Ismét albummal jelentkezett az egyik legkedvelhetőbb svéd heavy metal brigád. A Dream Evil az a zenekar, amelyen soha nem érzi az ember az erőlködést, a görcsös megfelelni akarást. A zenekar mindig is olyan tagokból állt, akiknek volt más zenekara is a Dream Evil mellett, esetleg egyéb polgári elfoglaltsága. Itt van példának okáért az alapító vezér Fredrik Nordström, aki keresett hangmérnökként egy görögországi nyaralásán találkozott az akkor még tök ismeretlen Gus G. gitárossal. Az együtt töltött idő és a jammelgetés szülte aztán a Dream Evil ötletét, melyhez Niklas svéd muzsikusokat verbuvált a stúdiós ismeretségein keresztül. A koncepció egy tiszta, rifforientált, dallamos metalt zenét játszó, de kiállásában és szövegiben viccesen keménykedő banda volt.
A 2002-es Dragonslayer debütlemez óta kisebb megszakítással átlag 2 évente hoz is ki valamit a banda, stílusa ugyanúgy felismerhető, mint énekesének Niklas Istfeldnek jellegzetesen magas, de így is erőtől duzzadó orgánuma. Niklast egyébként a sztori szerint Fredrik egy korai Hammerfall album stúdiófelvételeinél hallotta háttérvokálozni, és annyira tetszett neki a hang, hogy nem is volt számra kérdés, ki legyen a Dream Evil projekt énekese.
Szóval az idei a hetedik album, a stílus változatlan. Természetesen az album fantasztikusan szól, a dalok lendületesek, talán még egy kicsivel jobban is megírtak, mint az előző Six című korong dalai, de semmi kiemelkedőt, esetleg meglepőt nem találunk a lemezen, amit már meg ne írt volna a banda. Na jó, A The Tyrant Dies at Dawn című dal refrénjére kissé felhúztam a szemöldököm mert olyan lett, mintha egy félig megírt Alestorm témavázlatot talált volna Fredrik a Fredman stúdióban elhagyva és azt dolgozta volna tovább a saját stílusában. Amúgy nem azt akarom mondani, hogy unalmas lenne a Metal Gods, de az biztos, hogy nagyon kiugró album nem született. Nálam még mindig a debütalbum és a Book of Heavy Metal című korong viszi a prímet, ha Dream Evilről van szó.
Ennek ellenére sokat fogom hallgatni ezt a lemez, ha nem is teljes terjedelmében, de dalonként talán, mert élvezetes és szórakoztató. Koncerten is bármikor megnézném őket, hiszen az eddigi egyetlen koncertélményem velük több volt, mint emlékezetes. Történt ugyanis, hogy a rettenetesen ritkán fellépő csapat egyszer csak bejelentkezett egy szlovák fesztiválra valami lehetetlen hajnali időpontra. A koncertre már csak maroknyian maradtunk, fáztunk, mint a vadászkutyák, de talán épp ezért különleges mágiája volt a show-nak, főleg, hogy előtte pár órával már röhögtünk egy kiadósat a zenekar tagjaival. A srácok aznap délután dedikáltak egy sátorban, ahol a CD borítók aláírása közben kértem egy fotót. Erre azt mondta a totál kattant Niklas, hogy csak akkor, ha felfekszem a dedikáló asztalra, és ők mögém állnak pózolni. Lehet, hogy őket is megleptem, de én azonnal felvetődtem az asztalra, és akkor nagyon elszabadult a pokol. Savafan barátom nem győzte kattintgatni a gépét, aztán persze ő lett a következő áldozat.
Dallamos, de erősen riffgazdag, kidolgozott vokáltémákkal operáló klasszikus heavy metal album a Metal Gods, a banda kedvelőinek a csalódás kizárva, de meggyőződésem, hogy annak is kellemes perceket okozhat ez a lemez aki eddig nem hallott a Dream Evilről.
