Így utólag férfiasan bevallom, nem tudtam, hogy „milyen terhet veszek a nyakamba”, amikor becéloztam magamnak a rendezvény első napját. Két színpad, tizenhárom zenekar – valóban kimerítette a maraton fogalmát. Mindez időben kivetítve, fél hattól hajnali fél egyig tartózkodtam a helyszínen. Sajnos az utolsó kettő fellépőre már nem maradt kapacitásom.
Mindenképpen Hufiékat dicséri, hogy a zenekarok percre pontosan adták át egymásnak „a kilincset”, magyarán nem volt csúszás, mindenki a kiírt időpontban kezdte el a maga programját, az viszont már zavaró volt, hogy amíg az egyik helyen ment a koncert, addig a másikon a soundcheck folyt, tehát ide-oda szűrődött át a muzsika. Végállomás színpad = nagyterem, kisszínpad = a nagyteremmel szembeni büfé/pult mellett felállított színpad – így kell elképzelni az estét. Ráadásul az osztrák Dajneseri és a cseh The DROPP jelenléte nemzetközivé emelte az estét, amely 14. alkalommal került megrendezésre. Számomra a minőség a SOCIAL FREE FACE fellépésével kezdődött, eleve miattuk is tettem tiszteletemet a Végállomásban. Akárhányszor néztem meg őket, én még sohasem csalódtam bennük, értelemszerűen ama napon sem. Úgy gondolom, van egy standard programjuk, amelytől nem nagyon térnek el, legalább is a menü nagyon hajazott legutóbbi bulijukra (https://rattlead.hu/2025/01/02/schc-fesztival-1-nap-social-free-face-liberal-youth-odpisani-lecsa-punk-szombathely-vegallomas-2024-12-28/). Mint, ahogy az is, hogy Egon is csatlakozott hozzájuk kb. a szet felénél. Fordított Világ, Határélek, Tartsd Meg a Hited, Old Scool – záporoztak egymás után a klasszikusaik. Újat nem tudok írni róluk, nem véletlenül az egyik legjobbak műfajukban.
Egy kis, de rövid időn belül megoldódott technikai malőrt követően – áramszünet – lépett színpadra a CRIPPLED FOX. Ők is vonzottak a koncertre, mert még korábban sohasem láttam/hallottam őket, holott 2008 óta aktívak. Vagy nem volt beállásuk, vagy csak én maradtam le róla, a lényeg, hogy a hiba elhárítását követően, egy irgalmatlan előadást prezentáltak. Thrashcore/fastcore/crossover thrash, circle-pit, stagedive, bandana, Venice-Beach vibe – imigyen jellemzik muzsikájukat, ami annyit jelentett, hogy a rendelkezésükre bocsátott 40 percben, nagyjából 20 nótát daráltak le. Igen, kibaszott gyorsan tálalták számaikat (pl. Charlie Monttana, This Thrash Song is Fucking Hard, You Only Talk, Challenges, Cut Your Hair, Old School or No School), Speedy Gonzales gitáros/énekes elmebeteg mimikákkal kísérte intenzív, mániákus riffelését, míg Valentino Fox dobos őrült játéka grindcore ütősök teljesítményét állította fasorba. Egyszóval kíméletlenek voltak, tetszésemet maradéktalanul elnyerve.
Gut, MESSER, Gösser. A budapesti bandához is most volt először szerencsém, produkciójuktól pedig eldobtam az agyamat. Gyors, káosz, ős hc/punk – soraikban egy hölgy basszusgitárossal -, valahol a korai Agnostic Front, Black Flag, netán/esetleg Minor Threat, Dead Kennedy’s vonalán haladva, itt-ott közepesen gyors, lassabb, szaggatott tempókkal megspékelve. Miután nekik a kisszínpad jutott, így énekesük a pódium előtt, a közönség soraiban adta elő mondanivalóját. Jelentős tömeg kísérte végig műsorukat, amely nagyon erősre, izmosra sikeredett, az egybegyűltek egybehangzó ovációját begyűjtve. Úgy gondolom, új kedvencet avattam.
A LIBERAL YOUTH-ot sem/nem kell szerintem olvasóinknak bemutatni, az S. F. F. és a Crippled Fox mellett, ők jelentették számomra a csáberőt ezen az estén. Ahogy december végén, úgy most is hatalmasat zúztak, ahogy az tőlük szokás, elvárt. Idei Ep-jüket promotálandó, annak mind az öt tételét elővezették, megspékelve olyan régebbi dalokkal, mint a Mi Vagyunk az Ellenséged, Állj Bosszút, Hibás Világ, Korrupt, az utolsóként elhangzott Ne Változz Meg +-et pedig a Black Sabbath Iron Manjének részletével „kísérték le”. A technika ördöge Sas gitárosra „szállt rá”, mivel kétszer kellett hangszert cserélnie, azonban eme gikszerek egyáltalán nem billentették ki a csapatot egyensúlyából, koncertjüket nem vágta haza, ugyanazzal az elánnal, intenzitással folytatták programjukat, ahol az akkor megszakadt. Extrát róluk sem tudok írni, nem véletlenül az egyik legjobbak műfajukban.
Mindent megtettem, hogy mindegyik produkciót figyelemmel kísérjem, de, miután vannak az embernek biológiailag kielégítendő igényei, úgy is, mint ital-étel fogyasztás, dohányzás, a toalett igénybevétele stb., több előadót, csak itt-ott csíptem el, netán lemaradtam róluk, ezért én kérek elnézést. A rendezvényt nyitó SEASON OF MISTS műsora még csekély érdeklődést követve „vonult be a köztudatba” és a rendelkezésükre bocsátott 30 percbe, 18 nótát játszottak el. Lehet, bennem van a hiba, nem nagyon tudtam kihámozni, hogy produkciójukból mit is akarnak elővarázsolni (helyenként voltak borult témáik is), amit megjegyeztem, hogy élükön egy hölgy áll(t), skramz/punk band from Budapest-ként jellemzik önmagukat, az pedig már csak jóval koncertjük után derült ki, hogy basszusgitárosuk, egykori kollégánk, Rákóczi Gergely. Keszthelyről, a Balaton partjáról képviseltette magát a PERNAHAJDERS, akik fogós, egyszerű, hozzáteszem kicsit egysíkú, programjukkal számomra a korai Aurórát idézték meg, ergo, „bejöttek nálam”. Úgy gondolom, hogy a SINKING HEROES valamelyest kilógott a sorból, lévén az általuk kínált muzsika – legalábbis számomra – „szimpla/szimplán” közepesen gyors, dallamokra és refrénekre „kihegyezett” heavy metal volt – „számlájukra írandó”, jó hangulatot teremtettek – bár, itt-ott sántított az ének. Ettől függetlenül engem meggyőztek. Szerencsém volt még a SZAKADÉK-hoz is, akik a metal/hc elemeket punkos darálással, törésekkel, váltásokkal, groove-okkal kombinálták, valamint az osztrák, dalaikat német nyelven előadott DAJNESERI-hez is, őket viszont – ha, nem baj – nem kommentálom/kommentelném.
Ennek jegyében tel el számomra ez az este, mindent egybevetve jól éreztem magamat, több jó bandát megismerve, mintegy keresztmetszetet adva arról, hol (is) tart jelenleg/manapság punk/hc színterünk. Egy biztos: tehetségekben, tehetséges, elszánt zenekarokban nincs hiány.