A metal zenei rajongótábor egyik fő erénye más műfaj rajongóival szemben, hogy az aktualitás mellett szívesen emlékezik meg az irányzat múltbéli történéseiről, legyen az akár lemez megjelenés, emlékezetes koncert, egy híres zenész születésének vagy épp halálának évfordulója. Ezt a hagyományt szeretném most én is képviselni cikkemmel, felidézve ezt a számomra és vélhetően még sokak számára is jelentőségteljes koncertet. Tudom, sok platformon olvashattunk már e témában, de most jöjjön az én verzióm. ITT és MOST!
Ha megkérdeznénk egy ma 50-es éveiben járó magyar ős-rock metal rajongót, hogy mondjon 5 meghatározó hazai metal koncert élményt a XX. századból, amin részt vett, biztos sokunknál benne lenne ez a buli is. 1988 minden túlzás nélkül nevezhető a magyar metal történelem egyik legemblematikusabb évének. Ebben az évben ugyanis mint az ismeretes, három, máig meghatározó bandája is ellátogatott hozzánk a műfajnak, nem egészen két hét leforgása alatt.(Csóró vidéki metalos épp hogy hazaért az egyikről, már utazhatott is vissza a másikra… persze csak ha mindhárom bulira volt jegye!) A menü így nézett ki: augusztus 31. IRON MAIDEN, szeptember 2. KISS és szeptember 11. METALLICA. Én személy szerint a MAIDEN-en és a METALLICA-n voltam. Igaz, akkor éppen másfél éves katonai szolgálatomat töltöttem, de valahogy mégis sikerült mindkét dátumra eltávot kérnem. Emlékszem milyen irigykedve néztem a közönség soraiban a sok hosszú hajú csávóra, mert hogy fél évvel korábban még én is mellig érő hajjal jártam a koncerteket.
Bár tetszett a Maiden is, Hetfield-ék azért sokkal mélyebb nyomot hagytak bennem. Ez valószínű a két banda zenei műfaja közti különbségnek is betudható. Mint azt már pár cikkben megemlítettem, én ’86-89-ig fanatikus thrash metal rajongó voltam. Más műfaj nem igazán hozott lázba akkoriban. (Csak a tuka-tuka meg a hörgős ének számított) Dickinson-ékat inkább csak a The Number of the Beast és a Powerslave alap-albumok iránti nosztalgiából néztem meg, a ’88-as Seventh Son… lemezük, amivel akkor itt koncerteztek, sokáig nem tartozott nálam a jó Maiden albumok közé. (Ezt ma már nem így gondolom!) A METALLICA akkori zenéje viszont tényleg thrash metalnak minősült az én olvasatomban is, így mondhatni kötelező volt megnéznem őket! Igaz, én az agresszívabb és durvább SLAYER, Exodus, Kreator, Possessed, Death…által képviselt thrash vonalat „csíptem” jobban, de akkoriban még ezen bandák magyar klub koncertjeiben egy szervező sem látott üzletet.
Szóval ezt a koncertet akár úgy is definiálhatnánk, hogy ez volt akkor a világ első számú THRASH bandájának az első magyarországi show-ja. Ami egészen biztosan kijelenthető, hogy Budapesten volt a ’88 szeptember 7-én (tehát 4 nappal a koncert előtt) megjelent zsír új „…and Justice for All ” lemez világpremierje. Mi magyarok láthattuk és hallhattuk először koncerten előadva az albumról a korong címadó dala mellett a Blackened, Eye of the Beholder és a One szerzeményeket. Mint azt lentebb majd láthatjátok a Harvester of Sorrow is szerepelt a repertoárban, de azt már korábban előadták élőben valahol. Emlékszem, milyen döbbenten néztünk egymásra a haverokkal, mikor a Morricone-s intro után belekezdtek a számunkra akkor még ismeretlen Blackened-be… csak „lestünk mint a vett malac!”
Hogy az imént show-t említettem az nem véletlen, ugyanis ezen turné keretében (ami a Damaged Justice nevet kapta) a szokásos fény, füst és piro elemeken kívül egy több méteres Justicia szobor felépítése majd az …and Justice for All szám végén a leomlása is a látvány részét képezte. Milyen fura hogy napra pontosan 13 évvel e koncert után omlott le a WT center is.
A szobor darabokra hullása közben az egyik mennyezeti lámpasor egyik oldala is leszakadt és ott himbálózott a zenészek feje felett pár méterrel, frászt hozva a közönség ijedősebb tagjaira, főleg az első sorokban. Aztán mint kiderült, ez a turné többi koncertjén is így történt, tehát csak a látvány egyik jól sikerült hatásvadász elemét láthattuk.
Valahol az olvastam, hogy 16 és fél ezren voltunk a koncerten… én olyan 20 ezerre tippeltem volna.
Most, ahogy ezeket a sorokat írom tudatosul csak bennem, hogy ennek a koncertnek köszönhetően a Justice… az egyetlen olyan kedvenc anyagom a világon, amiről előbb hallottam az album felét élőben, mielőtt magát az egész lemezt hallottam volna.
Két megmosolyogtató sztori ugrik még be e koncertek kapcsán. Az, hogy a Maidenen vagy a Metallica-n történt-e, nem emlékszem pontosan. Az első, hogy a 4-5 fős haveri társasággal az akkori Budapest sportcsarnoktól (ma Papp László Aréna) gyalog mentünk az MTK stadionig, ami kb 1 km (két vill.megálló). Mivel sörözgettünk és pálinkázgattunk is útközben, ez a táv kb 15-20 percig is eltartott, amit az egyik haver már nagyon megunt, és pont mikor a stadionhoz értünk, leszólított egy gyanútlan járókelőt, hogy: „Elnézést, messze van még az MTK pálya? A válasz: Itt van mögötted öreg!… Mi meg a többiekkel szakadtunk a röhögéstől a bambaságán. Ez után feszt ezzel „húztuk” a srácot. Hazafelé a Keleti Pu. előtt is mondtuk neki: „István, kérdezz már meg valakit, hogy hol a pályaudvar!?
A másik ilyen humoros történet, hogy az egyik havernak a koncerten a „dühöngőben” letaposták az egyik cipőjét, amit nagy nehezen sikerült ugyan felvennie a kezével, de onnantól fél lábbal zokniban és a kezében lévő cipővel csápolta végig a koncertet.
A színpadi történések mellett ezek az apró kis sztorik teszik számomra még emlékezetesebbé ezt a koncertet.
Micsoda idők voltak?
A setlistből is kikövetkeztethető, hogy a banda szokásához híven két és fél órán át szórakoztatta a nagyérdeműt, így a végén szerintem még a legkritikusabb nézők is elégedetten távozhattak!
Mint fentebb már céloztam rá, én életem első nagyszabású thrash bulijaként tartom számon ezt a koncertet, az ilyenre mondjuk, hogy egy életre szóló élmény és persze hogy rajta van a top 5 legemlékezetesebb koncert listáján, amit láttam.
Hail METALLICA! UFF!
SETLIST:
BLACKENED
FOR WHOM THE BELL TOLLS
THE FOUR HORSEMEN
HARVESTER OF SORROW
EYE OF THE BEHOLDER
MASTER OF PUPPETS
WHIPLASH
ONE
SEEK AND DESTROY
…AND JUSTICE FOR ALL
1.ráadás
CREEPING DEATH
FADE TO BLACK
BATTERY
2.ráadás
LAST CARESS
AM I EVIL?
DAMAGE,INC