Drámai fazon, jó lemezzel!
Ronnie Radke a Metal világ egyik legfelkapottabb alakja az utóbbi időkben, méghozzá olyan kijelentései (és cselekedetei) miatt, amik eléggé megosztóak és elég sok rajongóban, de alapjáraton a metalosokban csapta ki többször a biztosítékot. Ezek főleg az X-n (Twitter új neve) tett kijelentései miatt köszönhető. Sokszor kritizál embereket és helyzeteket, amiket ha objektíven kiértékelek, valahol még egyet is érthetek vele, és van, amelyekre értelemszerűen nem tudok rábólintani. De azt hiszem, éppen ezért vagyunk egyéniségek: Nem érthetünk mindenben egyet! Mondjuk ezt pont nem egy olyan emberről kell elmondani, aki volt börtönben… Gyakorlatilag mintha lenne egy nemzetközi Nagy Feró, vagy egy modern érában élő Gene Simmons-unk. Na de mindegy is, mert Ronnie Radke együttese, a Falling in Reverse nemrég jelentette meg legújabb nagylemezét, a Popular monster-t (milyen találó). Hogy őszinte legyek, nem sok Falling in reverse-t hallgattam eddig, gyakorlatilag ez lesz az első lemez tőlük, amit elejétől a végéig meghallgattam és azt kell hogy mondjam: Le vagyok nyűgözve! Oké, ez picit túlzás, meg az is, hogy az egész együttesnek minden elismerésem, mert gyakorlatilag a folyamatos tagcserék miatt egyedül Ronnie az eredeti tag a bandában. Fogalmazhatunk úgy is, hogy Ronnie Radke szóló projektje.
A lemez Augusztus 16-án jelent meg az Epitaph Records-nál, amely 11 dalt tartalmaz és a játékideje is elég korrekt, csupán 47 perces. Tehát akinek nem tetszett volna a lemez, akkor simán végigtolom és már nyomtam volna a NEXT-et magamnak, hogy ez is megvolt, de nem volt nagy szám; mint nagyon sok lemeznél szokásom tenni. Elsőre azt kell hogy mondjam, a zenei zsenialitáson kívül, hogy a lemezborító kurvagáz! De komolyan ember… Leraksz az emberek elé egy ilyen jó minőségű Modern Metal lemezt és nem futja neked egy normális grafikusra, vagy csak szimplán ennyire nagy az egód (inkább az utóbbi, de később megértettem, miért volt ez a választása).
Elsőnek érkezik a Prequil, ami sok boomer metalosnak elég visszásnak hathat, ellenben a fiatalabb generáció bizony jól ismeri ezt a fajta ritmizálást. A Hip-hop jellegűen meginduló dal és az időközben a melléje párosuló Breakdown, élő hangszeres szekció jól reprezentálja, milyen irányvonalat fog venni. Megmondom őszíntén, ezzel semmi gondom, mert elég nagy rajongója vagyok a metál és a rap kombinálásának, és Ronnie is kifogástalanul mutatja, hogy rapben is nagyon otthonosan mozog, amit remekül olvaszt össze a metalcore elemekkel.
A remek kezdés után következik a Popular Monster nevű tétel, ami erre kiváló példa. A metál és a Hip-hop zene szinte egybeolvad ebben a nótában, és sokkal több zenei részlet is előkerül, amitől a szerkezete izgalmasabbá és teljesebbé válik. Az éneklős refrén és a dal közepére helyezett Breakdown szinte egybe olvad a dalban és ettől lesz a Popular Monster egy igazi metalcore/nu metál sláger. A hangzás is jól eltalált, igencsak meg van keverve és kiegyenlítve a Midi dobok átmenete élő dobra, és az élő hangszeres szekció is elég vaskos, de mégsem annyira, hogy bizonyos fiataloknak ez túl durva legyen (hehe, puhány tinik…)
Na, most egy számomra is érdekes tétel jön, mert az All My Life inkább hajaz egy kaliforniai punk pop-country és metál nóta keverékéhez, mintsem egy metalcorehoz, vagy nu metal nótához. A vendég énekes is elég fura választás Jelly Roll személyében, de egy idő után azért kezd nekem klappolni a dolog, mint az Electric Callboy Fuckboi dal után, ami csak akkor nyert értelmet nálam, miután végighallgattam a lemezt. Ez minden bizonnyal mindkét művész számára hoz bőven új rajongókat, nálam azért még ennek a pop-country\metalcore keverékű slágernek még bizony érnie kell. Ettől függetlenül el kell ismernem: teljesen korrekt dal.
Következik a lemez egyik legsúlyosabb dala, a Ronald, aminek a rendezője érdemelne egy Oscart és sok mostani filmrendező megirigyelhetné a klip minőségét. Továbbá a dal tartalmaz két vendégzenészt is: az egyik Tech N9ne rap művész, aki még karakteresebbé teszi a dalt, a másik Alex Terrible a Slaughter to Prevail-ből és van egy kis negativum is ezt illetően, mert Alex-et csak elvétve lehet hallani és ez szerintem komoly masterelési hiba. Értem hogy Ronnie lemeze, de ha már van egy ilyen erőteljes agresszív extrém metál vokalista vendégként, akkor aknázzuk már ki!
Utána jön a Voices In My Head, ami ugyanúgy folytatja a Modern Metál és Modern Hip-Hop elegyítését, egy igazán hatékony és fogós refrénnel, de hogy őszinte legyek az ilyenek már tucatszámra jelennek meg ilyen modern Metál lemezeken. Azonban a dal mellett szól az az érv is, hogy nyilván így lehet megfogni a fiatal rajongótábort.
Na viszont a Bad Guy kifejezetten bejövős nóta, ami szintúgy hozzá az előző dal sémáját, viszont mégis több életet és agressziót érzek benne, amitől a Bad Guy nagyon vonzóvá válik. Viszont azt próbálom megfejteni, hogy pankrátor barátnőjét minek kellett szerepeltetnie ebben dalban… Baromi nagy rejtély.
Jön a Watch The World Burn és ez a dal is érdekes mód Hip-Hop betéttel indul és picit meglep, hogy Ronnie bátyja tud ilyen sebességgel rappelni. Néhol művin hangzik, de másutt elég jó kihívás hallgatni a rappelését benne. Ahogy viszont haladunk előrébb a dalban, átmegy Post- Hardcore\ Metalcore-ba, amitől a dal ténylegesen elnyeri egyediségét és így már nagyobb változatosságot és részletességet érzékelek a dalban.
A Trigger Warning tipikusan sláger dalnak készült, akárcsak az utána következő Zombified és a No Fear, de azt hiszem, ez a két tétel nyerte el a legkevésbé a tetszésem, mert annyira generikusan legyártott dalok, hogy néha elgondolkodom azon, hogy erre már tényleg létezik-e valami alapformula, mert én ilyen dalokat nem nagyon tudok csinálni.
A lemez utolsó nótája eléggé meglepett, mivel ez egy újragondolt feldolgozás, méghozzá a Papa Roach együttes egyik giga slágere, a Last Resort zongora és vonós orientáltabb és balladikusabb verziója. Habár az eredeti dalt soha senki sem fogja fölülmúlni, azért el kell ismernem, hogy Ronnie ezt a dalt kivételesen jól megcsinálta és rohadtul emociónálisra sikerült. Meg se lepődök majd, hogy a Sound of Silence után ez lesz a következő nagy csöpögős nóta, amit a fiatal metál csajok imádni fognak, vagy új embereket hiznak be a műfajba (ez szerintem tuti biztos).
Nos, a lemezt teljesen korrektnek, sőt kifejezetten jónak találom, habár voltak pillanatok, ahol már-már túlzónak éreztem az egészet, de sokkal több jó pillanata volt, mint vártam. Lehet utálni Ronnie Radke-t, egy dolog biztos: A Falling In Reverse sikert sikerre halmoz, és ebbe bele kell törődni.
