Azt vettem észre, hogy a fémzenei újdonságok kapcsán jó ideje már csak a „thrash”, „heavy”, „power” és „doom” feliratú polcokon keresgélek, pedig korábban a stoner muzsikák is kitüntetett helyet foglaltak el az életemben. Ezzel együtt, talán mert érdekelnek régi kedvenceim legfrissebb alkotásai, vagy mert határterületi zeneként (pl. stoner rock/doom metalként) vannak definiálva, egy-egy lemezükkel az utóbbi irányzat képviselői is belopják magukat a gyűjteményembe. Az utóbbi hetekben több hasonló hangzású, nagyjából ugyanazt az irányvonalat képviselő album is a látóterembe került; közeli rokonságuk apropóján két egymást követő cikkben ajánlom őket a figyelmetekbe.
Érdekes, kezdetben úgy álltam a Kal-EL új albumához, mint egy számomra ismeretlen zenekar alkotásához, pedig – utánanéztem – előző két LP-jüket (Witches of Mars – 2019, Dark Majesty – 2021) is hallgattam, és érdemesnek tartottam az aktuális Heti Ötös listán való szerepeltetésre. Hiába, a kor… 🙂
A 2012-ben, a norvégiai Stavangerben alakult csapatnak az idei már a hatodik nagylemeze, és mint az a címéből is sejthető, a hetedikre sem kell majd sokat várni: „Néhány hónap alatt, 2024 nyarán és őszén egy csomó új dalt, két teljes lemezre való nótát rögzítettünk, kevertünk és masztereltünk – írták. – Büszkén mondhatjuk, hogy 2025 folyamán az Astral Voyager Vol. 1 és Vol. 2 is napvilágot fog látni.”
A Ståle „Captain” Rodvelt énekes vezette formáció zenéje pszichedelikus, blues és doom elemekkel színesített, kemény basszus- és fuzz pedállal torzított gitárhangokra épülő hard rock/heavy metal muzsika, amelyről hol a korai Black Sabbath, hol a Sleep és a Kyuss, a norvég Motorpsycho, illetve a francia Gojira juthat eszünkbe. Nekem inkább a gyorsabb, lendületesebb nóták jönnek be, a komótosabb, lebegősebb szerzemények ezekhez képest egy kissé álmosítóak. A nyitó, csaknem tízperces Astral Voyager-ben még magával ragad a hipnotikus ritmus és hangulat, de az olyan tempós slágerek után, mint a B.T.D.S.C., amelyben mintha a Kyuss és az Angel Rat-korszakos Voivod adna egymásnak randevút, vagy a Void Cleaner, amelyben Rodvelt hangja bizonyos pontokon a fiatal Ozzy Osbourne orgánumát idézi, a bőgő mormolása pedig smirgliként súrolja hallójáratainkat, a Cloud Walker alatt némileg csökken az anyag izgalomfaktora.
Az öregesen döngölős, bólogatós Dilithium eleje is sziesztázásra késztet, ám a dal közepén jön egy zseniális váltás, begyorsulás, amit izgalmas cinhangok kísérnek. Innen térnek vissza ismét a kezdeti zsibbadt létállapotba… Zárásként szerencsére érkezik az újabb csúcspont, a Cosmic Sailor, amely a szövegben hallható „galaxy”-zást és némi alteres felhangot leszámítva ismét csak a Sabbath hőskorát idézi meg. Egyes nótákban remek, visszafogottan elszállós gitárszólók színesítik az összképet, az össznépi muzsikálásból pedig egy ihletett, művészi előadás kerekedik.
Hőseink dalaik témáját a tudományos-fantasztikum világából merítik, a szövegek túlnyomó többsége a frontember által írt novellákból származik. Logikus módon az albumborítók is ezt a sci-fi koncepciót tükrözik. (Aki esetleg nem lenne tisztában vele – én nem tudtam –, Kal-EL Superman eredeti neve volt.) A muzsikusok űrutazásra invitálnak bennünket, amelynek koránt sincs vége, hiszen a folytatásban újabb kalandok várnak ránk.
Amennyire elfelejtettem az előző két album dalait, annyira betalált nálam a norvég ötös idei alkotása; az Astral Voyager Vol. 1-t a második negyedév egyik legerősebb anyagának gondolom, úgyhogy egész biztos, hogy a következő tripre is velük fogok tartani.
