Borzasztóan divatos ma némi folkmázzal leöntött heavy metal alapokon nyugvó populáris rockzenét játszani. Adjunk hozzá még ilyen-olyan fércszöveget, melybe persze csempésszünk lehetőleg északi tematikájú utalásokat és máris borítékolható az Európa turné kezdetben előzenekarként, majd ha jól kutyuljuk ezt a katyvaszt akár headlinerként is.
Kívülről így is látszódhat a Brothers of Metal (Warkings, All For Metal stb) sztorija, de a következőképp is:
2017-ben megjelent a Youtube-on egy eddig ismeretlen svéd zenekar debüt demo anyaga. Erre öcsém hívta fel a figyelmemet, akinek, mivel Svédországban él, és kedveli a történelmi tematikájú metal zenéket, valószínűleg jóval előbb dobta az algoritmus, mint nekem itthon. A csapat kinézete valami borzalom volt, kifestve, bőrszíjjakkal épp eltakarva a csúnyájuk, egy ismeretlen gárda a svéd Falun városából. Azonban a hangzóanyag olyan jó dallamérzékkel megírt dalokat tartalmazott, hogy egyszerűen nem lehetett nem meghallgatni napjában kétszer. A zene hősi heavy metal volt, tematikájában skandináv mitológiára építve, agresszív és dallamos férfiénekkel és lendületes női vokállal. Az anyag akkorát ment a neten, hogy 2018-ban az AFM felturbózva, vagy újrafeljátszatva ezt nem tudom, de megjelentette a debütlemezt melynek címe maradt Prophecy of Ragnarök. A dalok a steril hangzás miatt máris vesztettek kicsit a feelingükből, de még így is 2018 kimagasló metal albuma lett a Prophecy.
A zenekar második, The Emblas Saga albuma bennem már vegyes érzelmeket ébresztett, nem taglózott le annyira, mint a demo, de ezen is több volt az erős dal, mint a középszerű. Az idei Fimbulvinter keltette azonban bennem a legvegyesebb érzéseket.
A Brothers of Metal alapját a gazdag vokáltémák jelentik, a banda vezetője a szólóénekes Joakim Lindback Eriksson hozza a karcos, de dallamos témákat, melyet csodásan felold, esetleg kórusokban támogat a kellemes hangszínnel megáldott Ylva Eriksson éneke. Erre pedig harmadik vokalistaként hozza dörgő témáit Mats Nilsson. A dallamok hősiesek a témák kiérleltek.
Azonban amíg az első két lemezen döntően a férfiének dominált és ezt színesítette a női vokál, az új anyagon ez az arány teljesen megfordult. Mats jellegzetes vastag témái szinte eltűntek, Joakim és Ylva pedig jó esetben is felesben osztozik a dallamokon. A dalok sokkal nyugodtabb mederbe terelődtek. Nincsenek már nagyívű harci himnuszok (na jó azért szerencsére van Giantslayer, Ratatos, Berserkir), van ellenben nagyon sok jól meghangszerelt, kiváló minőségben felstúdiózott lírai téma, középtempós elszállás. És van a már előző lemezen is elkezdett „poéndal”, Heavy Metal Viking, melyhez lehet vicces klippet készíteni és ami biztosan nagy bugi lesz a koncerteken.
Na nekem ez már annyira nem fekszik. De ennek ellenére is kellemes és jól hallgatható a Brothers of Metal, és igaz, hogy sokkal jobban szeretném, hogy inkább azt az utat járják, mint a (számomra) legendás Turisas, akik harci festésük és Rasputin-os faszkodásaik ellenére is meg tudtak maradni egy komoly viking/battle metal zenekarnak, amíg voltak.
Nekem valahogy nem fekszik a turnétársak megválasztása sem, hiszen a Gloryhammer és a Grailknights egy-egy poénzenekar lila és neonzöld színekben. Jobban örülnék egy Ensiferum-BoM párosnak mondjuk 2026-ban.
Gyanítom, aki ezt a műfajt kedveli és ismeri, már rég beszerezte a lemezt, aki pedig amúgy is kerüli, mint a pestist, az meg már meg sem nyitotta ezt a kritikát, szóval lehet, hogy tök feleslegesen fejtegettem itt a gondolataim, így egy frappáns rádiós klisé zárszóval le is zárom a cikket: Küldöm Öcsémnek Stockholba, és mindenkinek, aki szereti!
