznek, ez pedig az első single, a Fracture. Az industrial-os intro után volt némi sejtésem, hogy ez a dal ugyanolyan kíméletlen lesz, mint az első lemez összes dala, de azt azért nem gondoltam volna, hogy tudják még a srácok ezt fokozni. Jack Bowdery olyan jól tudja hozni a Drum’n bass témákat még élődobon is, mint ahogy az összes többi metalos témát és HC breakdownt. Minden tiszteletem ennek a dobosnak. A két gitárosnak is kijár ez, ahogy képesek egy hangzást egyetlen dalba belepaszírozni és jól kiegyenlíteni őket, de az extra pillanat nem az, amikor beüt a breakdown, hanem az, amikor egy második breakdown helyett átváltunk Drum’n bass-be és együtt kezdünk el táncolni a dalra és kezdjük érezni a feelinget. Ezután jön egy utolsó breakdown és vége a dalnak! Felháborító!
Nincs gáz, mert a Low ismét behozza az elektronikát és egy torzított üvöltés már jelzi, hogy bizony még korán sincs vége az örűletnek! És a Low bezony hozza a formáját groove-os rifforgiákkal, háttérben DJ screech-elésekkel és remek döngölős középtempózással. Ugyan ad némi lélegzetvételnyi időt a dal közepén, de ez az érzés is csak minimálisan ideiglenes, mire ismét odavágnak a riffek közé és ez a hentelés fog menni egész végig.
Na a To The Grave egy picikét emlékeztet engem intro ügyileg a Slipknot – Eyeless című dalához annyi különbséggel, hogy ez a nóta agresszívabb és jobban elgondolkodtató szövegileg és téma-ügyileg. Jóval több Drum’n bass elem és elektronika van itt felvonultatva és ez szerintem az igazi csúcspontja a lemeznek, ahogy ezen a dalok és témák, részletek váltakoznak a dalban. Sok embernek elég fárasztó lehet, de aki tényleg mélységileg is kíváncsi erre a bandára, annak ezt a dalt tudnám első körben javasolni.
A When No One is Watching elég becsapós introja után ismét bebizonyítja, hogy ezen a lemezen nem sok laza pillanat lesz, mert ez a banda értelemszerűen nem erről ismert. A dalok egyfajta terápiaként szolgálnak náluk és a lehető legvehemensebb és legkattantabb módon adják ki, aminek jómagam módfelett örül! A dal ismét a borzongás és a súlyos lüktetés szimbiotikus párosítását mutatja meg, amitől annyira oda tudok lenni egy ilyen bandánál.
Utolsó tételként érkező For You megadja a végső csapást, hogy miután megvolt az egész lemez két választás elé állítson: vegyünk be egy valag nyugtatót, vagy ismét essünk neki a lemeznek és élvezzük tovább ezt kontrollált őrületet és tébolyt! Én biztos ezt a tételt is kedvenceim közé teszem!
A Graphic Nature ismételten elvarázsolt engem ezzel a kombinált muzsikával, méghozzá úgy emeltek a saját szintjükön, hogy továbbra is a nu metál útját járják, kutatva újabb pusztító groove ritmusok után. Engem ismét meggyőztek!
